Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. május 12 (150. szám) - Az ülésnap megnyitása - “Megfelelően felkészült-e Magyarország az Európai Unióhoz történő csatlakozásra?” címmel politikai vita - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ, az MDF képviselőcsoportja részéről:
3360 folyamatot, hanem az a komoly felelősség is, hogy a finisben, az e setleges lemaradásokat is behozva, jól készítse fel az országot, a gazdaságot, a versenyzőket az új pályán való helytállásra, megfelelésre. Nézzük tehát, hogy mit tett a kormány, ez a kormány, hogy felkészüljön a mezőgazdaság, az agrárágazat és szereplői a z Európai Unióhoz való csatlakozásra! Sokat, nagyon sokat, olyan sokat, hogy a bőség zavarával küzdve a rendelkezésemre álló rövid idő alatt nem is tudok mindent felsorolni, csak a leglényegesebbeket. Először is módosította a földtörvényt, amelyben a bérlő k nyernek elővásárlási jogot. Ismert a véleményünk, hogy szerintünk mindenfajta elővásárlási jog lehetséges, de nem oldja meg az alapproblémát, azt a törekvést, hogy ezen a nagy piacon, ebben a nagy versenyben a termőföld a magyar gazdák kezében maradjon. De az, hogy a bérlőnek van elővásárlási joga, két nagyon fontos veszélyt jelent. Egyrészt a zsebszerződésekkel megszerzett gazdaságok bérlői, külföldi bérlői és a nagyüzemeket megvásárló bérlők kerülnek olyan helyzetbe, hogy a derogáció megszűntekor, ha ez a törvény maradna, egyértelműen tudnának élni tőkeerejüknél fogva ezzel a lehetőséggel. Véleményünk az, hogy a földtörvény átfogó rendezésére most már az Unión belül kell hogy sor kerüljön, és partnerek vagyunk abban, hogy ha azt az üzemszabályozást, amel yről olyan sokat beszéltünk, a kormány kidolgozza, és a forgalmazást nemzeti törekvéseink és a magyar gazdák javára szabályozza. Ez egy feladat a jövőben. Utána a családi gazdaságokhoz is hozzányúlt a kormány. Megszüntette azok kedvezményeit az esélyegyenl őség jelszavával és az esélyegyenlőségre való hivatkozással, holott mindenki, aki az ágazatban ismeri a viszonyokat, nagyon jól tudja, hogy a szövetkezetekből és állami gazdaságokból alakult tőkés nagyüzemek esélye sokkal nagyobb a versenyben, mint a kis- és közepes vállalkozásoknak. Tehát a feladat az, hogy az esélyegyenlőség megteremtése érdekében a kis- és középvállalkozások, a családi vállalkozások esetében a nemzeti támogatások keretein belül a jövőben a lehetséges pozitív megkülönböztetést állítsuk vi ssza, mert akkor lesz igazából esélyegyenlőség; természetesen ezt nem pártmegközelítésből kell végrehajtani. Azután mit tett még a kormány? Javaslatainkat sorra lesöpörte, ami nem varjúkárogás volt, hanem kritika és javaslat az elmúlt esztendőben. Ezek a l esöprések sokszor kioktató és lenéző módon történtek, amiért nem haragszom, mert ez stílus kérdése, de azt vegyük tudomásul, hogy a mindenkori ellenzéknek az a feladata, hogy a választópolgárokat, akik ideküldtek bennünket, képviseljük, és a kormány kritik áját szükséges esetben és korrekt módon, konstruktív javaslattal elvégezzük. Ezt tettük, javaslataink voltak bőven. Több mint egy esztendővel ezelőtt itt a parlamentben mondtam a Magyar Demokrata Fórum szakértői által kidolgozott javaslatokat, amelyek egyi k legfontosabbika volt az a tőkejuttatás, amelyet hitel formájában javasoltunk; olyan hitel formájában, amely magas kamattámogatással, 1520 éves futamidővel és olyan garanciával jár, hogy a vállalkozónak, a gazdának ne kelljen fedezetül a vagyonát, hanem a beruházást biztosítani, és a bank fogadja el fedezetül a beruházást és az állami garanciát. Ez annyira tetszett a baloldali képviselőknek, hogy például Pásztohy András képviselő úr tanúsíthatja, egy tévéadásban elmondta, hogy ők már 2002 szeptemberében g ondolkodtak ezen, a munkacsoport dolgozott rajta, nyitott kapukat döngetek. Olyan sokáig tartott a gondolkodás, hogy ez 2004 januárjában valósult meg, természetesen felemás módon, hiszen már tavaly júniusban a miniszter úr megígérte, hogy ez meglesz, majd a képviselő úr kétszer is elmondta, ez olyan konstrukció lesz, amelyben megvalósul az az MDFes javaslat, hogy a bank számára elegendő lesz a garancia és a beruházás fedezetként. (10.50) Egész másképp történt a dolog, és nagy érdeklődéssel várjuk - ha megt udhatjuk, és nem sért üzleti titkot , hogy az a hitelcsomag, amely 50 milliárd forinttal bővült, vajon kikhez jutott. Mert a kormány egyik szép gesztusa volt, amikor 2002ben 60 milliárd forint konszolidációs támogatást nyújtott a mezőgazdaságnak, abból 3 0 százalék jutott a kicsiknek, 70 százalék pedig a nagyoknak. Tisztelt Ház! Még egy nagyon fontos javaslatunk volt az intézményrendszerrel kapcsolatban: javasoltuk, hogy ha már egyszer úgy áll a dolog, hogy ez a kifizető ügynökség még sehol sincs,