Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. május 3 (146. szám) - A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény, valamint a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. PAP JÁNOS (Fidesz):
2930 Köszönöm a szót, elnök úr. Azért egyes, mert nem mindegyik között. Tehát nem következik a jelenlegi védett területek és a törvényben egyébként az ökológiai hálózat részeként, egyes elemeiként megfogalmazott részelemek közötti azon kapcsolat, hogy Magyarország minden egyes ilyen eleme egy egységes hálózatban van. Tehát lesznek olyanok, amelyek ehhez képest önálló szigetként léteznek továbbra is. Magyarán, nem kapcsolódnak hálózatként egy adott biológiai szisztémában létező ilyenhez. Tehát ha nem min degyik, akkor egyes; ezért szerepel a törvényjavaslatban ez a kifejezés. Ami pedig a más tárcák közreműködését illeti, amikor elmondtam a vezérszónokit, akkor volt olyan észrevétel, hogy legyünk reális zöldek. Azt gondolom, hogy sokat árt a természetvédele m gondolatának, ha bárki, akár még oly nagy tudású országgyűlési képviselő is, mint Pap János, azt gondolja magáról, hogy egyedül üdvözítő módon ő tudja megmondani azt, hogy mi is a természetvédelem. Megjegyzem, én a természetért és a környezetünk állapotá ért érzek felelősséget, nem a természetvédelem helyzetéért és nem a környezetvédelem helyzetéért, mert ez utóbbi olyan szervezeti érdekek megjelenítését is jelenthetné, ami nem feltétlenül vág egybe az én gondolataimmal, hogy azt kellenee védeni. Tehát vé djük a természetet, védjük a környezetet, és ne higgyük, hogy a természetvédelmi szervezetek vagy környezetvédelmi szervezetek, legyenek azok bármilyenek is, jelenítik meg egyedüliként azokat a szempontokat, ami a környezet és a természet számára jó. Köszö nöm. ELNÖK (Harrach Péter) : Folytatódnak a kétperces hozzászólások. Megadom a szót, csak kérem az urakat, hogy a részletes vitával foglalkozzanak. Az általános vita lezárult. Pap János következik. DR. PAP JÁNOS (Fidesz) : Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim ! Tisztelt Orosz Képviselő Úr! A 45. pontban tett ön észrevételt, hogy az egyes miért kell hogy ott legyen. Nem hiszem azt egyébként, képviselő úr, ennek kapcsán, hogy én tudom az üdvözítő és jó megoldást, én ezt sose mondtam. Viszont az egy picit furcsa é s elgondolkodtató, hogy ha az ember fölvet egy kérdést, és vitára hívja akár az ellenoldalt, vagy a saját oldalon is egyébként előfordul a vita, vitára hívjuk egymást, akkor nem alakul ki vita. Ilyenkor a kérdés fölmerül, hogy vajon miért nem. Lehajtjuk a fejünket, hallgatunk, ön még próbál vitatkozni velem - és akkor mindjárt elmondom, hogy az egyes miért nem jó, ahogy ott van , de egyébként ezt nem kapom meg a hivatalos szervtől, a hivatalos képviselőtől. Vajon miért? Nincs érv, vagy csak? Hallottuk már többször ezt is, hogy csak. A “csak”kal nem sok mindent lehet kezdeni. Így nem tudom eldönteni, hogy az, amit én gondolok, jó vagy rossz, ez okoskodás vagy valóban okos ötlet, mert nem győz meg az ellenkezőjéről, de nem is hagyja, hogy én meggyőzzem őt. T ehát nem alakul ki vita. Azt gondolom, hogy ezen érdemes volna elgondolkodni, és ez nem volt mindig így a környezetvédelem terén ebben a Házban. Ez egy nagyon fontos dolog. Azért az egyesre hadd mondjak valamit. A szöveget kell pontosan elolvasni, képvisel ő úr. Az előbb azt mondta Tóth képviselő úrnak, hogy nemcsak beszélni kell, hanem olvasni is. Ha most ezt elolvassa ön jogászként, akkor nagyon jól tudja, hogy itt arról szól a történet, hogy egyes védett természeti területek között. Most bocsánatot kérek, a kettes védett természeti területek között - itt erről van szó, és ez a szöveg lényege - lévő zöld összekötő hálózat, az nem ökológiai folyosó, és nem ökológiai hálózat - itt erről szól a történet, képviselő úr, nem arról, hogy lesznek szigetek, amelyek elszakadnak egymástól. Ez természetes, ez így van. Sajnos, lesznek ilyenek, hiszen ezt legutóbb kaptuk meg, hogy pont elemeire esett szét a természetvédelmi terület. Itt arról van szó, hogy vannak védett területek, és azokat kizárjuk ebből a hálózatból. Ez a kérdés, hogy miért. Tehát nem az a kérdés, amit ön mondott, hanem az, hogy ne zárjuk már ki a különböző módon és különböző formában védett területeket. Köszönöm szépen.