Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. május 26 (156. szám) - Az ülésnap megnyitása - “Kormánypropaganda és valóság – a Medgyessy-kormány két éve a számok tükrében!” címmel politikai vita - ELNÖK (Mandur László): - DR. ÁDER JÁNOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: - ELNÖK (Mandur László): - KUNCZE GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről:
4041 vitatkozni, ha a környezetvédelemről volt szó, egyébként pedig a területen az égvilágon semmi nem történt. (Zaj az ellenzék padsoraiban.) Ezzel szemben viszont most egyre inkább erősödik a környezettudatos gondolkodás és szemlélet, illetve erősödik az is, hogy a civil szervezeteknek igenis hálásak lehetünk azért a munkáért, amit végeznek, még akkor is, ha vannak velük viták, és még akkor is, ha persze az összes elképzelésük nem valósítható m eg. De lám, erre utal például a Zengő körüli vita is. Eljutottunk odáig, hogy egyegy fontos ügyben még akár igazuk is lehet. Hadd emeljem ki a környezetvédelmi tárca területéről azokat a környezetvédelmi nagyberuházásokat, amelyek valóban új helyzetet ter emthetnek; elsőként a Vásárhelyitervet, amely nemcsak árvízvédelmi beruházásfejlesztés lesz, hanem egyúttal egy nagyszabású ökológiai program is. Végig a Tisza mentén ökorégió alakul majd ki, különböző vidékfejlesztési programokkal is párosulva, vagyis al kalmas arra, hogy akár több mint egymillió ember számára is jobb életfeltételeket és megélhetési lehetőségeket biztosítson. Több tucat helyszínen indulnak meg a hulladéklerakóberuházások, építések. Ezek következményeként fokozatosan felszámolódnak majd a z illegális hulladéklerakók, és szabályozott módon történik a hulladékok kezelése. Itt hadd jegyezzem meg, hogy míg 2001ben mintegy 300 ezer ember élt olyan településeken, ahol a szelektív hulladékgyűjtés lehetősége adott volt, 2003ban már 1 millió 200 e zren éltek ilyen területeken. Nagymértékű csatornázási és szennyvíztisztítási programok indulnak. Ezek között a legnagyobb, sőt e tekintetben Európában is a legnagyobb a Budapest szennyvízkezelését megoldani hivatott beruházás. Végül áttört a szemléletvált ás, nevezetesen a szennyező fizet elvének az érvényesülése. Ekörül persze megint csak nagyon nagy viták vannak, hiszen ez többletköltségeket jelent, ugyanakkor azonban közelebb vitt minket ahhoz a kívánatos törekvéshez vagy annak a célnak az eléréséhez, ho gy valóban jobban képesek legyünk törődni a környezetünkkel a jövő generációi érdekében. Az oktatással kapcsolatban hallottuk már Magyar Bálint miniszter úr felszólalását, amely szintén a tudás fontosságáról szólt. Én a versenyképes tudás megszerzésére hel yezném a hangsúlyt. Ezt célozták azok a reformok, amelyeket a minisztérium elindított. Ami pedig a nyelvoktatás területén elindított programokat illeti, ezek pedig a lemaradást szándékoztak behozni. Az iménti felszólalásban megint csak semmit nem hallottun k arról, hogy vajon a nyelvtanulás területén, annak elősegítése területén mi történt az elmúlt kormányzati ciklusban. Szeretném említeni a Sulinet Expressz programot, amelynek a célja elterjeszteni mindenütt az iskolákban a számítógépet, a számítógép haszn álatát. Itt megint csak lemaradást kellett behozni, megint nem hallottunk arról, hogy mi is történt itt az elmúlt négyéves ciklusban. Külön ki szeretném emelni az iskolai szegregáció elleni tudatos és nagyon következetes fellépést, ami a minisztérium munká ját jellemzi, aminek következtében akár több ezer roma vagy fogyatékos gyermek kerülhet ki az elkülönítésből, és kerülhet be azok közé, akikkel együtt tanulva valóban biztosítható a fejlődésük. A gazdaságról már nagyon sokat vitatkoztunk a parlamentben. Te rmészetesen azok, amelyeket Áder János képviselőtársam említett, egész egyszerűen nem igazak, nem tükrözik azokat a folyamatokat, amelyek az elmúlt kormányzati ciklus utolsó két évét jellemezték, és nem számol azzal, hogy mindezek következményeivel kellett az új kormányzatnak szembenéznie. Az más kérdés, hogy a száznapos programok nem javították a gazdaság pozícióját, azonban ezzel együtt is igaz az, hogy a gazdaságot leszállópályára az előző kormányzat indította el az utolsó két évében, amelynek a következ ményeivel ennek a kormánynak kellett szembenéznie. Ez ráolvasással, tisztelt képviselőtársaim, nem fog megváltozni. Ugyanakkor azonban másrészt most meg azt lehet elmondani, hogy a gazdaság új pályára állt, hiszen az elmúlt év közepétől kezdődően gyorsuló gazdasági növekedést figyelhetünk meg. Ebben