Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 24 (135. szám) - Jelentés az Állami Számvevőszék 2003. évi tevékenységéről, valamint a jelentés elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. TURI-KOVÁCS BÉLA, a környezetvédelmi bizottság előadója:
1676 normatívatúligénylővé válik, ugyanakkor a zárszámadásnál, az elszámolásnál adott esetben a parlament különös felelőssége, hogy törvény szerint, konzekvensen dönte, vagy eseti kivételeknek ad lehetőséget. Úgy gondolom, hogy ez a problémafelvetés mindannyiunk számára fontos üzenet. Végezetül summázatként, hangsúlyozottan fogalmazódott meg az oktatási és tudományo s bizottság ülésén, hogy a rendkívül tartalmas, szakszerű jelentésben megfogalmazott felvetések kormányzati hasznosítását a törvényelőkészítésben, a különböző szakmai anyagok elkészítésében rendkívül fontosnak tartjuk, ezért is nagyon fontos, hogy a bizot tság egyhangúlag támogatta az általános vitát, és nagyon bízunk abban, hogy a vita során a megfogalmazott, feltárt anomáliák további pontosításával a kormányzati munka hatékonyságát is tudjuk segíteni. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Dávid I bolya) : Köszönöm szépen. Megadom a szót TuriKovács Béla képviselő úrnak, a környezetvédelmi bizottság előadójának. DR. TURIKOVÁCS BÉLA , a környezetvédelmi bizottság előadója : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága következetesen évről évre megtárgyalja az ÁSZjelentést, célzatosan és céltudatosan, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy szeretnénk, ha a környezetvédelem, a természetvédelem irányába minél nagyobb fig yelmet fordítana az ÁSZ. Nagy szükség van erre a környezet- és természetvédelem területén, ez kiderül a mostani ÁSZjelentésből is. Ez az ÁSZjelentés, amely valóban mértéktartó, valóban kiegyensúlyozott, és azt kell mondanom, hogy a maga nemében a szakmai ságra törekvő, valami olyan megállapítást mégiscsak tesz, amely mellett, azt gondolom, nem mehetünk el kellő figyelem nélkül. Megállapítja ugyanis az ÁSZ, hogy évek óta 2223 milliárd forintos olyan maradvány van, elsősorban a szennyvíztisztítás területén, amely indokolatlanul húzódik át újra és újra maradványként. És ez nem tegnap kezdődött, nem is tegnapelőtt, hanem hosszúhosszú ideje így van. Ennek a felszámolására pedig összehangolt tevékenységre van szükség. Az ÁSZ azt is megállapítja, hogy az önkormá nyzatok saját forrás hiányában magukra maradnak, miközben a közműolló állapota még mindig 50 százalék feletti. A megállapítások azt igazolják, hogy a beavatkozások elkerülhetetlenül szükségesek. Megállapítja továbbá az ÁSZ azt is - és úgy gondolom, ez egy nagyon fontos megállapítás , hogy azok a források, amelyek nagyon jelentős beruházásokat indukálnak, térben és időben nem találkoznak egymással, hanem az a helyzet, hogy ezek egymás mellett elhaladva, időnként indokolatlan nagyobb forrásokat, máskor pedig forráshiányokat okoznak. Ezeken a területeken tehát a változások megkerülhetők. A magunk részéről rendkívül fontosnak tartottuk és tartjuk, hogy az ÁSZ vizsgálta - és mi úgy gondoljuk, hogy ezt folytatni kell - a határ menti folyók esetében azokat az árví zvédelmi feladatokat és azok végrehajtását, ami akkor is elsőrangúan fontos kérdés, ha most éppen ebben az esztendőben kevesebb hó esett, mint az elmúlt esztendőkben. Azt azonban senki nem garantálhatja, hogy ez a következő esztendőben is így lesz. (10.00) Különösen fontos az ÁSZ tekintetében a mi véleményünk szerint az, hogy a Vásárhelyiterv megvalósítása során, ahol a legkülönbözőbb számok forognak most már - 7 milliárd 700 milliótól 8 milliárd 500 millióig , olyan valós számok kerüljenek a közvélemény elé, amelyek világosan jelzik, hogy itt nem akut árvízvédelmi beruházásról van szó, hanem hosszú távú beruházásról, és nem mellőzhető mindeközben és párhuzamosan a FelsőTiszavidéknél, a KözépsőTiszavidéknél, egyáltalán az árvízzel fenyegetett térségekb en az árvízvédelem helyzetének a megszilárdítása, az erre való források felhasználása. A másik nagyon fontos terület a mi nézetünk szerint, hogy ha áthúzódó vizsgálatok lehetségesek - és lehetségesek, mert ezt az ÁSZ nagyszerűen megoldotta Ukrajna és Szlov énia esetében ,