Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. február 19 (124. szám) - Az ülésnap megnyitása - “Felelősen a gazdaságról” címmel politikai vita - ELNÖK (Harrach Péter): - GÖNDÖR ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
205 Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselőcsoportok vezérszónokainak felszólalására kerül sor, 2020 perces időkeretben. Először megadom a szót Göndör Istvánnak, az MSZPképv iselőcsoport vezérszónokának. GÖNDÖR ISTVÁN , az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A szocialista frakció politikai vitanapot kezdeményezett, hogy beszéljünk őszintén a jelenről és a jövőrő l. A politikai vitákban jelenleg nem válnak el a valódi, az eltúlzott és a művi problémák. A folyamatok bemutatásában politikai ellenfeleinknél kevés a tényekkel alátámasztott, őszinte értékelés. A magyar gazdaság valós helyzete 2004 elején lényegesen jobb , mint a róla kialakult nemzetközi befektetői és hazai megítélés. A pénzügypolitika mindkét ága, a fiskális és a monetáris, tartalmi és kommunikációs hibákat követett el, valós összhang közöttük nem volt. A kialakult bizalomhiány azzal is összefügg, hogy a kiélezett belpolitikai környezetben minden gazdasági kérdés túlpolitizálódott. Meggyőződésem, hogy a felelőtlen, egyoldalú, egykét mutató kiemelése és vég nélküli harsogása árt az országnak és benne minden embernek. A rosszul reagáló jegybank intézkedésé nek hatására kialakult példátlanul magas kamatterheket a vállalkozások, a költségvetés és rajta keresztül az adófizetők, a bérből és fizetésből élők, a nyugdíjasok fizetik meg. Kérdezem képviselőtársaimat, csak gondolatilag játszottake azzal, hogy milyen esélyt jelentene számunkra, mondjuk, egy 67 százalékos jegybanki alapkamat. (Varga Mihály közbeszólása.) Csak halkan jegyzem meg, ez a magas kamat fékezően hat a növekedésre. Egy szóval sem állítom, hogy az előző kormány tudatosan helyezett el aknákat, de azt állítom, hogy felelőtlenül és megalapozatlanul olyan gazdaságpolitikát kezdett el, amely a beruházás mellett a belső fogyasztás gerjesztésével próbálta az egyre csökkenő gazdasági növekedést megállítani. Az export és beruházás vezérelte gazdasági növe kedés helyett a belső fogyasztást élénkítették termelési fedezet nélkül. Tudniuk kellett, hogy a magyar gazdaság kicsi ahhoz, hogy a növekvő keresletet belföldi termelésből tudnánk kielégíteni. Ebből egyenesen következett az import minden elképzelést felül múló növekedése. 2000 közepétől tudták, tapasztalták a lassuló növekedést. Nem tettek semmit, kivéve, hogy növelték a belső fogyasztást, amelytől növekedést reméltek, és ezt kiegészítették a Széchenyitervvel, a jó kampánnyal bevezetett klientúraépítő prog rammal, mert a több mint 900 ezer vállalkozásból alig több mint 10 ezer jutott forráshoz 2003ban. (Varga Mihály: Gaál Gyula mást mondott az előbb!) A minap Varga Mihály képviselő úr a beruházás- és exportvezérelt szükségszerű növekedésről beszélt. Örülök, hogy beismerte a képviselő úr: a fogyasztás vezérelte növekedési modell kipukkadt. Sajnos, túl drága árat fizettünk a kisiklásért, mi együtt, mindannyian. Ezzel szemben mi a valóság? 2003 nyarától a kormány új költségvetési terhekkel járó, jö vedelembővítő lépést nem hajtott végre. Sajnos, az éves adatok elfedik a 2003 ősze óta a reálgazdaság csaknem minden fontos pontján tapasztalható pozitív tendenciákat. 2003 júliusa óta folyamatosan nő az ipari termelés, 6,4 százalékkal nagyobb, mint 2000b en. Fontos megemlíteni a szerkezetváltást, amelyhez a minimálbér magas terhekkel való növelése hozzájárult. A beruházások. Képviselőtársaim, az üzleti beruházások 2002ben visszaestek. Most negyedévről negyedévre a növekedésük gyorsul. Újra a feldolgozóipa r a húzóerő. (9.50) Az első félévben 3,5 százalék, a harmadik negyedévben 6,7 és a negyedikben 8 százalék körüli a növekedés. A Széchenyiterv megmaradt elemei mellett új, minden vállalkozó számára korrupciómentesen elérhető, piackonform eszközök, adó, ka mat- és amortizációs támogatások kerültek előtérbe. Az export 10,9 százalékkal nagyobb, mint 2002ben, egyre növekvő, a második félévben már 13 százalék, a negyedik negyedévben elértük azt, hogy az export nagyobb, mint az