Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. június 7 (157. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
4127 Medgyessy Péter kormányfő fia cégének a Magyar Távközlési Részvénytársaságtól kapott 100 milliós nagyságrendű megbízása közötti összef üggéseket vizsgáló bizottság létrehozásáról” szóló H/10474. számú országgyűlési határozati javaslattal. Indítványozta az előterjesztés sürgős tárgyalását is. A két indítvány egymást feltételezi, tisztelt képviselőtársaim, ezért ezekről együttesen határozun k. Előtte azonban, a Házszabály 46. § (2) bekezdésének megfelelően megkérdezem, kívánjáke a határozati javaslat sürgős tárgyalásba vételét megindokolni kétperces időkeretben. Lengyel Zoltán képviselő urat illeti kétperces időkeretben a szó. LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tény, hogy alig több mint egy évvel ezelőtt három fiatalember létrehozott egy társaságot, amit egy családi házba jegyeztek be székhelyként, és ott kezdték meg a működésüket . Az is tény, hogy alig egyéves működés után, és különösebb referenciák nélkül, ennek a három fiatalembernek a cége kapott megbízást Magyarország vezető mobil távközlési társaságától és Magyarország vezető pénzintézetétől. Az is tény, hogy mindkét társaság 100100 millió forint körüli összegben adott megbízási díjat. Az is tény, hogy a megbízó cégek közül az egyik rendelkezik képviselettel Brüsszelben. Ezek után joggal merül fel a kérdés, hogy miért van szükség egy külön 100 millió forintos lobbiszerződés m egkötésére. Tény, hogy a három fiatalember egyike Medgyessy Péter miniszterelnök úr fia. Az is tény, hogy az egyik megbízott társaság az államtól 3 milliárd forint adókedvezményt kapott. Felmerül a kérdés, vane összefüggés a 3 milliár d forint adókedvezmény és a 100 millió forint körüli megbízási díj között. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Elkerülhető lett volna a vizsgálóbizottság felállítása abban az esetben, ha választ kapunk a korábbi kérdéseinkre, ha nyilvánosságra kerülne k a szerződések, a szerződések tartalma és a szerződésekben szereplő pontos összegek. Ezért szeretnénk tiszta képet látni erről az ügyletről és a vizsgálóbizottság munkáját mihamarabb megkezdeni. Köszönöm szépen hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz padsoraib an.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! A Házszabály 47. § (6) bekezdésének megfelelően az indítványról vita nélkül döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy az előterjesztés sürgős tárgyalásba vételével kiegészít ie a mai rendkívüli ülés napirendjét a H/10474. számú országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, szavazógéppel most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés 138 igen szavazattal, 194 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett az i ndítványt elutasította. (Folyamatos zaj a Fidesz soraiból. - Kuncze Gábor a Fidesz padsorai felé: Hány vizsgálóbizottság alakult meg...) Az ülés napirendjének elfogadása ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Országgyűlés! Mo st a hét végi futárpostában kiküldött, elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlásról döntünk . Tisztelt Képviselőtársaim! Ne zavarja önöket, hogy ülés zajlik! (Dr. Répássy Róbert: Az SZDSZ kiabál!) A privát beszélgetéseket azonnal fejezzék be! (Megko cogtatja a csengőt. - Moraj a Fidesz padsoraiból.) Úgy látom, képviselőtársaim nagyon ráérnek! Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae a napirendi ajánlást. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)