Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 23 (134. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. LÉVAI KATALIN tárca nélküli miniszter:
1521 tízparancsolatot. Azt gondolom, hogy ezt valamennyi országgyűlési képviselő aláírhatná, lett légyen szó szocialistáról, liberálisról vagy konzervatívról. Befejezésképpen szeretnék önöknek egy rövid szö veget olvasni. Így szól: „Korunkban a világot mint egészt rázza meg a keleti és nyugati ideológiák közötti versengés. A Földnek szinte nincs olyan szeglete, mely ne roskadozna valamilyen sajátos ellentét terhe alatt. A muzulmánok gyanakvással nézik a nem m uzulmánokat. Menekültek barátságtalan tájakon bolyonganak. A világ számos színesbőrű népe a fehérek méltánytalanságának áldozata, akik képzelet szülte fajvédő tételek segítségével igazolják méltánytalan bánásmódjukat. Számos, véget nem érő ellenségeskedés oka az érdekek valóságos konfliktusában keresendő, úgy véljük azonban, hogy legtöbbjük képzelt félelmek terméke. Persze a képzelt félelmek is képesek valóságos szenvedést okozni.” Írta az az Allport nevű szociológus 1953ban ezeket a sorokat, aki az előíté let kutatásának egyik legnagyobb tudósa volt, és megjegyzem, akinek kutatásait annak idején az Egyesült Államokban nem kisebb közfelháborodás követte, mint Vásárhelyi Mária előbb idézett kutatásait. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padso rokban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Megkérdezem, hogy a kormány nevében ki kíván szólni. Lévai Katalin miniszter asszonynak adom meg a szót. DR. LÉVAI KATALIN tárca nélküli miniszter : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az t gondolom, hogy nagyon fontos felszólalás volt ez Gusztos Péter részéről, és csak a legmélyebb egyetértésemet tudom kifejezni azzal kapcsolatban, hogy nemzeti összefogásra van szükség. Minden tisztességes embernek ebben az országban el kell ítélnie a rass zizmus minden formáját. A kormány egyértelműen antirasszista politikát folytat; olyan politikát folytat, amely a kirekesztést tiltja, és minden rendelkezésre álló eszközzel tiltakozik a kirekesztés bármilyen formája ellen. Tiltakozik, és politikai és gyako rlati lépéseket tesz a kirekesztés és a diszkrimináció ellen. Ez egy olyan alapelv, amelyet nem szabad megsérteni. Ez egy olyan alapelv, amely egy modern, polgári köztársaságnak az alapelve kell hogy legyen, alkotmányban is rögzített jogunk. Engedjék meg, hogy felhívjam a figyelmet néhány programra, amelyet az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal tesz a kirekesztés ellen. (9.40) Nagyon egyetértek azzal, hogy szükség van olyan kutatásokra, amelyeket a képviselő úr említett. Nagyon egyetértek azzal, hogy szükség v an olyan közvéleményformáló programokra, amelyeket valamennyi képviselőnek, valamennyi közéleti szereplőnek érvényesítenie kell. Mi azon dolgozunk, hogy ilyen programból minél több legyen, és minél szélesebb körben terjedjen el az országban. Elindítottuk a “Tolerancia az egészségügyben” programunkat, amelynek az alapja az volt, hogy jelzéseket kaptunk arról, hogy azok, akik szegények, azok, akik romák, azok, akik valamilyen oknál fogva kirekesztettek lehetnek, hátrányos helyzetbe kerülhetnek származásuk, g azdasági helyzetük, szociális helyzetük okán. Ez egy olyan program, amely az országban eddig öt városban indult el modellértékkel, és a jövőben még további városokban terjesztjük el, annak érdekében, hogy senkit ne érhessen hátrány az egészségügyben sem, s em származása, sem bármilyen vonása alapján. Az oktatásban egy olyan széles körű, országos képzési programot indítottunk el, amely az előítéletek ellen irányul, hiszen a legnagyobb küzdelmet, a legnehezebb küzdelmet talán éppen a masszív előítéletek ellen folytatjuk. A különböző tévécsatornákkal olyan megállapodásokat kötöttünk, amelyeknek értelmében arra kértük őket, hogy egyre több roma bemondót, roma műsorkészítőt, roma műsorvezetőt alkalmazzanak, hiszen legyenek jelen a képernyőn azok is, akik egy látha tatlan vagy kevésbé látható és kevésbé erősen képviselt csoport tagjai.