Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. június 7 (157. szám) - A közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ÉKES JÓZSEF (MDF): - ELNÖK (Mandur László): - DR. KONTRÁT KÁROLY (Fidesz):
4178 ÉKES JÓZSEF (MDF) : Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Örülök annak, hogy maga ez a módosító indítvány újból idekerült, hiszen 2004. május 1jével hatályba is lépett. Mi annak idején is elmondtuk, amikor ez a törvény megalkotásra került, hogy a határidő, amelyet szeptember 1jére állapított meg maga a törvény, nem teljesít hető a gazdasági társaságok részéről, hiszen azokat a feltételeket, amelyeket előírás szerint ahhoz, hogy valóban a vizsgáztatást végre tudják hajtani, teljesíteniük kell, képtelenség teljesíteni. Örülünk annak, hogy a mostani módosító indítványban ugyan e gy hónapos eltéréssel, de mi akkor is elmondtuk, hogy jövő év januárjában vagy februárjában kellene bevezetni, vagy legalábbis magát a törvényt hatályba léptetni, hiszen, ahogy az előbb is elmondtam, erre felkészülni nem lehet. Mindenképpen támogatjuk, de itt merül fel a kérdés, hogy érdemes lenne több esetben, amikor az ellenzék egyegy kérdéskörben szakmailag próbál önökkel vitatkozni és érvelni, esetleg az ellenzék véleményét is figyelembe venni, hiszen akkor nem következne be az, hogy egy hónapon belül, hiszen a hatálybalépése megtörtént, újból módosítani kell a határidőt. Ezért még egyszer hangsúlyozom: nem biztos, hogy az ellenzék részéről minden egyes javító szándékú módosító indítvány alkalmatlan arra, hogy a kormányzó párt a maga részéről elfogadja, és ha ezt így elfogadták volna, akkor nem kerülne most tulajdonképpen újból elénk. Mindenesetre a Magyar Demokrata Fórum így támogatja magát az előterjesztést. Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps az MDF soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szép en. Megadom a szót Kontrát Károlynak, a Fidesz képviselőjének. Parancsoljon! DR. KONTRÁT KÁROLY (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Elnök Úr! Úgy gondolom, hogy a helyzet annál bonyolultabb, mint ah ogy a gazdasági bizottság elnöke ezt elmondta néhány perccel ezelőtt. Hiszen ha arra gondolunk, hogy ez a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló törvény egy éven belül immár harmadjára van a tisztelt Ház előtt, akkor, azt gondolom, önmagában is ezzel az t bizonyítjuk, hogy kaotikus állapotok vannak ezen a területen. Teljesen egyetértek Ékes József képviselőtársammal abban, hogy ezért a kormánytöbbséget terheli a felelősség, hiszen nem hallgatták meg azokat a jó szándékú ellenzéki véleményeket, amelyek, úg y gondolom, jobbá tehették volna, illetőleg megelőzhették volna ennek a helyzetnek a kialakítását. Hiszen miről is van szó? Arról van szó, tisztelt Országgyűlés, hogy a gépjárműeredetvizsgálat rendszere egyrészt bűnmegelőzési, másrészt vagyonbiztonsági ké rdés. Úgy gondoljuk, hogy a Magyar Köztársaság polgárainak, a Magyar Köztársaságban gazdasági tevékenységet végző gazdasági társaságoknak elemi érdeke az, hogy ez a rendszer hibátlanul működjön, tökéletesen működjön, és az erre vonatkozó törvények végrehaj tásra kerüljenek, illetve jó törvények kerüljenek elfogadásra itt a parlamentben. Még egyszer mondom, ebben a tárgykörben egy éven belül már harmadik alkalommal kerül a tisztelt Ház elé ez a törvényjavaslat. Ha visszatekintünk, azt mondhatjuk, hogy 2003. á prilis 19én volt az első módosítás, és ez 2004. július 1jén lépett hatályba, majd az Európatervvel és az európai csatlakozással kapcsolatos, a belügyi ágazatba tartozó egyes törvények módosításáról szóló 2004. évi XXIII. törvény is rendelkezett erről. Ú gy gondoljuk, tisztelt Országgyűlés, hogy a Belügyminisztérium vezetése nem használta ki kellően a 2003. július 1jétől rendelkezésére álló időt, és nem engedte meg az információk szerint, hogy a közbeszerzést kellő időben kiírják, és a közbeszerzési eljár ás elhúzódása nagyban hozzájárult ehhez a helyzethez. A FideszMagyar Polgári Szövetség fontosnak tartja azt, hogy ez a kérdés rendezésre kerüljön, abban viszont nem vagyunk biztosak, hogy ez a határidő alkalmas lesz arra, hogy azt a célt, amit a gazdasági bizottság elnöke fölvázolt, és amit egyébként mi is tudunk támogatni, mert úgy gondolom,