Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. április 6 (140. szám) - A helyi önkormányzatok 2004. évi új címzett támogatásáról és az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. tö... - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - ECSŐDI LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
2303 Nos, a kompromisszumokra visszatérve: jellemző, hogy többé avagy kevésbé igaz ságos ez a rendszer. A vélemények ott tértek el, hogy nyilván a szocialista képviselőtársaink azt mondták, hogy többé, mi azt, hogy inkább kevésbé; ezt alá is támasztjuk. Itt váltak el egymástól az álláspontok. Mi is meg tudjuk állapítani, akármelyik megye adatait megvizsgálva, hogy sajnos kormánypárti polgármesterek sokkal nagyobb arányban nyertek, mint az ellenzékiekhez tartozók. HajdúBihar megyére jellemző, hogy 15 pályázatot adtak be, és ebből négy nyert: a megyei önkormányzat, ami szocialista vezetésh ez kötődik, vagy szocialista, illetve szabad demokrata polgármesterekhez. Olyan nagyberuházások nem nyertek, mint a debreceni Csokonai Színház rekonstrukciója, kollégium- és iskolafelújítások nem nyertek, vagy akár az én szülőföldemen mondhatnám Nádudvar v árosának támogatását, ahol iskolát akarnak modernizálni. Kistelepülések sem nyertek, akik szennyvíztársulást hoztak létre, így Biharnagybajom, Sárrétudvar és Szerep községeket említeném. A másik, amin megint csak összeütköztek a vélemények, hogy szűkösek e zek a bizonyos keretek. Szűkösek, hiszen, ha megnézzük, hogy a megyei átlagban egykét, maximum három pályázat nyer, a beadott igényekhez képest ez rendkívül kevés. Bármennyire is igaz az az álláspont, hogy jó néhány milliárd forinttal több pénz került a r endszerbe, ez még mindig csak az igények töredékét tudja fedezni. A harmadik nagy eltérés az igények és a lehetséges teljesítések között van. HajdúBihar megyét említettem az előbb. Itt megfigyelhető, hogy az igények és a teljesítés között körülbelül 1:10 az arány. Tehát ha még azt néznénk, hogy 15 pályázatot adtak be a megyéből, és ebből 4 nyert, azt mondom, derék dolog, mert körülbelül ennyi az országos átlag, vagy ennél kevesebb. De ha azt nézem, hogy az igények 1:10 arányban kaptak támogatást, akkor azt kell mondanom, hogy ez nagyon vérszegény. Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt kell mondanom, hogy a kompromisszumrendszer, ez a fok- és mértékhatározó, a többé és kevésbé, bizony a mi véleményünk szerint sokkal inkább a kevésbé irányába muta t el. Éppen ezért a Fidesz és a demokrata fórumos képviselők az előttünk levő törvényjavaslatot nem tartották általános vitára alkalmasnak, ezért 13 képviselő a 15 ellenében elutasította ezt a lehetőséget. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellen zéki képviselők padsoraiban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Most a bizottsági előadók felszólalásának a végére értünk. Tisztelt Képviselőtársaim! A vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 2020 perces időkeretben, miközben kétperces felszólalásokra nem kerül sor. Megadom a szót Ecsődi László képviselő úrnak, aki az MSZP képviselőcsoportja nevében kíván felszólalni. ECSŐDI LÁSZLÓ , az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönö m. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Ha tavasz van, akkor címzett támogatásokról tárgyal az Országgyűlés. Immár 1991 óta minden tavasszal tárgyalja az adott évben induló, új címzett támogatásokról szóló törvényjava slatot az Országgyűlés. A törvény alapján a címzett támogatás döntési mechanizmusa kétfordulós. Ennek megfelelően az első szakaszban a kormány az 1094/2003. (IX.9.) számú határozatában előzetesen állást foglalt azoknak az önkormányzatok által 2003. április 25éig benyújtott, szakmailag és pénzügyileg megalapozott költségtakarékos, a szakminisztériumok által is javasolt beruházási koncepciókról, melyek a 2004. évi címzett támogatását javasolták az Országgyűlésnek. (12.50) Így a képviselők már az előzetes pol itikai csatározásokat az elmúlt ősz folyamán lefolytatták, s ennek alapján megtörtént - néha politikai indulatoktól sem mentesen - a véleménycsere. A kormány állásfoglalását követően a támogatásra javasolt beruházásoknál az önkormányzatok elkészítették az építési és vízjogi létesítési engedélyekhez előírt terveket, megkérték a különböző hatósági