Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 31 (138. szám) - Beszámoló a kis- és középvállalkozások 2002. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről, valamint az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - DR. SÜMEGHY CSABA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
2091 Egyrészről megérthető, hogy az ellenzéknek az a szerepe, hogy bontogassa a kormány iránti bizalmat, ugyanakkor a gazdaság szereplői között az önbizalom nyesegetése, a rossz hangulat okkal, ok nélkül történő gerjesztése igen súlyos gazdasági károkkal járhat. Tehát azt hiszem, hogy a gazdaságfejlesztés, a gazdaságpolitika, ezen belül is a kis- és középvállalkozások fejlesztési lehetőségé nek kérdése, amiről ez a beszámoló szól, egy olyan felelősségteljes politikai terület, ahol nincs helye a túldimenzionált aggodalmaknak, a megalapozatlan feltételezéseknek, ahol egyedül a felelős magatartásnak, a nemzeti konszenzusnak van helye. Ennek jegy ében ajánlom a Háznak a határozati javaslatok elfogadását. Köszönöm a figyelmet. ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Most megadom a szót Sümeghy Csabának, a Fidesz képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőnek. DR. SÜMEGHY CSABA , a Fidesz képviselőcsop ortja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor ezt a határozati javaslatot megkaptam, tulajdonképpen elgondolkoztam rajta, hogy mi értelme van ilyen anyagok tárgyalásának. Ugyanis valóban a kormányt országgyűlési határozat kötelezte arra, hogy beszámoljon ez irányú tevékenységéről, azonban ezt tavaly csak a bizottságok előtt tette meg, tehát a plenáris ülést kikerülte. Tavaly bőven volt törvényalkotási témája a parlamentnek, illetve a kormány még bőven tudott olyan gazdasági és egyéb jellegű témákat előterj eszteni, ami a parlament figyelmét és idejét lekötötte. Idén a parlamenti munka kiürült, igazán jelentős gazdasági törvénytervezetek benyújtásra nem kerülnek, ezért a kormány gondol egyet, és a plenáris ülés elé terjeszt egy olyan határozati javaslatot, am it eddig csak bizottsági szinten tárgyaltak. Ezzel nem lenne bajom, mert mondhatnánk azt, hogy a demokrácia kiteljesedése, de mindjárt szeretném ezt megcáfolni. Az önmagában egyre jó csak, hogy egy 2002es tevékenységet egy parlament 2004ben vizsgál: hogy elfedje azokat a valós tényezőket, amelyek a mában vannak; ugyanis visszamutat a múltba, nem enged betekinteni a mába, sőt gátolja azt, hogy a jövőbe tekintsünk. Hála istennek, kormánypárti képviselők elkövették azt a hibát az előterjesztővel együtt, hogy mivel 2002ről nem volt igazán mondanivalójuk, hiszen a jó szó és a dicséret nem az ő kormányzásukra vezethető vissza, hanem az Orbánkormány idejére, ezért ők is elkalandoztak, és teljesen másról kezdtek beszélni, összekeverték a jelent a jövővel. Ezért úgy gondolom, hogy rakjunk valahol igazságot ebbe a témába, öntsünk tiszta vizet a pohárba, és nézzük meg, hogy tulajdonképpen hogy is néz ki ez az egész dolog, amit a kormány és a kormánypárti képviselők ma folytattak. Én teljesen megértem azt a politikai felfogást és stratégiát, ami ma itt kialakul a gazdasági kérdésekben, hiszen ha a máról beszélünk, akkor az katasztrofális következményekkel jár. Attól, hogy az általam nagyra becsült Józsa képviselő úr itt el fogja mondani, hogy az ellenzék bomlaszt, rág almakat terjeszt és megbontja az egységeket, és hogy milyen kiváló a kormány gazdaságpolitikája, ettől, Józsa képviselőtársam, sok minden nem fog teljesülni. Egyrészt nem az ellenzék bontja meg a vállalkozókat és a magyar gazdaságot, hanem annak a gazdaság politikának a hiánya, amit a kormány nem tudott ez ideig fölmutatni. Nem ártana az uraknak, ha néha elmennének az életbe, a piacos kofától a kiskereskedőig, a kiskereskedőtől a húsboltosig, vagy a nagyobb áruházakba, és meghallgatnák ezeket az embereket, h ogy mi a véleményük a kormány gazdaságpolitikájáról. Persze, ők nem gazdaságpolitikáról beszélnek; ők arról beszélnek, hogy a kormány tönkretette a magyar vállalkozói rétegeket. Ugye, nem gondolják komolyan, hogy rá lehet fogni a Fideszre, hogy a Fidesznek nincs gazdaságpolitikája? Nem a Fidesz kormányoz ma. Szeretném az önök figyelmét fölhívni arra, hogy az ellenzéknek igenis az a gondja és dolga, hogy ellenzékből minden olyan témát, ami negatív, megpróbáljon kifogásolni, megpróbáljon jobbító szándékú indí tványokat és javaslatokat tenni, amit