Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. február 24 (126. szám) - Jelentés a gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeik alakulásáról és az ezzel összefüggésben a 2002. évben megtett kormányzati intézkedésekről, valamint a jelentés elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vi... - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - ARATÓ GERGELY (MSZP): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - SZIJJÁRTÓ PÉTER (Fidesz):
501 Köszönöm megtisztelő figyelmüket. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Arató Gergely úr, az MSZP képviselője. ARATÓ GERGELY (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem szeretnék hosszú vitába belemenni. Látom, Pettkó képviselő úr későn érkezett, így aztán lemaradt arról a konszenzus irányába mozgó hangulatról, ami ma délután a Házat jellemezte. Ez kár, hiszen az ifjúság helyzete megér demelné azt, hogy együtt gondolkozzunk. Ugyanakkor egy állítására szeretnék reagálni, mert ez tényszerűen nem igaz, tudniillik természetesen van a Szocialista Pártnak kábítószerügyben olyan szakértő képviselője, akiről önt is tájékoztattuk, Szitka Péter ké pviselő úr, de sajnos nem tagja az illetékes bizottságnak, ezért aztán nem tudja talán annyira szorosan követni ezt a területet. De én a képviselő úr nevében is örömmel ajánlom azt, hogy mindenfajta együttműködésben nyitottak vagyunk a kábítószer elleni kü zdelem területén is. Szijjártó képviselő úrnak még egy történetére szeretnék reagálni, ez pedig a tandíj kérdése. Csodálom, hogy Pettkó képviselő úr ezt nem vetette fel, hiszen az MDF is gyakran riogat ezzel. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt kell önöknek elm ondanom, hogy egy meglehetősen fantáziátlan és felelőtlen megközelítés, amikor önöknek a felsőoktatásról állandóan a tandíj jut eszébe. Azt szeretném elmondani itt is, most is, hogy nem lesz tandíj, nem lesz általános tandíj, ugyanakkor viszont szeretném, ha önök is szembenéznének azzal a ténnyel, hogy ma is a hallgatóknak több mint a fele költségtérítést fizet, amely sokkal nagyobb összeg, mint a Hornkormány idején létező egyszeri általános tandíj. Én tehát azt kérem önöktől, hogy ha érdemi vitára töreksz ünk, ha szeretnénk akár vitákon, konfliktusokon keresztül is, de előre vinni az ügyeket, akkor valós dolgokkal foglalkozzunk, és ne elképzelt szörnyek ellen hadakozzunk. Köszönöm szépen a figyelmet. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra követk ezik Szijjártó Péter, a Fidesz képviselője. SZIJJÁRTÓ PÉTER (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Zuschlag képviselő úrnak szeretném mondani, úgy kezdtem a felszólalásomat, hogy Kiss Péter 1996ban valóban hat teljes olda lon keresztül bemutatta, hogyan áll az ifjúság helyzete, és a kormányzat mit tett e társadalmi réteg élethelyzetének javítása érdekében. Ha ezt jelentésnek nevezhetjük, akkor legyen igaza. Arató képviselő úrnak szeretném mondani, hogy nem mi vagyunk, akik tandíjjal riogatunk, nem mi hoztuk fel a tandíjkérdést. Magyar Bálint oktatási miniszter egy konferencián mondta, hogy bizony a tandíj ügyének kérdését nem lehet megkerülni, amikor a magyar felsőoktatás finanszírozásának megújításáról gondolkozunk. Azt, ho gy én most ebben az ügyben Magyar Bálintnak vagy Arató Gergelynek higgyek, viszonylag nehezen tudom eldönteni, de kérem, hogy ezt a gyengeséget bocsássák meg nekem. Nagyon szépen megköszönném azt a listát, amit képviselőtársam ígért a kormányzati pozitív i ntézkedésekkel kapcsolatban az ifjúság szféráját illetően, ehhez jó munkát kívánnék. Csak annyit szeretnék kérni, hogy a pozitív intézkedések között például az otthonteremtési program átalakulása, ha lehet, akkor ne szerepeljen, mert szerintem az adójóváír ás felére csökkentése, a hitelplafon csökkentése, a kamattámogatás csökkentése nem biztos, hogy pozitív intézkedés; mint ahogy nem biztos, hogy pozitív a kormányfő által beígért és az ifjúsági és sportminiszter szerint 2004ben teljesülő ingyenes jogosítvá ny elmaradása, ezt se említsék a pozitív intézkedések között; de ha lehet,