Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. május 24 (154. szám) - Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank létrehozásáról szóló megállapodás módosításának jóváhagyásáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
3822 Ilyen cég nagyon kevés v an, nem kell hozzá egy kezünknek valamennyi ujja, hogy ezt meg tudjuk számolni. Ebből következően tehát azt gondolom, meglehetősen korlátozott és szűk körben kerülhet sor ennek a bizonyos lehetőségnek az alkalmazására, és meggyőződésem szerint ez kellő mér tékű garanciát is teremt arra, hogy nem egy tág és szabályozatlan lehetőségre ad módot. Örülök annak egyébként, hogy ellenzéki képviselőtársam, Dancsó képviselő úr talált olyan pontot is, amely az ő egyetértésére talált. Remélem, hogy a többi pont a később iekben történő alkalmazás során szintén az egyetértésükkel is találkozni fog, hiszen szakmailag megalapozott javaslatokról van szó. Kérem a javaslatsor elfogadását a parlamenttől. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Tisztelt Országgyűlés! Most a módosító javaslatokról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae az előterjesztő módosító javaslatait az ajánlás 18. pontjai szerint, amelyeket az alkotmányügyi bizottság támogat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás .) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 191 igen szavazattal, 135 nem ellenében, 1 tartózkodó szavazat mellett elfogadta. Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/9842. számú törvé nyjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés az előterjesztést 194 igen szavazattal, 141 nem ellenében, tartózkodó szavazat nélkül elfogadta. Az előterjesztő kérte a törvény sürgős kihi rdetését . Erről az Országgyűlés vita nélkül határoz. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, egyetérte azzal, hogy az Országgyűlés elnöke a törvény sürgős kihirdetését kezdeményezze. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 329 igen szavazattal, n em szavazat nélkül, 1 tartózkodó szavazat mellett úgy határozott, hogy az Országgyűlés elnöke kérje a törvény sürgős kihirdetését. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank létrehozásáról szóló megállapodás módosításának jóváhagyásáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája ELNÖK (Harrach Péter) : Soron következik az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank létrehozásáról szóló megállapodás módosításának jóváhagyásáról szóló országgyűlési határozati javasla t általános vitája és a határozathozatal . Az előterjesztést H/10161. számon, a külügyi bizottság ajánlását pedig H/10161/1. számon kapták kézhez. Megadom a szót Veres János államtitkár úrnak. DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi po nt előadója : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank létrehozásáról szóló megállapodás kihirdetéséről az 1991. évi LV. törvény rendelkezik. A megállapodás szerint a bank működési területe közép- és keleteurópai országokra terjed ki. Mongólia, mely 2000 óta tagja az EBRDnek, a tavalyi évben kezdeményezte a fogadó országok közé sorolását. Ez teszi szükségessé a megállapodás módosítását. Az EBRD kormányzótanácsa 2004. január 30án kelt határozatáv al elfogadta a megállapodás 1. fejezet 1. cikk szövegének megfelelő tartalmú kiegészítését, ezzel biztosítva, hogy a bank célja és