Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. április 19 (142. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - Pánczél Károly (Fidesz) - az oktatási miniszterhez - “Ingyen tankönyv dupla áron?” címmel - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. MAGYAR BÁLINT oktatási miniszter:
2494 cáfolva csak 2530 százalékos, máskor csak 10 százalékos áremel kedésről beszélnek. A drasztikus áremelkedés oka a szerzői jogi törvény módosítása, amely szerint a tankönyvekben felhasznált forrásmunkák után jogdíjat kell fizetni a szerzőknek, illetve örököseinek. A törvény parlamenti vitája során a FideszMagyar Polgá ri Szövetség jelezte, hogy a kormány elképzelése jelentős nehézségeket okozhat a könyvkiadóknak, s ami ennél is fontosabb: akár elviselhetetlen mértékű tankönyváremelkedést is eredményezhet. (14.10) A zavarosban persze mindig akad, aki sikerrel halászik, aki jól jár, vagy legalábbis jól akar járni. Több napilap értesülése szerint ezek egyike a Korona Nova, amely kiadó vezetője nem más, mint Kuncze Magdolna, az SZDSZ elnökének testvére. (Közbeszólások a Fidesz soraiban: Hoppá! - Szégyen!) Ő máris tudja a megoldást. Sőt, árusítaná is a többi kiadónak. Kuncze Magdolna cégének sikerült az, ami lényegesen nagyobb és tekintélyesebb kiadóknak nem: megállapodott a szerzőkkel, illetve örököseikkel, most pedig f elajánlja, hogy néhány százalékos sikerdíjért mint ügynökség közvetít a szerzők és a kiadók között. A hírek szerint egyes szerzői jogokat kizárólagossággal szerzett meg, ami azt jelenti, hogy egy másik kiadó tankönyvében csak abban az esetben jelenhet meg az adott szerző műve vagy annak részlete, ha arra Kuncze Magdolna némi részesedés ellenében áldását adja. Csodae, hogy a szakma egy része csendben, másik része felháborodottan tiltakozik, és bennfentes információk megszerzését, illetve az azokkal való vis szaélést gyanítja? (Zaj.) Tisztelt Miniszter Úr! Mennyivel drágulnak a tankönyvek a kormány által javasolt törvénymódosítás miatt? Miért nem támogatta a tárca és a kormány a Fidesz javaslatát, amely meggátolta volna a drasztikus áremelkedést? Hogyan kívánj a a tárca, a kormány megakadályozni azt, hogy a tankönyvek ára akár 80 százalékkal, azaz közel a kétszeresére emelkedjen? Tervezike a tankönyvvásárlás támogatására szánt források jelentős emelését? Mit tesz a tárca akkor, ha a Kuncze Magdolna által megsze rzett kizárólagos jogok miatt meghatározó szerzők művei maradnak majd ki kényszerű okokból más tankönyvkiadók könyveiből? Tisztelettel várom válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Az interpellációra Magyar Bálint miniszter úr válaszol. Önt illeti a szó. DR. MAGYAR BÁLINT oktatási miniszter : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az Országgyűlés az utóbbi időszakban az európai jogharmonizáció részeként (Moraj az ellenzéki sorokban.) számos törvényt alkotott. A jogharmonizáció ránk nézve kötelező feladat - ez történik a szerzői jogról szóló törvény esetében is. Legutóbb az Országgyűlés 2003 novemberében fogadott el olyan tartalmú módosítást, ami a képviselő úr által feltett interpelláció alapjául is szolgál. A jogszabály a tankönyvpiac szereplőit is érinti, hisz azokban idézetek, szemelvények, képek is előfordulnak, amelyekhez jogdíjfizetési kötelezettségek kapcsolódnak. Hangsúlyozni szükséges azonban, hogy csak a teljes közlésért kell a későbbiekben jogdíjat fizetni, a részletek közléséért nem. Azt is érdemes tudni, hogy a közös jogkezelés révén nem oldható meg egységesen a kérdés. A szerzőkkel, illetve a jogutódokkal való tárgyalást a művet felhasználó tankönyvkiadók egyenként vagy ügynökség révén vé gezhetik. Sajnálatos módon a Tankönyves Vállalkozók Országos Testülete nem vállalkozott ennek a tevékenységnek az összefogására. Többszöri egyeztetés eredményeként a jogok megszerzésében érintett egyik kiadó, a Krónika Nova Kiadó - és nem Korona Nova - vál lalta, hogy a sajátja mellett vállalkozik az őt megbízó más kiadók ügyeinek intézésére is.