Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. február 23 (125. szám) - Dr. Répássy Róbert (Fidesz) - a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez - “Elégedett-e a miniszter úr Keller László államtitkár eddigi tevékenységével?” címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
294 megakadályozására, akkor ezt az akciót végrehajtsuk, illetve, ha er re nincs remény, akkor az elbocsátott dolgozóknak, a veszélybe került dolgozóknak minél hamarabb új munkahelyeket találjunk. Az említett cégek esetében azonnal megindultak a tárgyalások a létszámleépítés bejelentését követően. Tájékoztathatom a képviselő u rat, hogy ezen tárgyalások eredményeként van remény arra, hogy valamennyi dolgozó esetében más cégeknél fel tudunk ajánlani megfelelő munkahelyet. Az összkép tehát az, hogy a munkahelyek esetében is bővül a termelés, ezt a kormány különböző támogatásokkal is preferálja. Emlékeztetném a képviselő urat arra, hogy éppen a napokban írta ki a munkaügyi tárca ismét, a tavalyi év folytatásaként a munkahelyteremtő támogatásokra a pályázatot, első lépcsőként 2 milliárd forint értékben. Ez azt jelenti, hogy mintegy k étezer új munkahely teremtésére van lehetőség. Ezeket a pályázatokat március 10éig kell benyújtani, és április közepéig a minisztérium a szakmai javaslatok alapján az ezzel kapcsolatos döntését meg is hozza. Kérem a képviselő urat, hogy válaszomat fogadja el. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kérdezem az interpelláló képviselő urat, hogy elfogadjae a miniszter úr válaszát. DR. ŐRY CSABA (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót. Miniszter úr, az ön válaszával két p robléma van. Az egyik az, hogy nem volt válasz, legalábbis a föltett kérdésre nem válaszolt; amit viszont válaszolt, azt nagyon nehezen lehet a konkrét probléma megoldásaként értelmezni. Miért mondom azt, hogy nem volt válasz? Nem volt válasz, hiszen azt k érdeztem, hogy mit kíván tenni a kormány a magyar gazdaság versenyképessége érdekében, mert meggyőződésünk, hogy új munkahelyeket akkor lehet létrehozni, ha a gazdaság versenyképesen növekszik, és létrehozza a tartós új munkahelyeket. Az a bővülés, amiről ön beszél - most nem érdemes vitatkozni rajta, hogy 60 vagy 80 ezer , nagyrészt átmeneti, ínségenyhítő jellegű közmunkából, illetve a közszféra mesterséges földuzzadásából származik, amelyet egyébként nem is tudnak tartani, és mostanában elkezdtek elbocsá tani. Az üzleti szférában, ahol a tartósan létrejövő új munkahelyeknek kellene szaporodniuk, ott szinte semmi nem történt az elmúlt időszakban. Eseti példákat természetesen mindig lehet mondani, bár ezekkel sem ártana vigyázni (Közbeszólások az MSZP soraib ól: Idő!) , mert az előbb említett Zemplénagárd például (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) 120 kilométerre van a… (Az elnök kikapcsolja a mikrofont.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Képviselő úr, már lassan fél perccel túllépte az időt. Egyben kérem az interpelláló képviselőket, hogy az időkeretet tartsák be. A képviselő úr nem fogadta el a miniszter úr válaszát. Megkérdezem az Országgyűlést, elfogadjae. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 175 igen szavazattal, 134 nem ellenében elfogadta a miniszter úr válaszát. Dr. Répássy Róbert (Fidesz) - a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez - “Elégedette a miniszter úr Keller László államtitkár eddigi tevékenységével?” címmel ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) :