Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. február 19 (124. szám) - Az ülésnap megnyitása - “Felelősen a gazdaságról” címmel politikai vita - ELNÖK (Mandur László): - LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz):
246 nagytermelőről beszélünk, minden piacra kiadott kiló, illetve minden piacra kiadott liter tej ráfizetéses. A baromfiágazatra tavaly 11 milliárdot szánt még az agr ártárca, ez az idén 4 milliárdra csökkent. A tejágazat 13 milliárddal számolhatott az állam részéről tavaly, az összeg az idén várhatóan nem haladja meg a 3 milliárd forintot. A terméktanácsok véleménye szerint ez semmire sem elég. A sertéságazattal kapcso latban Németh Imre miniszter úr kijelentette: “A sertéspiacon kialakult helyzetet is megpróbáltuk rendezni, tavaly 18 milliárd forintot adtunk annak a feleslegnek a levezetésére, amelyet részben a termelők generáltak, hiszen nem mérték fel jól a piacot. Az idén már nem fogunk pénzt előteremteni erre.” Végül is ez is egyfajta piacszabályozás. Miniszter Úr! Hol vannak a garantált árak? Még mindig nem jelent meg a 2004es, illetve azon belül a május 1jéig alkalmazni kívánt támogatásokról szóló rendelet, pedig az idei évre szóló gazdasági döntéseiket a gazdáknak már meg kellett hozniuk. Vállalták a családi gazdaságok támogatását is. Szó szerint így hangzott a vállalás április 19én, Orosházán: “A családi gazdaságok támogatását megtartjuk és kiterjesztjük.” Nos, a szocialista kormány, ígéretével ellentétben, lényegében teljesen ellehetetlenítette a családi gazdaságokat. Jellemző módon azonban úgy, hogy a kötelezettségeiket meghagyták, a kedvezményeket viszont elvették tőlük. Ezzel a kormány nemcsak az uniós agrár struktúrát nem kívánta átvenni, hanem még külön bünteti is a családi gazdálkodókat. Szintén Orosházán hangzott el 2002. április 19én: “Csökkentjük a termelők adósságterheit.”. (12.50) Az aszálykárok enyhítésére szánt pénzekkel is becsapták a gazdákat, his zen ebből csak 10 milliárd forint volt a vissza nem térítendő támogatás, a többit kereskedelmi bankok bocsátották az egyébként is eladósodott termelőknek, és ahogy a környezetemben ezt tapasztalom, többüket hitelképtelennek is minősítették, ami lehetetlenn é tette a további működésüket. Így csökkentik önök a termelők adósságterheit? (Gőgös Zoltán: 60 milliárd!) És ezzel még nincsen vége: ha így megy tovább, hamarosan külföldi bankok kezébe kerül a fedezetként felajánlott magyar termőföld. A 2004es év költsé gvetési hiányosságait is újabb hitelekkel akarják kompenzálni, ám a meghirdetett 100 milliárdos hitelakció máris feszültséget okoz. A közvetlen ágazati támogatások helyett alkalmazott hiteltámogatási lépések azt eredményezték, hogy az ágazat eladósodottság a az ígéretekkel ellentétben nem csökkent, hanem tovább növekedett, adósságcsapdába csalva a termelők egy részét. Egy jó kérdés, hogy rendelkezésre álle még a 100 milliárdos hitelkeret vagy sem, és kik kaphatták meg ezt a hitelt. Talán csak nem a privatiz álásra szánt állami cégek? Vagy tán mégis? (Dr. Magda Sándor: Fidesz!) Ez lenne az oka a nagy titkolózásnak? (Gőgös Zoltán: Rád szakad az ég!) Az áfatörvénymódosítás következtében a mezőgazdasági termelő az államtól kapott beruházási támogatás után nem ig ényelheti vissza az általános forgalmi adót; ugyanez vonatkozik az EUpályázatokon elnyerhető pénzekre is. Érdekes módon amennyi a nemzeti hozzájárulás az állam részéről, ugyanannyit vissza is vesz: egyik kezével ad, a másikkal elvesz. A szocialista kormán y maga által rettentő sikeresnek mondott agrárpolitikáját a gazdatársadalom már 2002. július 15én - 2002. július 15én - demonstrációval honorálta. Ez a tendencia azóta folytatódott. Sokan vannak, akik úgy érzik, a kormány becsapta, meglopta, félretájékoz tatta őket. Most már minden érintett termelő világosan látja, hogy megfelelő kormányzati intézkedés hiányában nagy részük az uniós csatlakozás vesztesei közé fog tartozni, azok közé fog sorolódni. Nos, végezetül engedjenek meg még egy fejezeti idézetet ebb ől a klasszikusból: “kormányom felvirágoztatja a mezőgazdaságot és a magyar vidéket” - ajánlja ebben a kék füzetben Medgyessy Péter. (Gőgös Zoltán: Így is lesz!) Látjuk, miniszterelnök úr, sikerült. Ha úgy nézzük, a pipacs is virág, Bástya elvtá rs gondolatsorával folytatva: igaz, kicsit vékony a szára, hamar elhervad, de piros és a miénk.