Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. május 3 (146. szám) - A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény, valamint a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. PAP JÁNOS (Fidesz):
2927 Ha a vízkeretirányelvet ide vesszük, ha már EUjogszabályról beszélün k, akkor ott viszont tudni kellene, az első helyeken az szerepel, hogy minden vízre ott van szükség, ahol éppen van, kivéve az olyan eseteket, amikor sokkal több van belőle. De miért van sokkal több belőle? Mert valahol nem fogjuk vissza. Tudjuk nagyon jól , a tiszai árvizeknél az árvíz nagy része abból ered, hogy a fák kiirtása miatt sokkal gyorsabban és nagyobb mennyiség jött le, mint amennyinek le kellett volna jönni. Tehát egyszer EUjogszabályokra hivatkozunk, egyszer pedig pontosan ezzel szembe megyünk , és a vízkeretirányelvvel szemben próbáljuk meghatározni az ökológiai vízmennyiséget. Tisztelettel kérem az államtitkár urat és azokat, akik ebben tudnak tenni, hogy egyrészt a vízügyi hatóság alól villámgyorsan ki kell venni az ökológiai vízmennyiség meg határozását. Ha ez a meghatározás nem jó, akkor meg kell fogalmazni jól. A másik pedig az, hogy az ökológiai vízmennyiség fölötti víz elvonása problémás. Ökológiai vízmennyiség elvonásáról akkor beszélhetünk, ha mesterségesen hoztunk létre valamilyen vízfo lyást vagy vizes élőhelyet, és onnan elvonunk. De azt gondolom, ez egy természetes vízfolyásnál megengedhetetlen, és nincs magyarázat rá, hogy ezt megtegyük. A 37. pontban szintén a natúrparkot próbáltam megfogalmazni. Annyi segítséget hadd mondjak, ha a t árca egyáltalán nyitott lesz arra, hogy valamilyen natúrparkot megfogalmazzon: számomra akkor támogatandó a natúrpark, és tudom, hogy a Szigetköz ebben bizonyos értelemben benne van, ha a natúrpark a nemzeti park és a tájvédelmi körzet között van. Ha nem o tt van, akkor logikátlan, megengedhetetlen, fellazító és a természetvédelmet arcul csapó módosítás lesz. Köszönöm szépen, elnök úr. ELNÖK (Harrach Péter) : Még egy kétperces felszólalót látok: Orosz Sándor képviselő úr. Öné a szó. DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Jauernik képviselő úr hozzászólásához csatlakozva szeretném jelezni, hogy igen, amikor a passzusok a támogatásokról beszélnek, egészen konkrétan az a passzus, amire ő is utalt, a 72. § (2) bekezdés d) pontja, ott tartalm át és lényegét tekintve a törvény 71. §ában szereplő támogatások értendők, és akkor vagyunk helyben. Farkas képviselő úr hitet tett amellett, és nagyon egyetértünk ezzel, hogy ez év végéig nemcsak hogy újabb ígéretek, hanem a kártalanítási és támogatási r endeletek megjelenését is várjuk. Ennél többet is várunk, hiszen számtalan végrehajtási rendeletre ad felhatalmazást ez a jogszabály, ezek között újak is vannak, illetőleg létezők módosításai. Azt gondolom, hogy helyénvaló elvárása az országgyűlési képvise lőknek ilyen előzmények után, hogy a törvény elfogadása előtt ezek aktuális állapotát bizottságok előtt megismerhessük. A natúrparkkal kapcsolatos megjegyzéseket illetően: őszintén sajnálom, hogy Pap János úr továbbra is azt gondolja, hogy a természet véde lméről szóló törvény az ország 891020 százalékára kell hogy kiterjedjen - meggyőződésem, hogy az egészre ki kell hogy terjedjen. Ennek megfelelően a natúrparknak attól, hogy ez nem jelent új védettségi kategóriát, még ebben a törvényben helye van. Egyéb ként meg szeretném jelezni, hogy egy szerény kísérletet - de lehet, hogy nemcsak egyet, hanem kettőt is - tettem kapcsolódó módosító indítványok formájában - egyet Józsa István képviselő úrral , hogy azon a helyzeten, miszerint a natúrpark ne legyen megha tározva, változtassunk, tehát legyen ebben a törvényben meghatározva. Köszönöm. ELNÖK (Harrach Péter) : Kétperces felszólalók jelentkeztek még. Pap Jánosé a szó. DR. PAP JÁNOS (Fidesz) :