Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. június 7 (157. szám) - A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - CSIZMÁR GÁBOR foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Mandur László): - LEZSÁK SÁNDOR (MDF): - ELNÖK (Mandur László):
4182 mert végül is itt a részletekben van az ördög elbújtatva, hiszen az alkalmi munkavállalás az adminisztrációs terhek kapcsán teljesen lehetetlenné képes válni. Teh át ha ezt helyesen mérjük fel, hogy itt milyen további adminisztratív akadályok vannak, akkor ez egy jó út, ahol célba lehet érni, és úgy gondolom, hogy elsősorban a magyar mezőgazdaság versenyképességét javítani lehet. Tehát normális viszonyokat lehet ter emteni. Nem úgy, mint jelenleg, hogy ez az alkalmi munkavállalás gyakorlatilag feketefoglalkoztatásként realizálódik. Ez a szám, amit képviselőtársunk mondott, hogy már 85 ezer alkalmi munkavállalói könyv van kibocsátva, már jobb szám, mint a korábbi megkö zelítés. A külföldiek részéről, azt hiszem, 2500 ilyen igény jelentkezett. Tehát meg kellene vizsgálni azt is, hogy milyen területeken is vannak ezek az alkalmi munkavállalások, mert a mezőgazdasági idénymunkára vonatkozó kérdés ennek a sarkalatos pontja. Ez a szabályozás véleményem szerint még nem elégíti ki azokat a követelményeket, amelyek európai szintre emelnék ezt az adminisztrációs sorozatot, ezt az alkalmi munkavállalást. Úgy gondolom, hogy a tartózkodás is a főbizottságban ezt fejezte ki a Fidesz r észéről. Magam mint Bács megyei képviselő a többi Bács megyei képviselőtársammal egybehangzóan azt tudom mondani, hogy ezen tovább kell dolgozni, és arra kérem a tisztelt kormánypárti képviselőket, hogy vegyék figyelembe a mi benyújtott javaslatunkat, és a kkor esetleg lehet valami közös pozitív eredményt produkálni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra jelentkezett Csizmár Gábor államtitkár úr. Parancsoljon, öné a szó. CSIZMÁR GÁBOR foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Csak azért kértem szót, mert Ivanics képviselő úr a vita kapcsán egy másik témát hozott elő, és úgy gondolom, szükség es tájékoztatni a képviselő urat is, a Házat is és a közvéleményt is arról, hogy a mezőgazdasági idénymunkára vonatkozóan és azon belül is a külföldiek munkavállalására vonatkozóan május 1jétől új szabályok léptek életbe. A korábbi, valóban adminisztratív terhekkel sújtott szabályozást lényegesen egyszerűsítettük, és megkönnyítettük a magyar gazdák számára az idénymunkások foglalkoztatását, nemcsak a hazaiak, hanem a határon túliak közreműködését is az idénymunkában. Szíves figyelmébe ajánlom képviselő úrn ak a miniszteri rendelet május 1jén hatályba lépett módosítását. Az a probléma ezzel a problémával nincs összefüggésben. Tehát azért szerettem volna jelezni, hogy tudjon róla. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (Mandur László) : Kö szönöm szépen. Kétperces felszólalásra megadom a szót Lezsák Sándornak, a Demokrata Fórum képviselőjének. LEZSÁK SÁNDOR (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Mindenképpen javaslom államtitkár úrnak, hogy valamilyen módon a közvéleményt alaposan tájékoztassák mindarról, amit elmondott, mert nagy a zavar, nagy a bizonytalanság, és talán egészoldalas hirdetések helyett ilyen jellegű tájékoztatásra kellene közpénzeket fordítani. Ez a gondolat egyik része. A másik: mindenképpen támogatjuk mindazon kezdeményezést, amely az alkalmi munkavállalás területén rendet kíván teremteni. Ezt mi annak véljük, és remélem, hogy életszerű is lesz, bár ebben van kétségünk, és talán a tartózkodás ezt jelezte. Köszönöm szépen. ELNÖK (Mandur Lászl ó) :