Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. április 26 (144. szám) - Lengyel Zoltán (Fidesz) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Megállapodás és egyenlő bánásmód” címmel - LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter:
2685 Lengyel Zoltán , a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez. A képviselő urat illeti a szó, parancsoljon! LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A kormányprogramban és azóta számos nyilatkozatban is leszögezték a szocialisták, hogy minden mezőgazdasági termelő számára azonos esélyeket és lehetőségeket teremtenek. Erre már so kszor rácáfoltak, legutóbb éppen a gazdákkal kötött megállapodás után. Kiderült ugyanis, hogy valóban bővítik 60 milliárd forinttal a csatlakozási hitelcsomagot, sőt ennek egy részét csak családi gazdálkodók és őstermelők vehetik fel, de olyan feltételeket támasztanak a kereskedelmi bankok, aminek csak nagyon kevesen tudnak megfelelni. Nos, nézzük a tényeket - és engedje meg, tisztelt miniszter úr, hogy csak egyetegyet emeljek ki szektoronként, mert itt ülhetnénk holnap reggelig, hogyha csak a választókerü letemben lévő elutasított hitelkérelmekről beszélnénk. Egy családi gazdálkodó ötmillió forintos hitelkérelmét a kereskedelmi bank csak akkor fogadja be, hogyha ugyanekkora összeget letétbe helyez - és szeretném megjegyezni, hogy ezt a kereskedelmi bankot a szocialistaszabad demokrata kormány privatizálta, és hatalmas sikertörténetnek könyvelték el, gratulálok hozzá egyébként ezúton is. Egy kis kft., amelyik nyereségesen gazdálkodik, és egyáltalán nincsen hitele, csak abban az esetben kaphatja meg ezt a faj ta hitelt, ha ötszörös fedezetet nyújt bankjának, természetesen az agrárgarancia intézményrendszeréig el sem juthat. Tisztelt Miniszter Úr! A valóságban így néz ki az egyenlő elbírálás és bánásmód. Mindeközben a nagyüzemek kétszeres fedezet mellett megkapt ák az agrárgaranciahitel lehetőségét is, és valószínűleg már a felvett hiteleik jelentős részét el is tudták költeni, miközben a kisebb gazdaságok és a családi gazdálkodók versenyhelyzetüket mármár teljesen elveszítve küzdenek családjaik megélhetéséért, mindezt egyre reménytelenebbül. Szeretném megjegyezni egyébként, miniszter úr, hogy a privatizációra szánt állami cégek voltak az elsők, amelyek ezt a hitelt fölvehették. Ön szerint minden rendben van, miniszter úr? Ön szerint ez az esélyegyenlőség, és ez a kormányprogramjukban meghirdetett támogatás, amit a családi gazdálkodóknak megígértek, és amire Medgyessy Péter - aki természetesen megint nincsen jelen - szavát adta annak idején? Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (dr. D eutsch Tamás) : A kérdésre Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter úr válaszol. DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Úgy gondolom, hogy a képviselő ú r leragadt az OrbánTorgyánidőszak mellett (Moraj és derültség a Fidesz soraiban.) , amikor a támogatásokra a részrehajlás, a megosztás és a kirakatpolitika volt a jellemző. Ott igenis előfordult, hogy bizonyos támogatásokhoz bizonyos gazdasági szervezeti formák egyáltalán nem tudtak hozzájutni, önök kiválasztottak településenként néhány gazdálkodót, akit a kirakatba helyeztek (Font Sándor: Hazugság!) , családi gazdálkodónak neveztek, és azoknak a támogatását nagyították fel, közben pedig a mezőgazdaságban t evékenykedők fele csaknem csődbe ment. (Közbeszólás az ellenzéki sorokból: Most ment csődbe! - Font Sándor: Totális csőd van a mezőgazdaságban!) Az egyenlő esélyek és lehetőségek igenis az Európaterv hitelprogramjában érvényesek, még ha a képviselő úr neh ezen is érti meg, hogy a hiteleket nem a kormány nyújtja, jelenleg a legsikeresebb agrárhitelprogram bonyolódott le a rendszerváltás után. Ugyanis emlékeztetném önöket, talán éppen ön volt, képviselő úr, aki azt mondta, amikor ezt a százmilliárdos programo t év elején meghirdettük, hogy teljesen fölösleges, mert a tavalyi elemi károk után a termelők nem fogják tudni fölvenni a hiteleket.