Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. február 24 (126. szám) - A 2003-2015-ig szóló magyar közlekedéspolitikáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - MANNINGER JENŐ (Fidesz):
426 A baj az, hogy mivel ez ide került az Országgyűlés elé, a lefektetett elvekben és a határozati javaslatban foglalt fejlesztéseket a kormány már tulajdonképpen nem fogja megvalósítani ilyen mértékben, hiszen a költs égvetésben és az elfogadott összegekben ezek már nem tükröződnek vissza. Úgy is mondhatnám, hogy nehéz lenne, még ha mindennel egyet is értenénk, teljes egészében támogatni ezt a javaslatot, hiszen már most nem felel meg a valóságnak, így tulajdonképpen a kormány nyugodtan vissza is vonhatná, és újra átdolgozhatná. Furcsa lesz, hogy a kormánypárti képviselők támogatni fogják, amikor az általuk jóváhagyott költségvetés, sőt az azóta tervezett változtatások ezt már nem is tükrözik. De beszélgessünk az elvekrő l! Néhány mondat erejéig, azt hiszem, ez mindenképpen szükséges, és nyilvánvalóan vannak azért olyan pontok, ahol mindenképpen fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a leírt anyag hol tér el a valóságtól, és hol, milyen hangsúlyokat fogalmaznánk meg mi másk éppen. Az Európai Parlament és az Európai Unió sokat foglalkozik a közlekedésfejlesztéssel - ez nyilvánvalóan központi kérdés, Magyarország mindig is figyelembe vette az ott lefektetett alapelveket, célkitűzéseket. Azt hiszem, azzal együtt át kellene gondo lni azt, hogy a magyar érdekeket hogyan lehet minél jobban képviselni, hiszen ma már a tranzitautópályák, tranzitútvonalak kiépítése, azt hiszem, nem kérdés, sőt néhány év múlva, ha minden jól megy, meg is valósulhat. Magyarország érdeke most már a kapcso lódó hálózatok kiépítése - ez benne is van az anyagban, olvashatjuk a szövegekben , tehát a hálózat biztosítása. Az adott térségnek a vele kapcsolatban lévő más térségek felől is kedvező elérhetőséget kell biztosítani - írja az anyag. Erre is kellene töre kedni. Van is rá jó példa, hogy ezzel kezdjem, hiszen ahogy az újságokban is megjelent, az Európai Parlamentben a magyar képviselők egyöntetű kezdeményezésére már elfogadta a Bizottság azt a javaslatot, hogy a 2es, illetve az M6os autópálya belekerüljön azokba a nagy európai projektekbe, ahol valóban, remélhetően még 2012 előtt lépések történnek, és minél több finanszírozási forrást lehet igénybe venni. Természetesen mi azt szeretnénk, ha nemcsak ez kerülne bele, hanem az a nyugati autópálya is, az M86os és az M9es, amely egyébként összekötné a 4es és 5ös európai korridorokat, egy láncszeme lehetne az európai hálózatoknak, és hozzájárulna a nyugatdunántúli fejlődéshez. Leginkább azonban azért volna erre szükség, hiszen a tehergépkocsiforgalom már eze n a tájékon is tönkre teszi a környezetet, lehetetlenné teszi az ott lévők életét. Azért dolgozunk a következő időszakban, hogy ez megvalósuljon, és remélhetőleg a kormányzat is nyilván megteszi a szükséges lépéseket ennek érdekében a megfelelő fórumokon, úgy, hogy végül is az Unió ezt majd remélhetőleg jóváhagyja, első ütemben a 2es és a 6os, de remélhetőleg minél előbb, ha nem is ugyanakkor - habár azt szeretnénk, hogy legalább egy későbbi ütemben , az M86os és az M9es fejlesztését. (11.40) Ha közlek edésfejlesztési kérdésekkel foglalkozunk, akkor nem mehetünk el amellett, hogy mi történt a 2002ig terjedő években. Csak néhány címszóban azért elmondanám, hogy mit kellett folytatni 2002 után, és miről kellene szólnia a mostani közlekedésfejlesztésnek. A vasút fejlesztése terén - habár valóban a vasúttársaság körülbelül 15 éve különböző okok miatt, amit most az idő rövidsége miatt nem ismertethetek, állandó anyagi problémákkal, finanszírozási problémákkal küzd - azért lényeges fejlesztések történtek, új m ozdonyok kerültek Magyarországra, és a vasúti pályák felújítása is, bár a kívánatostól messze elmaradó mértékben, de azért lendületet kapott, és itt valóban az uniós források is segítettek. Tehát az Orbánkormány által megpályázott pénzek a vasút fejleszté sére fordítódtak. Akkor elhangzott, hogy miért nem autópályákra fordítunk, mondta az akkori ellenzék. Az elmúlt két évben, mondjuk, az akkor elkezdett közútfelújítási programtól eltérően, de nem tudok róla, hogy autópályára egyetlenegy cent uniós forrás é rkezett volna. Tudom, tervbe van véve majd az M0ás körgyűrű építéséhez uniós forrás, amely remélhetőleg talán, ha így megy tovább, 2006ig meg is