Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. május 26 (156. szám) - Az ülésnap megnyitása - “Kormánypropaganda és valóság – a Medgyessy-kormány két éve a számok tükrében!” címmel politikai vita - ELNÖK (Mandur László): - DR. KATONA BÉLA (MSZP):
4087 Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, hogy visszaemlékezve a kormány eddigi munkájára, nyugodtan mondhatjuk, hogy ez az a kormány, amely nem tud és nem fog tudni menekülni a brókerbotrány következményei től. Ez az a kormány, amely hihetetlen módon 800 kilométer autópálya építését ígérte, és gyakorlatilag még semmit sem tett, az előző kormány által kezdeményezett és elindított autópályákat tudta eddig csak átadni. Ez az a kormány, amely a gázáremelésrő l azt mondta, hogy nem lesz: “...hányszor mondjam még, nem lesz gázáremelés”. És milyen meglepő - az előbb említett adatok alapján is még egyet szeretnék hozzátenni : a MOLnak mintegy 150 százalékos a nyeresége, épp a múlt héten hozták nyilvánosságra, am elynek döntő mértéke a gázárból, annak a növekedéséből adódott. Ez az a kormány tehát, amely mélypontra süllyesztette a gazdaság teljesítőképességét; ez az a kormány, amely hozzájárult a munkanélküliség most elkezdődött növekedéséhez. (Közbeszólások az MSZ P soraiból.) Ez az a kormány, a Medgyessykormány - igen, az , amely eladósította az országot a felvett nemzetközi hitelekkel; és ez az a kormány, a Medgyessykormány, amely most elszabadította az inflációt; és ez az a kormány, amely kiszolgálja a multina cionális cégeket, és válsághelyzetbe sodorja a magyar kis- és középvállalkozásokat; és ez az a kormány, igen, amely Medgyessy Péter és baráti körének, azaz a bankoknak és a bankároknak adott át minden hatalmat gyakorlatilag, és őket tette a gazdaság urává. Ez az a kormány, amely tönkretette a magyar mezőgazdaságot, és a középméretű családi gazdálkodások helyett egy téesz alapú tőkés nagybirtokrendszer kiépítésén fáradozik. A lényeg, hogy azt a termőföldet kell megszerezni az MSZPs baráti körök tagjainak, a z újkori bankároknak, akik hatnyolcszoros áron, azaz 600800 százalékos haszonnal (Közbeszólás az MSZP soraiból: Mi van a tizenkét állami gazdasággal?) fogják rövid időn belül eladni a kisemmizett magyar földtulajdonosoktól megvett földet. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Simicska!) Ez az a kormány, amelyiknek rövidesen távozni kell. Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Kérdezem, hogy kíváne még valaki felszólalni a vitában. (Jelzésre:) Megadom a sz ót Katona Bélának, a Szocialista Párt frakcióvezetőhelyettesének. Parancsoljon! (Közbeszólás az MSZP soraiból: 1500 napja nem tudjuk, ki volt Kaya Ibrahim!) DR. KATONA BÉLA (MSZP) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! A mai vitanapnak az volt a címe, hogy a Medgyessykormány teljesítménye a számok tükrében. Erről nagyon jó lett volna vitatkozni, és valóban megnézni, hogy két év alatt egy kormány mit tudott teljesíteni az ígéreteiből, mit tett az ország érdekében, mit mutatnak a számok. Ezzel szemben sajnos a mai vitana p egy jelentős részének az lehet a címe, hogy a Medgyessykormány teljesítménye a hazugságok tükrében. (Moraj és taps a Fidesz soraiban.) Hiszen olyan elképesztő állítások hangzottak el ellenzéki képviselőtársaim részéről, amik egyszerűen döbbenetesek! Ha valaki ma itt, ebben a Házban azt mondja, hogy csökken a gazdaság teljesítőképessége, az vagy hazudik, vagy beteg, vagy nem ért hozzá. Ha valaki ma azt mondja itt, ebben a Házban, hogy csökkennek a munkahelyek, amikor az összes statisztikai adat azt mutatj a, hogy hála istennek, végre emelkednek, az vagy hazudik, vagy rosszindulatú, vagy fogalma sincs arról, hogy mit jelent a munkahely... (Dr. Répássy Róbert: És Diósgyőrben? - Az elnök megkocogtatja a csengőt.) Nem a diósgyőri munkahelyekről van szó, az orsz ágos munkahelyekről van szó!