Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 22 (133. szám) - Urbán Árpád (MSZP) - a gyermek-, ifjúsági és sportminiszterhez - “Hol tart a sport általi nevelés európai évének programja?” címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
1469 Miniszter úr! DR. DRASKOVICS TIBOR pén zügyminiszter : …én készséggel meg fogom fontolni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Negyven másodperccel túlhaladta a rendelkezésre álló időkeretet. Kérem az időkeret betartását! Viszontválasz illeti meg a képviselő urat. MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! A közgazdasági modellek azt bizonyítják, és nemcsak ez, amit a GKI csinált, hanem a legutóbbi lakásvásáron például a Quadrát Részvénytársaság mutatott be egy modellt, amely világossá teszi azt, hogy mind az állam, mind pedig a cég számára egyértelműen sokkal kedvezőbb megoldás az, ha lakásépítésbe fog valaki, mint ha bérlakásépítésbe kezdene. Tehát egyértelműen a költségvetés és az államháztartás is jobban jár, és a cégek is jobban járnak. Sajno s, nem találtam olyan - és elég régóta nyomozom - közgazdasági számítást, amely bizonyítaná a kormányzat döntéseinek megalapozottságát. Ilyen körülmények között azt kell lássam, hogy az ígéretekkel szemben folyamatos restrikció, visszafogás van, igazából k özgazdasági megalapozottság nélkül. Az, hogy a középosztály és a felemelkedés lehetőségének bezárjae a kapuit a jó néhány lépés, amit restriktív módon a kormányzat megtett, ebben vitám van a miniszter úrral, azt gondolom, hogy a családok, amelyek adókedve zményben, kamattámogatásban részesültek vagy részesülnének, egyértelmű kárvallottjai ezeknek a lépéseknek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , és pont azok, akik nehezebb helyzetben vannak, emiatt nem tudják kihasználni azokat a tá mogatási lehetőségeket, amelyek a polgári kormány idején megvoltak. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Rövid viszontválasz illeti a miniszter urat. DR. DRASKOVICS TIBOR pénzügyminiszter : Köszönöm. A képviselő úr előtt is ismert, hogy a legfőbb probléma a lakáshite lezési rendszerrel nem a költségvetési kiadások növekedése volt, hanem az, hogy a lakossági megtakarításokat teljes egészében felszívta ez a hitelrendszer, és emiatt a folyó fizetési mérleg hiánya jelentős mértékben megemelkedett. Ez egy olyan közgazdasági probléma, amit - bármely kormány lenne is hivatalban - kezelni kellene. Erre ez mutatkozott a legjobb módszernek. De ismétlem: ha van jó javaslat, ami az alapvető egyensúlyi problémák fokozása nélkül tenné lehetővé az otthonteremtés fokozottabb támogatásá t, én készséggel meg fogom fontolni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Áttérünk a kérdések megvitatására. Urbán Árpá d (MSZP) - a gyermek, ifjúsági és sportminiszterhez - “Hol tart a sport általi nevelés európai évének programja?” címmel ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) :