Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. június 7 (157. szám) - A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - SIMON GÁBOR (MSZP), a napirendi pont előadója:
4180 olyan módon, hogy egy bizonyos idő biztosításával minden résztvevő számára megadjuk a tisztes és fair piaci verseny lehetőségét, hogy ezt követően az eredetiségvizsgálati munkájukat már valóban az autósok érdekében tudják kifejteni. Köszönöm szépen. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, k épviselő úr. Kérdezem, hogy kíváne még valaki felszólalni ebben a vitában. (Nincs ilyen jelzés.) Úgy látom, hogy senki. Megkérdezem Puch László elnök urat, hogy kíváne reflektálni a vitában elhangzottakra. Úgy látom, hogy igen. Parancsoljon! PUCH LÁSZLÓ , a gazdasági bizottság elnöke : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én annak nagyon örülök, hogy a törvénymódosítás céljaival gyakorlatilag mindannyian egyetértettünk, hiszen ezek eredményeképpen azért egy szabályozottabb eredetiségvizsgál at fog létrejönni. Olcsóbb lesz a lakosság szempontjából - úgy gondolom, hogy ebben sem volt vitánk, ezért azt gondolom, hogy ez indokolt. És azt gondolom, hogy a bűnmegelőzés szempontjából egy sokkal kontrolláltabb, ellenőrzöttebb és - a hatósági jogkörök kel élve - a nemzetközi koordinációba talán hatóságilag is jobban beilleszthető rendszert tudunk létrehozni. Abban egyetértünk, hogy a határidő, a két hónap kevés volt; úgy gondolom, hogy elsősorban azért, mert a piaci szereplők egymással való vitája kapcs án húzódott el nagyon sokáig ez a dolog. Én nagyon remélem, hogy ez a határidőmódosítás lehetővé teszi, hogy az eredeti céloknak megfelelően - amelyekkel mindannyian egyetértünk - egy megfelelő, jó közbeszerzési eljárás, egy valódi versenykiválasztás mell ett egy olcsóbb eljárás jöjjön létre. Köszönöm szépen az Országgyűlés frakcióinak a támogatását a módosításhoz. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát ezennel lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat nem érkezett, így részletes vitára sem fog sor kerülni. A törvényjavaslat elfogadásáról a következő ülésünkön határozunk. A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája ELNÖK (Mandur László) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. számú törvény módosításáról szóló törvényjavaslat által ános vitája a lezárásig. Simon Gábor és Fogarasiné Deák Valéria MSZPs képviselők önálló indítványát T/10470. számon kapták kézhez. Megadom a szót Simon Gábor úrnak, a napirendi pont előadójának, tízperces időkeretben. Parancsoljon! SIMON GÁBOR (MSZP), a n apirendi pont előadója : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Képviselőtársammal együtt egy olyan módosítást nyújtottunk be, amely a gyakorlati élet tapasztalatait kívánja figyelembe venni. Olyan életszerű helyzeteket elemeztünk, amelyek a változtatás igényét vetették fel. Fogarasiné Deák Valéria képviselőtársammal együtt ezért kezdeményeztük, hogy az alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatás egységes munkaügyi nyilvántartó rendszerből történő