Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 2 (128. szám) - A tankönyvpiac rendjéről szóló 2001. évi XXXVII. törvény, valamint a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): - ELNÖK (Harrach Péter): - GUSZTOS PÉTER (SZDSZ):
758 ELNÖK (Harrach Péter) : Révész Máriusz következik. RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Itt elhangzott, hogy vannak olyan szocialista képviselő urak, akik soha nem is támogatták az ingyenes tankönyvet, és lelkük mélyén mindig is az SZDSZ jav aslatával értettek egyet; és mondták, hogy azért, mert egy ember leír valamit, nem kell mindazt követni. Csak arra hadd hívjam fel tisztelt képviselőtársaim figyelmét, hogy az MSZP kongresszusán fogadták el a választási programot, és az MSZP kongresszusán fogadták el, hogy az első nyolc évfolyamon ingyenes lesz a tankönyv mindenkinek. (16.30) Tehát nem arról van szó, hogy Medgyessy Péter itt könnyelműen papírra vetett valamit, hanem erről tudtommal kongresszusi határozat született a választási program jóváh agyásakor. Ehhez képest most mit hallunk? Az MSZP döntött egy kongresszuson, hogy ingyenes lesz a tankönyv, most az egyik szocialista képviselő úr azt mondta szinte szó szerint, hogy nem fogja mindenki gátlástalanul kérni az ingyenes tankönyvet. Tisztelt K épviselőtársaim! Önök ígérték meg a választóknak. Erről folyik a vita. Gusztos képviselő úrral egyébként egyetértek, hogy lehet értelmes vitát folytatni erről a dologról, de van egy választási ígéret, a mostani miniszterelnök személyes garanciát vállalt er re, az MSZP kongresszusa döntött ebben a kérdésben, ezt elfogadták. Mi most már nem azt kérjük, hogy teljesítsék, csak azt kérjük, hogy beszéljenek nyilvánosan és világosan. Ebből a programból, ebből a törvénytervezetből látszik, hogy nincs ilyen szándék. Ezek után feláll Szabó Zoltán, és azt mondja, hogy ők 2006ig meg fogják valósítani, TataiTóth András képviselő úr mást mond, és egy harmadik álláspontot fogalmaz meg Rózsa képviselő úr. Én egyet kérek: ami ebből a törvénytervezetből látszik, azt valakine k ki kellene mondani, és nem kellene félrevezetni a magyar állampolgárokat. A szemükbe kellene nézni, és lassan el kellene mondani azt, hogy mi következik ebből a törvényből. Tisztelt Képviselőtársaim! Ebből a törvénytervezetből, ami előttünk fekszik, az k övetkezik, hogy nem lesz ingyenes tankönyv a következő időszakban (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , hacsak ezt a törvényt meg nem fogják változtatni. ELNÖK (Harrach Péter) : Gusztos Péter következik. GUSZTOS PÉTER (SZDSZ) : K öszönöm szépen. Most itt nyilvános ígéretet teszek arra, hogy ha csak valami nagyon súlyos helyzet nem áll elő, nem fogok többet sem két percben, sem hosszabb időben ebben a vitában szót kérni. Révész Máriusz képviselőtársamnak szeretném elmondani azt, hog y minden bizonnyal a Fidesznek is voltak olyan képviselői 1998ban, akik komolyan vették a Fidesz vezetői közül többeknek az olyan irányú nyilatkozatát, hogy nem lesz koalíció a Kisgazdapárttal. Aztán ezek a képviselők négy éven keresztül itt ültek, mint a hogy egy Fideszkongresszuson valószínűleg megszavazták a koalíciót, négy éven keresztül itt ültek egy koalícióban, és nyomkodták a gombokat. Azt gondolom, ilyenek előfordulnak, semmi értelme nincsen ilyen vitában ilyen dolgokat egymás fejére olvasni. Azér t kértem szót, mert Lezsák Sándor képviselőtársam megjegyzésére, még konkrétan a törvénymódosításhoz szeretnék válaszolni. Én magam is - képviselőtársamhoz hasonlóan - csupán ironikus spekulációkba bocsátkoztam abban a tekintetben, hogy mi célt is szolgálh at ez a passzus a törvényjavaslatban, ami, megmondom önöknek őszintén, az én szellemi teljesítőképességeim korlátait jelenti, mármint annak a megértése, hogy miért is kell ennyi adat egy ilyen dologhoz. Azt gondolom, hogy nyugtázhatjuk ezt a dolgot; termés zetesen nemcsak azt, hogy a szellemi