Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. február 19 (124. szám) - Az ülésnap megnyitása - “Felelősen a gazdaságról” címmel politikai vita - ELNÖK (Harrach Péter): - VARGA MIHÁLY (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - KUNCZE GÁBOR (SZDSZ):
221 2002es 50 százalékos közalkalmazotti bérfejlesztés után 2003ban és 2004ben egyetlen forint nem jutott bérfejlesztésre az egészségügyben és egyáltalán a közszférában. (Közbeszólás az MSZP soraiból.) Kuncze Gábor képviselő úrnak pedig csak egyetlen dolgot szeret nék mondani. Azok a népszerűtlen intézkedések több tízezer családot döntöttek a nyomorba, és ami a legszerencsétlenebb, hogy az SZDSZ ugyanezeket a dolgokat kezdi szajkózni a sajtóban, magyarán: a rászorultsági elvet a szociálpolitikában. A baj ott van, ho gy a frakcióvezető úr összekeveri a szociálpolitikát, na meg a családok támogatásáról szóló rendszert és a kötelező egészségbiztosítási ellátásokról szóló rendszert. Isten mentsen meg bennünket még egyszer azoktól a rászorultsági dolgoktól, mert az a bizon yos népességfogyás, amely rendkívül szerencsétlen hatással van az ország lakosságára, azt gondolom, még rosszabb helyzetbe kerülne. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Megadom a szót Varga Mihály képvis elő úrnak. VARGA MIHÁLY (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Kósáné Kovács Magda képviselő asszonynak szeretném mondani, nyilván mint egykori munkaügyi miniszter tudja, hogy a számítás módjának milyen jelentősége van a munkanélküliségi adatoknál, és bizony ára azt is tudja, hogy 2002 végén a Medgyessykormány módosította a számítás rendjét. (Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Ezért ma már nagyon nehéz összehasonlítani az adatainkat a korábbi adatokkal. Én magam annyit tudt am megtenni, hogy a választókerületemben, Karcagon, Tiszafüreden és 13 településnél lekértem az adatokat. Érdekes módon ezekből az jött ki, hogy négy év óta a legmagasabb a munkanélküliek aránya. Nem tudom, hogy az ország más területén vajon ezek az arányo k hogyan változnak. Az kétségtelen tény, hogy az ott élő embereket nem nyugtatja meg az ön által elmondott, nagyon biztató tendencia. Ami pedig Kuncze Gábor hozzászólását illeti, én a személyeskedő részével nem kívánok foglalkozni. Azt tisztelem mindig Kun cze Gáborban, hogy a realitások embere, és engedjen meg két idézetet saját magától az elmúlt időszakból. Kuncze Gábor 2003. október 28án azt mondta a parlamentben a 2004es költségvetésről: “A költségvetés most valóban reális makroökonómiai helyzetelemzés re épül.” (Közbeszólás a Fidesz soraiból.) Majd idén január 13án az MTIközlemény szerint ezt mondja: “A reális helyzetfelismerést tükrözi, hogy a pénzügyi tárca kijelölt vezetője a költségvetés további szigorítására tesz javaslatot, miközben a hiány mért ékét a realitásokhoz igazította.” (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Kínos.) Úgy tűnik, a realitások túl gyorsan változnak. Nekem az a klasszikus vicc jut az eszembe, amikor a csiga vérző fejjel bemegy az erdei orvoshoz, és az orvos megkérdezi, hogy mi törté nt, mire a csiga mondja, hogy éppen száguldottam keresztül az erdőn, mikor hirtelen egy gomba nőtt előttem. Hát, ezek a gombák túl gyorsan nőnek, tisztelt frakcióvezető úr. (Derültség az ellenzéki pártok soraiban.) Jó lenne, ha időnként valóban a realitáso khoz igazítanánk azt, amiről beszélünk. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra megadom a szót Kuncze Gábornak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőjének. KUNCZE GÁBOR (SZDS Z) : Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A 2004es költségvetés mindenesetre reális számokból és folyamatokból indult ki, és ezért volt szigorú. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Tökéletes!) Ez az, amit egyébként a Fidesz - amelyik nem reális és nem képes no rmálisan fölmérni a folyamatokat -