Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 8 (129. szám) - Parragh Dénes (Fidesz) - a környezetvédelmi és vízügyi miniszerhez - “Mit kíván tenni az anyagilag és szervezetileg is ellehetetlenített vízügyi ágazat megmentéséért?” címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - PARRAGH DÉNES (Fidesz):
894 DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi é s vidékfejlesztési miniszter : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Mint ön is tudja, az európai uniós csatlakozással át kell vennünk a közös agrárpolitika előírásait. A közös európai agrárpolitikában csak a tehéntej vonatkozásába n vannak közösségi támogatások, így a piacszabályozás rendszere épp 2004től változott meg. A korábbi időszakban a sovány tejporra és a vajra volt úgynevezett intervenciós ár, amely a felesleg levezetését szolgálta. Mivel az európai uniós reform kapcsán el határozták, hogy ezen intervenciós árszinteket csökkentik, ezért a termelők kompenzálására 2004ben bevezették a közvetlen támogatást. Ennek a koppenhágai megállapodás szerinti része meg fogja illetni a magyar tejtermelőket, ugyanakkor a juh- és kecsketejr e sem kvóta, sem ilyen típusú közvetlen támogatás nem létezik. A közösségi agrárpolitika szerint a jelenlegi hazai támogatási formát az Európai Unióban nem alkalmazzák, ezért ezt nem fogjuk tudni fenntartani. Bizonyos higiéniai támogatásokat, a környezetvé delmi normák betartása érdekében szükséges támogatásokat tudunk adni ezeknek a termelőknek, de sajnos nem látunk lehetőséget arra, hogy a korábbi támogatást az Európai Unióban fenntartsuk. Ez a notifikált támogatások között sincs bent. Köszönöm. (Taps a ko rmányzó pártok padsoraiban.) Parragh Dénes (Fidesz) - a környezetvédelmi és vízügyi miniszerhez - “Mit kíván tenni az anyagilag és szervezetileg is ellehetetlenített vízügyi ágazat megmentéséért?” címmel ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Parragh Dénes, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a környezetvédelmi és vízügyi miniszternek, “Mit kíván tenni az anyagilag és szervezetileg is ellehetetlenített vízügyi ágazat megmentéséért?” címmel. A képviselő u rat illeti a szó. PARRAGH DÉNES (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Bár 19881990 között már megtapasztalhattuk a környezetvédelmi és vízügyi ágazatok összevonásának kudarcát, a Medgyessykormány 2002ben újra meghirdette a k özös minisztérium és területi szervek kialakításának kormányzati politikáját. Fő indokként a hatékonyabb és olcsóbb működést és az egységes, egyablakos ügyintézést, engedélyezést hangoztatták. Mi lett az eredmény? Az uniós csatlakozást megelőző értékes uto lsó két évben ezen a két fontos területen a minél jobb felkészülés helyett csak az átszervezés zűrzavarát tapasztalhattuk, tapasztalhatjuk. Mint a korábbi írásbeli kérdéseimre adott válaszaiból is kiderült, sem olcsóbb nem lett az új szervezet, sem az egys zerűbb ügyintézés, az egységes engedélyezési eljárás nem valósult meg, sőt tovább szaporodott a területi szervek száma. De a baj nem jár egyedül. Mint a híradásokból is értesülhettünk róla, nemcsak a fenti eredményeket sikerült elérni, hanem a vízügyi szer vezet ellehetetlenítését is. (16.00) Az elmúlt hetekben az ágazat több, nagy szakmai tapasztalattal rendelkező vezetője távozott a minisztériumból és a területi szervektől, mivel már ők is vállalhatatlannak érezték a vízügynél kialakult helyzetet. Tisztelt Miniszter Úr! Ebben a helyzetben hogyan lesz képes az anyagilag és szervezetileg is meggyengített vízügyi ágazat eleget tenni feladatainak? Kik és hogyan valósítják meg a Vásárhelyitervet, kik fogják irányítani az árvizek elleni védekezést, kik fognak ál lni a gátakon, ha