Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 1 (127. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Mandur László):
533 4,6 százalék , akkor ugyancsak ő január 16án azt mondta: “A megnövelt hiány a realitásokat tükrözi.” Most pedig itt az újabb megszorító csomag, újabb ígéretekkel és fogadkozásokkal. Hogyan is szólt az ígéret? “A kormány a takarékoskodást magán kezdi.” Ehelyett mit tapasztalunk? A megvonásoknál nincs szó szakmai előkészítésről, mara dt a hagyományos, szokásos fűnyíróelv; szó sincs a beígért létszámleépítésről, szó sincs a beígért takarékosságról, az elvonások a beruházásokat érintik, leállítva a fejlesztéseket, a munkahelyteremtéseket. Nézzünk néhány tételt, mit is jelent az átlagembe r számára a múlt heti megszorító csomag. A Gazdasági Minisztériumtól 36 milliárdot vonnak el. Tekintve, hogy a minisztérium költségvetésének 80 százaléka kisvállalkozásfejlesztési programokat érint, kevesebb lesz a hazai vállalkozások támogatása. Ugyanez érinti a közlekedést is, hiszen ha nem az autópályaépítéstől történik elvonás, akkor nyilván kevesebb marad felújításra, azaz maradnak a gödrök, a kátyúk Budapesten, Miskolcon, Szegeden és mindenhol az országban, ahol a közútkezelőnek kellene a felújítást elvégezni. 8 milliárdot vonnak el az oktatástól. Mit jelent ez? Nincs beruházás a jövő szakembereinek képzésébe, nincs 10 ezer új kollégiumi férőhely, ahogy azt korábban Medgyessy Péter ígérte. 1 milliárdot vonnak el a MÁV személyszállításától. Mit jelent ez? A munkába járók, a diákok továbbra is ugyanúgy zsúfolt, időnként fűtetlen vagonokban utazhatnak, mint eddig. 833 milliót vonnak el az árvízvédelemtől. Mit jelent ez? Azt, hogy a gátak közelében élők imádkozhatnak azért, nehogy újabb árhullámok tegyék próbára a meglévő gátjaikat. Mit jelent az 5 milliárdos elvonás az egészségügytől? Azt, hogy továbbra sincs pénz az ápolónők hűségjutalmára. Az ápolónőket nem megnyugtatja, hanem inkább felháborítja Kökény miniszter úrnak az a kijelentése, miszerint a keve sebb pénz akár jobb is lehet az egészségügynek, mivel a kevesebb jobban célba juthat. Hacsak úgy nem, miniszter úr! A bérlakásépítéstől 3,3 milliárd forintos az elvonás. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy kevesebb lakás épül az országban, kevesebb családnak lesz lehetősége arra, hogy bérlakásban oldja meg a lakhatási problémáját. És a sort hosszan lehetne sorolni. Kollégám, Tállai András már szólt az adóemelésekről, a vállalkozó cégek telefonköltségeinek megnövelt elszámolásáról, a gépjárművizsgáztatás növek edő költségeiről. Ennyit tehát a fogadkozásokról és az ígéretekről. Zárásként hadd idézzem azt a levelet, amely a napokban jutott el egy szocialista képviselőhöz. A levél nyilvános, tehát idézhetek belőle. A gáz áráról van szó, arról a gázárról, amelynek a számlaügyében nagyon sok polémia és vita alakult ki kormánypárti és ellenzéki oldalon. Mi a levél tárgya? A tárgy a gázárak emelkedése. (13.30) “Tisztelt Podolák Úr! A kft. telephelye a volt Csepel Művek területén van, ott, ahol ön még ma is nagy helyi és személyi ismeretséggel rendelkezik. Így azonnal le tudja ellenőrizni az alábbi adatok valódiságát, amennyiben kételyei merülnének föl. 2003 januárjában a gázfogyasztás 1523 köbméter, fizetendő összeg 31 800 forint. 2004 januárjában 74 köbméterrel kevesebb , 1449 köbméter, fizetendő a korábbi 31 ezer helyett 76 620 forint.” (Közbekiáltás a Fidesz soraiból: Bizony!) Így ír a levélíró. “Kérem, legyen szíves velem közölni, hogy a konkrét tények alapján mennyivel emelkedett a gáz ára az ön választókerületében. T isztelettel:” és aláírás. Azt gondolom tehát, tisztelt képviselőtársaim, hogy az őszinteséget, a fogadkozásokat talán máshogy kellene elkezdeni. Köszönöm szépen a szót. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (Mandur László) :