Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. április 6 (140. szám) - A helyi önkormányzatok 2004. évi új címzett támogatásáról és az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. tö... - ELNÖK (Harrach Péter): - SISÁK IMRE JÁNOS (MDF):
2319 már csak azért sem, mert torzítja a valós helyzetet, ha nekiállunk számháborúzni. Szeretném önöket tájékoztatni arról, hogy nincs értelme igazán annak, hogy kormánypárti vagy ellenzéki képviselő, mert a pályázatok egy részénél több önkormányzat ad be e gyszerre pályázatot, és általában, ahol ezek kistérséget érintenek, van benne kormánypárti is, ellenzéki is. Szerencsére az önkormányzatok annál normálisabbak, mint amilyen vitákat néha mi itt megengedünk magunknak, mert ha közös a cél, akkor képesek közös en pályázni és együttműködni párthovatartozástól függetlenül is. A másik dolog, amit nagyon fontosnak tartok: sorolták ellenzéki képviselőtársaim, hogy még kinek kellene adni. Persze, azt hiszem, hogy mi, kormánypártiak is minden önkormányzatnak megítéltü k volna, hogy nyerjenek, és támogassuk őket abban, hogy nyerjék meg a pályázatot, de egyszerűen ennyi a lehetőség. Ezt nem kritikaként mondom, de nyilván, ha az előző négy évben minden igény ki lett volna elégítve, most nem lenne ennyi igény. S én bízom be nne, hogy a következő ciklusban is marad még annyi igény, amikor lehet vitatkozni, és el lehet mondani, hogy miért nem kaptak ezek az önkormányzatok pályázati támogatást, mert valószínűleg akkor sem tudjuk teljesen kielégíteni. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartom, amit Keller képviselőtársam mondott, hogy abban segítsenek a képviselőtársak az önkormányzatoknak, hogy ahol megnyílik európai uniós pályázat, akkor odairányítani a pályázót, mert lehet, hogy ott még kedvezőbb feltételekkel tudnak pályázati forráso khoz jutni. Sisák képviselőtársamnak, mivel többször említette a Draskovics Tibor által bevezetett megtakarítási intézkedéseket: egyezzünk meg, képviselőtársam, ha ön elintézi a jegybank elnökével, hogy 6 százalékra lemegy a kamat, ígérjük, hogy a Draskovi cscsomag megszorításai is csökkenni fognak, és az önkormányzatok felé fogjuk ezt fordítani. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Sisák Imre következik, MDF. SISÁK IMRE JÁNOS (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Én azt gond olom, hogy tartózkodnék a demagógiától, és tartózkodnék attól, hogy a képviselőtársamat olyan dologra kérjem, amire, azt hiszem, személyes befolyása és lehetősége sincs. Én nem vagyok a Magyar Nemzeti Bank munkatársa, még kevésbé a főnöke, kérem tisztelett el, én a magyar parlament képviselője vagyok, és én nem szeretném, ha egymással foglalkoznánk ilyen tekintetben. Tisztelt Képviselő Úr! Egyvalamiben egyezzünk meg! Én az előbb, amikor a vezérszónoki hozzászólásomat mondtam, azt mondtam: minden településen rendkívül fontos az, hogy a címzett támogatással indítandó beruházások megvalósuljanak. Függetlenül attól, képviselő úr, hogy éppen MSZPs, fideszes, SZDSZes vagy MDFes településről van szó, azt szeretném javasolni, és azt kértem, hogy azt a 4 milliárd f orintot, amit a Draskovicscsomag vont el - és most a Magyar Nemzeti Bankot hagyjuk , itt van, kérem tisztelettel… (Közbeszólás az MSZP soraiból.) Elegendő, képviselő úr, ha zárolva van ez az összeg. Itt van előttünk a J/9582. számú javaslat. Tisztelt Kép viselőtársaim! Önöknek még megvan az a lehetőség, hogy a kormányt jobb belátásra bírják. Ha ez a 4 milliárd forint nem kerül ki a rendszerből, abban az esetben, tisztelt képviselőtársaim, a 455 elutasításra ítélt beruházásból még több kaphatna támogatást. Persze tudom, hogy miután több beruházás esetében csak a beruházási koncepció készült el, és a címzett támogatási igényt nem nyújtották be, csakis a törvény módosításával, tehát a jogszabályi feltételek megteremtésével lehetne újabb önkormányzati beruházás okat támogatásban részesíteni. Félreértés ne essék: még csak a Belügyminisztériumot sem támadtam. Én a Belügyminisztériumnál azt emeltem ki, hogy az elmúlt évi anyagukban több mint 10 milliárd forinttal kívánták bővíteni a címzett és céltámogatásra fordíto tt kört a már meglévő, elmúlt évi több mint 4 milliárd forinthoz képest. Én azt kérném, hogy támogassák a Belügyminisztériumukat, hogy ezt a javaslatukat meg tudják valósítani.