Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. február 24 (126. szám) - Jelentés a gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeik alakulásáról és az ezzel összefüggésben a 2002. évben megtett kormányzati intézkedésekről, valamint a jelentés elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vi... - DR. GYURCSÁNY FERENC gyermek-, ifjúsági és sportminiszter, a napirendi pont előadója:
473 hova születik, nagymértékben eldönti, hogy mi lesz a gyermekből, például e vonatkozásban is. Ha a budapesti általános iskolásokat nézem, akkor azt látjuk, hogy százból legfeljebb ha tízből lesz szakmunk ás. De ha a falvakat nézem, akkor azt látom, hogy százból negyvenből lesz szakmunkás. Ha a felsőoktatásra nézünk, akkor hasonló expanzív folyamatokat látunk. A kilencvenes években vagy három és félszeresére emelkedett a felsőoktatásban részt vevők létszáma . Ez jó hír. A jó hírt ugyanakkor beárnyékolja legalább két súlyos következmény. Az egyikkel a következő években fogunk egyre fájóbban szembesülni, és nyugodtan megjósolhatjuk, hogy a legtöbb vitánk abból fog majd származni 345 év múlva, hogy azt fogják mondani az emberek Magyarországon majd nekünk, politikusoknak, hogy de nem szóltatok előre, hogy a főiskolai, egyetemi diploma még nem jelent automatikusan munkahelyet a gyereknek. Különösen azok fognak majd igazából hangosan szólni, azok az alsó középoszt álybeliek, azok a kétkezi munkások, akik nagyon nehezen fizették ki a félévenkénti 100150200 ezer forintos tandíjat, mert csak ilyen iskolába jutott be a gyermek, akik 45 év alatt legalább 1 millió forintnyi tandíjat fizettek ki, és lám, amikor befejezt ék az egyetemet, befejezték a főiskolát, azt látják, hogy munkahely, az nincs. Az államnak, ha van valamiben felelőssége, az többek között az, hogy mondja el az embereknek, hogy nem tartható fenn az a felsőoktatás hosszú távon, ahol például tavaly szeptemb erben többen iratkoztak be a felsőoktatásba, mint ahány ember született 2003ban. Ugye, tisztelt országgyűlési képviselők, a napnál is világosabb, hogy ez egy hosszú távon önmagát fenntartani nem képes folyamat, mert több ember nem járhat a felsőoktatásba, mint amennyi születik. De van egy másik megjegyzés, amit muszáj itt megtennem. Az tudniillik, hogy a magyar felsőoktatásban újraképződik az a társadalmi struktúra, amely a hallgatók vagy ha úgy tetszik, a szüleink társadalmi struktúrája. A legjobb budapes ti felsőoktatási intézményekben azt tapasztaljuk, hogy száz hallgató közül jó, ha kettőnek az édesapja segédmunkás. Gondolhatja bármelyikünk is azt, hogy egy segédmunkás gyermeke kevesebb tehetséggel születik erre a világra, mint a körorvos gyermeke? Gondo lhatjuke azt, hogy neki kevesebb is elegendő a közös javakból, például a tudás javaiból? Azt gondolom, hogy nem. Nade akkor valami elromlik, valami elromlik a gyermek születése és a 18 éves kor között. Ezek azok a mechanizmusok, ezek azok a folyamatok, am elyek alapján azt mondhatjuk, hogy a nyolcvanas évek óta tartóan egyébként a magyar oktatási rendszer egyre inkább a már kialakult társadalmi struktúrák újratermelését segíti elő, nem pedig elindítja azokat a felfelé emelkedő lifteket, amelyek kiemelnek ol yan gyermekeket is a szegénységből és a reménytelenségből, akik ilyenfajta társadalmi, kormányzati, önkormányzati segítség nélkül nem jutnának egyről a kettőre. (15.30) A magyar oktatási rendszert e tekintetben bezáródónak látom. Mondhatnék még ezernyi pél dát, de azt remélem, azt gondolom, hogy a jelentés önmagában is elég alapot szolgáltat ahhoz, hogy kiindulópontja legyen majd egy, a mainál progresszívebb, nyitottabb társadalompolitikának és annak részeként oktatáspolitikának is. Ha gyermekeink egészségér e nézünk, akkor a legelső, ami szembetűnik - muszáj róla legalább egy mondatot szólnunk , hogy a ma születő gyermekek várható életkora 67 évvel rövidebb, mint, mondjuk, francia, brit vagy északolasz társaié. A helyzet még sokkal rosszabb, ha a legneheze bb sorban élő családok gyermekeire gondolok, akiknek születéskor várható élettartama még további 810 évvel kevesebb. Az egészségi állapotot felmérő statisztikák azt mutatják, hogy nemcsak mi, huszon, harminc, negyvenévesek vagy már éppen a nagyszülőkorb a hajló ötven, hatvanévesek, akik arra panaszkodnak, hogy nehezen elviselhető a rohanó élet mindenfajta nyomása, a stressz, hanem a 1517 éves lányok közel fele, a fiúk egyharmada arról panaszkodik, hogy rendszeresen fáradt és rendszeresen ideges. A legri asztóbb képet a különböző mozgásszervi megbetegedésekről szóló statisztikák mutatják, ami nyilvánvalóan a mozgásszegény életmódra vezethető vissza.
