Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 30 (137. szám) - A foglalkoztatással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - PÜSKI ANDRÁS (MDF):
1991 kérdésének tisztázása elengedhetetlenül fontos, mert a gyakorlatban kezelhetetlen helyzet alakulhat ki a már említett, színlelt szerződésekkel kapcsolatos értelmezési problémák miatt is. A gyakorlatban már m a is vannak egyéni vállalkozók, akik például egyetlen megbízó számára, a megbízó által rendelkezésükre bocsátott számítógépen és programmal végeznek adatrögzítést a lakásukon. A munka törvénykönyvének módosításával igen reális a veszélye annak, hogy a ható ságok - munkaügyi felügyelőség, illetve az APEH - az ilyen típusú foglalkoztatásokat munkaviszonynak fogják tekinteni. A javaslatnak tehát rendelkeznie kellene arról, hogy a távmunka keretében történő foglalkoztatás milyen feltételek, milyen körülmények es etében tekinthető munkaviszonynak. Az előzőekben említettek tisztázatlanságával függ össze véleményem szerint az is, hogy nem igazán értelmezhető a javaslat 192/A. § (1) bekezdés a) pontja, mely szerint meg kell állapodni a távmunkát végzőnek a munkavállal óként történő foglalkoztatásában. Ezt akkor lehetne igazán precízen értelmezni, ha tudnánk, hogy mik az alapvető feltételek, sajátosságok, amelyek a munkavállaló foglakoztatását munkaviszony keretében történő távmunkás foglalkoztatásnak minősítik. Pontosab ban kellene rendelkezni a munkavégzés helye tekintetében is. Megítélésem szerint a helyes az lenne, ha a távmunkás munkavégzésre irányuló munkaviszonyt főszabályként csak a munkavállaló lakásaként szolgáló vagy ahhoz kapcsolódó ingatlanban engedne létesíte ni a jogszabály. Ha ugyanis ilyen jogviszonyt lehetne létesíteni például a munkáltató által bérelt irodában, akkor már nem indokolt a távmunkavégzés speciális szabályainak alkalmazása jó néhány területen, például a kárfelelősség tekintetében. Természetesen a korlátozásokat indokolt alaposan végiggondolni, de úgy gondolom, hogy inkább a megszorítóbb megoldás híve lennék a munkavégzés helye tekintetében. Ennek a kérdésnek a kiemelt kezelése azért is indokolt, mert a munkavégzés helye a távmunkavégzés egyik le galapvetőbb sajátossága a tipikus munkaviszonyhoz képest. Nem számol a javaslat azzal a jelenlegi gyakorlatban egyébként elterjedt változattal sem, amikor csak részleges távmunkás foglalkoztatásra kerül sor, azaz a munkavállaló munkaidejének csak egy részé t tölti távmunkás munkahelyén, de egyébként a munkáltató telephelyén végzi munkáját. Úgy gondolom, hogy nem helyes az az adatvédelmi korlátozás, miszerint az elérhetőséghez szükséges adatok harmadik személlyel csak a munkavállaló hozzájárulásával közölhető k. A gyakorlat az általános hozzájárulás megadását ilyen adatok tekintetében nem engedi meg. Ezért, ha a távmunkás nemcsak a munkáltatóval, hanem mással is kapcsolatot kell hogy tartson, nehezen kezelhető helyzet állhat elő, különösképpen, ha a foglalkozta tásnak esetleg épp külső ügyfelekkel való kapcsolattartás a lényege. Nem pontos, sőt úgy gondolom, kissé kaotikus a munkaidővel kapcsolatos szabályozás. Itt sokkal pontosabb szabályozásra lenne szükség, mely tekintettel van például arra is, hogy lehetséges részleges távmunkás foglalkoztatás is, továbbá, hogy az elérhetőséghez a munkáltatónak ilyen esetben is fontos érdeke fűződhet, sőt, távmunkás foglalkoztatás esetén sem kizárt a kötött munkaidő meghatározása. A betekintési tilalom előírása nincs összhangb an az egyéb szabályokkal. Ha ugyanis a munkáltató megtiltja, hogy a rendelkezésre bocsátott eszközt a munkavállaló más célra is használhassa, semmi nem indokolja, hogy a munkáltató ellenőrzési jogát korlátozza a törvény. Teljességgel elnagyoltnak tartom a kárfelelősség szabályainak megállapítását. Megítélésem szerint a munkavállalói oldalról a munkavégzés önálló jellege mindenképp nagyobb kárfelelősséget indokol. A már előbb említett 193/A. §ban foglalt feltételek - a munkáltató utasítási joga - nincsenek összhangban a kárfelelősség mértékével. A munkáltató kárfelelőssége szempontjából pedig nem a munkavégzés eszköze, hanem a munkavégzés és különösképp annak helyének jellege jelenti a sajátosságot, ami alapján meg kell határozni a munkáltató kárfelelősségét .
