Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. április 6 (140. szám) - A helyi önkormányzatok 2004. évi új címzett támogatásáról és az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. tö... - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - GYAPAY ZOLTÁN, a környezetvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
2299 n euralgikus pontok, amelyeknél a környezetvédelmi bizottság tagjai is úgy látják, hogy sokkal nagyobb súllyal kellett volna figyelembe venni az ágazati szakmai véleményeket, az ott felsorolt szempontok alapján, illetve magát azt a rangsort, amely megállapít otta, hogy az adott ágazati minisztérium mely támogatnivaló javaslatokat ajánlotta a Belügyminisztérium figyelmébe. Ezeknek a konkrét felsorolásától a környezetvédelmi bizottság tartózkodott, míg a kisebbségi előadó viszont kérte, hogy ő tehesse azt meg, h ogy a saját problémáját felveti. Akkor én is megtehetném, hogy elmondom a saját, XVII. kerületi problémámat, de nem teszem, mert biztos vagyok abban, hogy egy következő pályázatnál majd eredményesen fog a XVII. kerület is pályázni. Tisztelt Országgyűlés! Meggyőződésem, hogy - ellentétben az előttem szólóval - ez a törvényjavaslat megalapozott, helyes elveket sorol fel. Ezenkívül azok a módosítások, amelyek összhangban vannak a jogharmonizációval, egyáltalán az EUs pályázati pénzekhe z való hozzájutás feltételeivel, és meghatározzák azt, hogy ezen túl a cél- és címzett támogatások nem szolgálnak az önrész biztosítására, megfelelőek, ezért a környezetvédelmi bizottság nevében még egyszer szíves figyelmükbe ajánlom, és általános vitára a lkalmasnak tartom ezt a törvényjavaslatot. Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm. A kisebbségi vélemény ismertetője Gyapay Zoltán képviselő úr. Megadom a szót. GYAPAY ZOLTÁN , a kö rnyezetvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Kedves Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm szépen Devánszkiné képviselőtársamnak, hogy az imént lobbizott a számomra; én vagyok az, aki kértem a bizottság ot, hogy elmondhassak egy örömöt: az egyik szemem nevet, de a másik szemem sír. Veszprém 5. számú választókerületének képviselőjeként örülök, hogy bent van a törvényjavaslatban a zirci geriátriai kórház kialakításának a támogatása. Ami miatt a másik szemem sír, hogy nincs benne Zirc és a térsége települései belterületi vízrendezésének a támogatása. Gyakorlatilag ez az a kettősség, ami ezt a törvénytervezetet általában évről évre jellemzi. Nagyon jó mindaz, ami benne van a törvénytervezetben, és mindig nagyo n rossz mindaz, ami kimarad belőle. (12.30) Többek között kimarad belőle az a szám, amelyről Rózsa Endre képviselőtársunk az oktatási és tudományos bizottság részéről tájékoztatott bennünket, hogy összesen 528 pályázat érkezett tavaly április 25ig. A törv énytervezet erről nem szól sem a rendelkező részben, sem az indokoló részében; az indokoló részében is és a rendelkezőben is 75 támogatott pályázatról van szó, illetve a 2. és 3. számú melléklet táblázataiban néhány elutasított indítványról, kérelemről van szó. Hová tűnt a többi? Ha klasszikust szeretnék idézni, azaz önmagamat, felolvasnám a bizottság jegyzőkönyvéből. Én álságos megoldásnak tartom, amit volt, aki az imént jónak minősített az államtitkár úrral együtt, a kétfordulós elbírálási rendszert. Való ban jó a kétfordulós elbírálási rendszer szakmailag, de nem igazán szerencsés abból a szempontból - Berecz Jánosra is hivatkozhatnánk, hogy történelmileg így alakult , hogy én magam úgy fogalmaztam, hogy eltűnt a történelem süllyesztőjében az a több mint 400 javaslat, amiről ez a törvénytervezet sem támogatottként, sem nem támogatottként említést sem tesz. Zirc városa az eönkormányzat területén óriási lépéseket tett előre, és Zircen nagyon sok polgár van, aki rendelkezik számítógéppel, internethozzáférés sel. Ha a zirci polgárok közül valaki megnézi ezt a törvénytervezetet, végigolvassa, és nem látja sehol a Zirc és térsége belterületi vízrendezését, akkor talán az a vicc juthat eszébe egy kis képzavarral, hogy a székely bácsi a feleségével elmegy az állat kertbe, és érdeklődve nézik az állatokat. A bácsi tátott szájjal bámulja a zsiráfot, és egy idő után megjegyzi: anyjuk, ilyen állat nincs is. Tehát a zirci polgár azt láthatja, hogy Zirc és térsége belterületi vízrendezése nincs is. Jól felidegesíti magát, bemegy a polgármester úrhoz, és elmondja neki: polgármester úr, ön SZDSZes polgármester MSZPs támogatással, ön talán be se nyújtotta a saját kormányának ezt a tervezetet? Erre ő majd, szegény, elkezd hímelnihámolni, hogy dehogynem,