Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. május 17 (151. szám) - Az egyes oktatási tárgyú, az oktatási jogok érvényesítésének elősegítését, valamint a felsőoktatási intézmény- és képzési rendszer fejlesztését szolgáló törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - SZABADOS TAMÁS oktatási minisztériumi államtitkár:
3573 Arról van szó, hogy Kalocsán iskolát létesítenek, főiskolát alapítanak, amely főiskola közgazdasági tanulmányokra jogosít fel, és ezt a főiskolát ott Kalocsán a volt kalocsai érsekről, hadvezérről, a török elleni küzdelemben hadvezér Tomori Pálról kívánják elnevezni. Az alapítóknak, fenntartóknak ez joga és lehetősége, hogy nevet adjanak, ugyanakkor azért tiszteletben illene tartani egyrészt a kaloc sai érsek véleményét ez ügyben, másrészt pedig megtévesztő nevet adni nem szabad, mert a külvilág fülében, értelmezésében ez a főiskola vagy egyházi jellegű főiskola, Tomori Pál kalocsai érsek neve, vagy pedig valamilyen nemzetvédelmi vagy katonai jellegű iskolára utalhat a gyanútlan odafigyelő számára. Hiszen teljesen természetes az, hogy nem Puskás Tivadarról nevezték el a nemzetvédelmi egyetemet, hanem Zrínyi Miklós költőhadvezérről, Bánki Donátról a műszaki főiskolát, Bolyai Jánosról a katonai műszaki főiskolát és Heller Farkasról a gazdasági és turisztikai szolgáltatások főiskoláját - Jókai Mórról legfeljebb a Jókai bableves jut az ember eszébe, ha egy turisztikai iskolára gondol , és az is természetes, hogy Liszt Ferenc zeneművészeti egyetemünk van, és Kossuth Lajosról mást kell elnevezni nyilvánvalóan. Az is természetes, hogy, mondjuk, Szarvason nem a városban élt Tersztyánszky Ödön kardvívó olimpiai bajnokról nevezték el a főiskolát, vagy nem a közel száz esztendőt megélt kitűnő festőművészrő l, Ruzicskay Györgyről nevezték el a főiskolát, hanem Tessedik Sámuelről, mert az ő életműve fejezi ki annak a főiskolának a tartalmát, amely növénytermesztő szakmérnököket, kitűnő környezetgazdálkodási szakembereket nevel. Tehát úgy vélem, hogy felül kell ene vizsgálni az alapítóknak és ezzel együtt a tárca vezetőinek is a Klauzál Gábor, illetve Tomori Pál Főiskola, Kalocsa elnevezést, és javaslatunk is van Tóth István fideszes képviselőtársammal. Ugyanis Klauzál Gábor Kalocsán halt meg. Az a Klauzál Gábor, aki 1848. április 7étől az első népképviseleti kormány, a Batthyánykormány minisztere volt, övé volt a földművelésügyi, ipari és kereskedelmi tárca, éppen 200 esztendeje született, 1804. november 18án. Úgy vélem, hogy méltóan emlékezhetne meg Kalocsa v árosa Klauzál Gáborról, és azt a sajátos természetes kultuszt is kialakíthatná az iskola vonzáskörzetében, amely teljesen természetesen illik az iskola tartalmához. A tárca vezetőjének, államtitkárának figyelmébe ajánlom Tóth István fideszes képviselőtársa mmal együtt megfogalmazott javaslatunkat. Köszönöm szépen. ELNÖK (Harrach Péter) : Több kétperces jelentkező is van. Először Szabados Tamás államtitkár úrnak adom meg a szót. SZABADOS TAMÁS oktatási minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Lezs ák Sándor képviselőtársam felszólalására reagálnék röviden. Beszélgettünk erről már képviselő úrral. Önnek igaza is lehet, képviselő úr, én ezt most nem tudom eldönteni. Egy viszont tény: a kormány, az oktatási kormányzat nincs abban a helyzetben, hogy egy felsőoktatási intézmény nevét megváltoztassa. A névválasztást az adott főiskola vagy egyetem tanácsa dönti el többségi szavazással. Ők ezt választották, ebbe nincs a kormánynak beleszólása. Ha úgy gondolja, képviselő úr, hogy ebben változtatást akar elérn i, akkor ezt csak a helyi erőkkel, Kalocsa város képviselőtestületével, illetve talán még ővelük sem, hanem a főiskolai tanáccsal lehet megbeszélni. Úgy gondolom, hogy az a módosító javaslat, ami erre irányul, nem állja ki Házszabályt, házszabályellenes, hiszen olyanra irányul, amire nem lehet módosító indítványt beadni. Tehát gyakorlatilag az, hogy parlamenti képviselők mit gondolnak egy egyetem vagy főiskola nevéről, egy dolog. Gondolom, Pósán képviselő úr, aki egy egyetemnek az oktatója, meg tud abban e rősíteni, hogy ha történetesen, ne adj isten, az az ötlete támadna egy képviselőnek, hogy a Kossuth Lajos Tudományegyetemet (Dr. Pósán László: Már nincs; Debreceni Egyetem.) vagy a Debreceni Egyetemet… Ha például ez előfordult volna, erre nem lett volna jo ga egyetlenegy parlamenti képviselőnek sem. Így, bármennyire is jó szándékot feltételezek képviselő úrról, illetve Tóth István képviselő úrról, ez a módosító indítvány házszabályellenes.