Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. május 26 (156. szám) - Az ülésnap megnyitása - “Kormánypropaganda és valóság – a Medgyessy-kormány két éve a számok tükrében!” címmel politikai vita - ELNÖK (Mandur László): - DR. ÁDER JÁNOS (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - TÖRÖK ZSOLT (MSZP):
4078 A Medgyes sykormány azt ígérte, hogy megállítja és visszafordítja az ország, a magyar társadalom szociális kettészakadását, és ezt teljesítette. (Balla György: Hol?) Azt a perverz újraelosztási rendszert, amelyet önök működtettek, azt megállította, és igazságosabbá próbálja tenni. Az embereknek, hogy megértsék, miről van szó, ismerniük kell a két értékrendet. Lehet, hogy nem tudjuk meggyőzni egymást sem itt a parlamentben, sem a parlamenten kívül, de érdemes végiggondolni. A jobboldaliak azt mondják, minél több pénz t beszedni a szegényektől és a gazdagoktól, és azt visszaadni a gazdagoknak, hogy azok tovább gyarapodva majd egyszer, majd karitatív alapon, majd önkéntesen jótékonykodnak és az elesetteken segítenek. (Halász János: Ne nevettesd ki magad!) Mi azt mondjuk, jó lenne, ha a szegényebbektől kevesebb adót szednénk be. Ezért van például az, hogy az adó mértéke csökkent már idén is (Balla György: 13 százalék áfa!) , a gazdagabbaktól több adót szedünk be, és a gazdaság fejlesztése érdekében visszaforgatjuk (Halász J ános: Ne röhögtess már!) , valamint a szegényeknek, az elesetteknek támogatásként, segélyként, esélyteremtő programokkal visszajuttatjuk ezt. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból, köztük Font Sándor: Gázár! - Az elnök csenget.) Tehát nem fordított Robin Hoodként működünk, hogy a szegényektől elszedjük, és a gazdagoknak adjuk oda, hanem a mindenkitől, de elsősorban a gazdagoktól beszedett adókat a szegényeknek próbáljuk meg visszajuttatni. (Balla György: És magunknak adjuk! Tartjuk a markunkat!) Kedves Fia talok és kedves Középkorúak! Egypár szót hadd mondjak arról, hogy a nyugdíjasok tekintetében ez a kormány mit cselekedett. Azt már mindenki tudja, hogy amit az Orbánkormány elvett, 52 milliárd forintot a nyugdíjasoktól, azt mi visszaadtuk; átlagosan 19 ez er forint jutott minden egyes nyugdíjasnak ebben a hazában. (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Így van!) A 13. havi nyugdíj befizetését vagy bevezetését… (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Jól van, értjük, ne szóld el magad!) Elnézést kérek… (Közbeszó lások az ellenzéki padsorokból: Villanyszámla! - Az elnök csenget.) A 13. havi nyugdíj bevezetését megígértük, és már tavaly az első heti, idén pedig az első és második heti, vagy ahogy jobban ismerik, az 53. és 54. heti nyugdíj kifizetése is megvalósul. ( Halász János: És vissza is fizethetik a nyugdíjasok kamatostul!) Az inflációt meghaladó mértékű nyugdíjemelésekre került sor, ezáltal a nyugdíjak reálértéke, vásárlóértéke jelentős mértékben javult. Az özvegyekről, az özvegyi nyugdíjban részesülőkről sokái g csak szavakban és nem tettekben került szó itt a Házban. (Halász János: Szép gondolat volt!) Az özvegyi nyugdíj 50 százalékos mértékű emelésére került sor az elmúlt két évben, az idei év novemberétől már az özvegyen maradt nyugdíjasok volt házastársuk ut án nemcsak annak nyugdíjának 20 százalékára, hanem novembertől már 30 százalékára jogosultak. Ez, hogy hétköznapi nyelven fejezzük ki, a korábbi, az önök idejében kapott özvegyi nyugdíj 10 ezer forintos átlagos összege helyett már 15 ezer forint körüli öss zeget jelent. Hárommillió nyugdíjas, 600 ezer özvegyi nyugdíjas életszínvonala emelkedhet, emelkedik. Persze nincs még itt a Kánaán, de kellett másoknak is; kellett a gyermekes családoknak is. És hogy a két generáció között az egyik legjobb átjárási pontot említsem, ez a nagymamagyes. A nagymamagyes, amely korábban, az önök idejében úgy működött, hogy valaki választhatott: egész életében dolgozva vagy a nyugdíjat kéri, vagy a gyest. Mi pedig azt tettük, és úgy vezettük be ezt az intézkedést, hogy a nyugdíj szerzett jogon továbbra is jár, és a gyes pedig igényelhető és igénybe vehető. Tehát mindkét juttatásra jogosult az illető nagyszülő. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból.) Kedves Idősebbek! A gyermekek, unokák, gyermekes családok támogatása is jelentős mértékben növekedett. A családi pótlék több mint 28 százalékkal emelkedett eddig, bevezettük a 13. havi családi pótlékot. Nőtt a családi pótlékra jogosultsági korhatár. Ha közoktatási intézményben tanulóról van szó, akkor már 23 éves korig fog kitolódni a családi pótlékra való jogosultság határideje. A gyermekszületéskor ma már 50 százalékkal nagyobb az egyszeri anyasági támogatás összege, ikrek esetében pedig gyermekenkénti összege 100 százalékkal emelkedett. Több ezer