Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. február 17 (123. szám) - Az ülésnap bezárása - ELNÖK (Mandur László):
193 középiskolákból kikerülő végzős hallgatók hova is kerülnek vissza, milyen módon kerül az ő munkába állításukra sor. Nos, amikor mi a minisztérium vezetését átvettük, ezen fordítottunk. Volt egy másik nagyon fontos dolog: me gnéztük azt, hogy egyébként milyen létszámmal rendelkeznek ma a kapitányságok, és ebben nagyon érdekes számokat lehetett találni, ugyanis három olyan szempont volt, ami alapján létszámot lehetett megállapítani. Az egyik az állománytábla szerinti létszám; a ztán volt olyan, hogy rendszeresített létszám; és van egy, a költségvetésben meglévő létszám - ez a három nem esett egybe. Ma abból indulunk ki, hogy mennyi a tényleges létszám, és mennyi a finanszírozható létszám egyegy rendőrkapitányság esetében. És a h armadik, ami nagyon fontos, hogy a létszám szétosztásánál figyelembe vettük azt, hogy különbség van, méghozzá elég nagy különbség van egy évi háromszázas ügyforgalmat lebonyolító kapitányság, és mondjuk, egy háromezres ügyforgalmat lebonyolító kapitányság között. Természetesen ezen mutatók alapján néztük meg, hogyan kell a létszámokat szétosztani. Tehát készült egy olyan felmérés, amelyben igyekeztünk azokat a tudományos kutatásokat is figyelembe venni, amelyek a bűnügyi leterheltségi mutatókat rögzítették és mutatták be, és 2003ban már ennek alapján történt a létszámok szétosztása. De természetesen azon túl, hogy létszámmal rendelkezünk és ezeknek a szétosztásáról gondoskodtunk, más lépések is történtek a kapitányságok megerősítése érdekében. Mert abban eg yetértünk, hogy a legfontosabb a helyi kapitányságok megerősítése, hiszen ez az, amivel a lakók közvetlenül találkoznak, és ez az, ami a közhangulatot, az ottani biztonságérzetet javítja. A látható rendőrség az, ami ezt elősegíti. Ennek érdekében egyrészt anyagi támogatással, pénzzel erősítettük meg a helyi kapitányságokat. A tavalyi évben a helyi kapitányságok számára 6, illetve 8 százalékos kapitánysági pótlékot vezettünk be, ami ebben az évben, 2004ben 10 és 15 százalékra emelkedik. Ennek a forrása benn e van a költségvetésben, tehát ez előrelépést jelent. Ugyanígy előrelépést jelentett a technikai eszközökkel, gépkocsikkal, számítógépekkel és egyéb eszközökkel való megerősítés, erre több milliárd forintot fordítottunk. Amikor ennek a szétosztása történt, akkor is a bűnözési leterheltségi mutatókat vettük figyelembe, és azt írtuk elő, hogy ezek az eszközök a helyi kapitányságokhoz kerülhetnek. Nos, ezek alapján és azon, egyébként szintén miniszteri utasítás alapján is, ami arról szólt, hogy létszámstopot k ellett elrendelni a megyei kapitányságoknál és a központi szerveknél, ezzel is azt erősítettük, hogy a helyi kapitányságok erősödjenek meg. Tudok önnek néhány olyan számot mondani, ami ezen elvek alapján, ilyen létszámszétosztás alapján azt mutatja, hogy a következő három évben a rendőrkapitányságok végrehajtói állománya több mint kétezer fővel fog emelkedni. Ebben természetesen elsősorban és először most a főváros az, amely komoly feladatot jelentett a számunkra, hiszen pontosan azok a kutatások, amelyekrő l szóltam, azt mutatják, hogy a leterheltség, a bűnözési mutatók itt a legrosszabbak. Ezért volt szükség arra, hogy elsősorban, első lépésként ezt a fővárosban erősítsük meg. De mielőtt idejöttem, pont végignéztük azt a tervet, hogy az önök megyéje hogyan fog ebből a tervből, ha lehet úgy mondani, részesülni: 290 fővel fog megerősödni a déldunántúli régió létszámállománya. Tehát az az igény, amit ön mondott, rövidesen teljesülni fog. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) Ebben a z évben a végzős hallgatókból több mint 63 fő érkezik az önök megyéjébe, tehát ott meg tudjuk erősíteni a végrehajtói állományt. Köszönöm. (Taps.) Az ülésnap bezárása ELNÖK (Mandur László) :