Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. február 24 (126. szám) - A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz):
506 ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Hozzászólásra következik Latorcai János úr, a Fidesz képviselője. DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Ismert köz hely, hogy korunk a fogyasztói társadalom kora, ennek ellenére a fogyasztóvédelem helyzete számos helyen még jobbításra szorul. Most a törvénymódosítással az Európai Unióhoz való kapcsolódásunk időszakában nem közömbös ezen jobbításra szoruló helyek számba vétele, bár a törvény érdemileg nem minden esetben tud ezekkel foglalkozni, és nem is könnyű dolog minden ilyen hely számbavétele, én most mégis erre szeretnék kísérletet tenni, jobbító szándékkal és a teljesség igénye nélkül. Napjaink talán legkritikusabb nak tekinthető területei a közüzemi, a pénzügyi és kábeltelevíziós szolgáltatások, ahol egyre több gonddal szembesülhetünk fogyasztóvédelmi szempontból is. A sajátos hazai körülmények, a szolgáltatók és a fogyasztók viszonya, a fogyasztók felkészültségének jelen szintje és a szolgáltatók hozzáállása ezen a területen dinamikus javulást rövid távon nem valószínűsít, ezért egészen biztosan törvényi beavatkozás szükséges majd annak érdekében, hogy a szükséges változások végbemenjenek. Annak ellenére, hogy a tár sadalom és az elmúlt időszak kormányainak fogyasztóvédelmi politikája is fontosnak tartotta a fogyasztóvédelmi oktatást, a szükséges lépések a mai napig még sem történtek meg, sem az alapfokú, sem a középfokú oktatás keretében nem kezdődött meg a fogyasztó védelmi szakmai oktatás; sajnos a felsőoktatási intézményekben is csak ennek csírái érhetők tetten. A történelmi fejlődés során hazánkban nem épült ki egy piacfelügyeleti tevékenységet is ellátó, erős, hatékony, egységes állami fogyasztóvédelmi intézményre ndszer. Hiszen azzal, hogy a hatásköröket a különböző időszakok törvényeiben különböző hatóságokhoz, például a Gazdasági Versenyhivatalhoz, a Magyar Energia Hivatalhoz, a Hírközlési Felügyelethez, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelethez és még sorolhatnám, tele pítették, decentralizált rendszer jött létre, és ezt még tovább rontotta a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőségek leválasztása az országos Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségről. Számos, az elmúlt időszakban megjelent tanulmány ezt alapvető hibának minősíti. Tisztelt Képviselőtársaim! Bár a fogyasztóvédelemről rendelkező 1997. évi LXV. (sic!) törvény világosan fogalmazza meg a fogyasztó fogalmát, ez a meghatározás a törvényalkotásban nem általános érvényű, hiszen valamennyien találkozhatunk a különböző törvény ekben - energiatörvénytől kezdve sorolhatnám a törvényeket - a fogyasztónak ettől a definíciótól eltérő megfogalmazásával. Ezért sokak állítják azt, hogy a fogyasztó definíciója pontosításra szorul, tehát majd valahol egy egységes, általánosabb érvényű meg fogalmazást kell törvényalkotói szinten is valamennyiünk számára törvényben rögzíteni. Sokan azt is állítják, kívánatos, hogy a törvény fogyasztó alatt kizárólag természetes személyt értsen, mert ezzel elkerülhető lenne az, hogy a törvény által nyújtott ki skapu segítségével olyan jogi személyek is fogyasztónak tüntessék fel magukat, akiknek ilyen tevékenységük érdemileg nincs is. Sajnos a törvénytervezet nem tartalmaz új rendelkezést az ügyfélszolgálatokra vonatkozóan, pedig az utóbbi időben számtalan esetb en okozott gondot, hogy a törvényben meghatározott szolgáltatók kizárólag egy vagy egykét helyen tartanak fenn ügyfélszolgálati irodát, illetve az irodáikat sok esetben lényegében virtuálissá tették. Ezért az is szükséges lenne, hogy törvényi előírás tegy e kötelezővé: az országos hálózattal rendelkező szolgáltatók a tevékenységi területekhez tartozó valamennyi megyében működtessenek ügyfélszolgálati irodát. Tisztelt Képviselőtársaim! A törvény rendelkezik arról is, hogy az állam a mindenkori éves költségve tésről szóló törvényben gondoskodik a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezetek támogatásáról. Az elmúlt években az állam ezen kötelezettségének ugyan eleget tett, de