Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. április 26 (144. szám) - Dr. Magda Sándor (MSZP) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Hátrányt jelenthet-e a mezőgazdasági termékek kereskedelmi többletkészletezésével kapcsolatos normakontroll?” címmel - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP): - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter:
2678 m agyar termelőknek is érdeke, hogy indokolatlan készletfelhalmozás ne történjék, hisz ez az egységes piac normális működését zavarja. A képviselő úr valóban pontosan megfogalmazta a dolog lényegét, ez pedig az, hogy ne az adófizetőknek kelljen a spekulánsok hasznát finanszírozni. Éppen ezért az Európai Unió különböző EKrendeleteket adott ki, szám szerint négyet, annak érdekében, hogy a tíz csatlakozni kívánó ország esetében ezt a spekulációt megakadályozza. Ennek érdekében készítettük el a T/8976. számú tör vényjavaslatot, amelyet az Országgyűlés az április 5ei ülésnapján fogadott el. Dr. Mádl Ferenc köztársasági elnök úr, az alkotmányban rögzített jogával élve, az elfogadott törvény előzetes normakontrollját kérte az Alkotmánybíróságtól. Ennek következtében a törvény kihirdetése elhúzódik, kétségessé téve a közösségi rendeletek végrehajtását. Bár szeretném azt is megjegyezni, hogy az ellenzéki frakciók két ízben obstrukcióval hiúsították meg a törvényjavaslat korábbi elfogadását, ezzel kedvezve a spekulánsok nak. A csatlakozási szerződés értelmében a közösségi jogszabályok a csatlakozás napjától érvényesek Magyarországon. Erre alapozva a kormány az április 21ei ülésnapján már elfogadta azt a rendelettervezetet, amely biztosítja azt, hogy a készleteket fel leh essen mérni, és természetesen ez a jogszabály rendelkezik arról is, hogy melyek azok a készletek, amelyekről ilyen típusú bevallásokat kell adni a kifizető ügynökségnek. Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Viszontvál aszra megadom a szót a képviselő úrnak. DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP) : Elnök Úr! Miniszter Úr! A válasza megnyugtató, de szeretném jelezni, hogy a kérdésre az késztetett, amit ön is felvetett: a készletfelhalmozás nem lehet sem a termelők, sem az adófizetők érde ke. Amikor az előterjesztésünk során azt tapasztaltuk, hogy az államelnök, jogával élve, normakontrollt kért, akkor attól tartottunk, mint az előző időszakban, hogy talán az ellenzék nyomására nem is az adófizetők érdekeit szolgálja minden egyes ilyen lépé s, hanem sokkal inkább a spekulánsokét. Vagyis inkább legyen rossz a többségnek, csak ártsunk az adófizetőknek, ártsunk azoknak, akik a termelésből élnek. Köszönöm szépen a válaszát. (Szórványos taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamá s) : Viszontválasz illeti meg a miniszter urat is. DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter : Képviselő Úr! Természetesen kényszermegoldás az, amit a kormány e tekintetben választott. Sokkal elegánsabb és egyenesebb lenne az, hogy megtör ténik a törvény normakontrollja; ezt az Országgyűlés, ha szükséges, korrigálja, és ennek megfelelően adók módjára lehetne behajtani azokat a befizetési kötelezettségeket, amelyek a többletkészletezésből adódnak. A kormány azonban az említett rendeletével m indenképpen meg fogja akadályozni azt, hogy az adófizetőknek kelljen megfizetni a nyerészkedők hasznát. Remélhetőleg minél előbb pont kerül ennek az ügynek a végére. Köszönöm a kérdését. (Szórványos taps a kormányzó pártok padsoraiban.)