Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 17 (132. szám) - A kormány által 2004. február 11-én bejelentett, az M5-ös autópálya megvásárlásával és továbbépítésével kapcsolatos kormánydöntés körülményeinek és az ez alapján az AKA Rt.-vel megkötni tervezett szerződések várható következményeinek kivizsgálására or... - ELNÖK (Mandur László): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (Mandur László): - MÁRTON ATTILA (Fidesz): - ELNÖK (Harrach Péter): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP):
1404 dokumentációkat teljeskörűen meg tudjuk ismerni és vizsgálni, akkor mondhatjuk a végén, hogy a vizsgálóbizottság betöltötte a feladatát, ehhez azonban meglátásom szerint a két hónap nagyon kevés idő. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Kettőperces felszólalásra következik Göndör István, a Szocialista Párt képviselője. GÖNDÖ R ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egy bővített mondatban hadd mondjam Szijjártó képviselő úrnak: ha egy vizsgálóbizottság azzal foglalkozik, ami a feladata, és tényleg eredményt akar elérni, akkor azt el tudja érni. De ha olyan dolgokkal f oglalkozik ennek kapcsán - és én most tényleg meg fogom bántani az előterjesztőket , hogy a Postabank eladásából 101 milliárddal mit finanszíroztak, én gondolom, hogy elfelejtették megfesteni festékkel azt a pénzt, ami a Postabank eladásából származott. E rről lehet háromnegyed évig vitatkozni, és a sajtóban nyilatkozni. Köszönöm szépen, elnök úr. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Kettőperces felszólalásra megadom a szót Márton Attilának, a Fidesz képviselőjének. MÁRTON ATTILA (Fidesz) : Köszönöm, elnö k úr. Tisztelt Göndör Képviselő Úr! Tudom, hogy ön világosan tudja, mert nagyon jól felkészült képviselő, hogy ennek a vizsgálóbizottságnak mi lenne a feladata, de szándékosan nem arról beszél; szándékosan egész másról beszél. (18.20) Ennek nem egy felolva só bizottságnak kell lenni, hiszen önök azt nyilatkozták - örülök, hogy államtitkár úr is itt van , hogy a szerződéseket aláírás után nyilvánosságra fogják hozni. Ehhez semmi más nem kell, mint hogy fel kell tenni az internetre, ahol mindenki hozzáférhet és elolvashatja. (Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Tisztelt Képviselő Úr! A bizottságnak nem az lesz, nem csak az lesz a feladata, hogy ezeket a szerződéseket átolvassa. Ennek a bizottságnak - s örülök, hogy ehhez nem nyújtottak be módosító javaslatot, ezek szerint önök is egyetértenek vele; hadd idézzem az 1., 2. és 4. pontokat - véleményünk szerint a gazdasági körülményeket kellene megvizsgálnia, valamint azokat a gazdasági kondíciókat, hogy az ide irányuló közpénzek vajon a legjobb, a leghatékonyabb módon leszneke elköltve. A bizottság vizsgálatának ez az egyik tárgya, amely három pontban van részletezve. S ez nemcsak abból áll, hogy a szerződéseket el kell olvasni, ez ennél sokkal több, tisztelt képviselő úr. Ez az egyik. A másik: mit szóltak volna önök ahhoz, ha az előző kormányzati ciklusban azt mondjuk, hogy kérem szépen, az autópályaépítések államtitkot képeznek? Igencsak ráncolták volna a homlokukat. Érdekes, hogy most egyből azzal a feltételezéssel jönnek, hog y kérem szépen, hát itt közpénzekből építettünk meg vásároltunk autópályát, és egyből államtitokról beszélnek, tisztelt képviselő úr! Hogyan beszélnek önök államtitokról, amikor közpénzek elköltéséről van szó, és önök mondták azt, hogy egyébként mindent te ljesen nyilvánossá fognak tenni közpénzügyben? Köszönöm szépen. ELNÖK (Harrach Péter) : A következő kétperces felszólaló Keller László képviselő úr, MSZP. KELLER LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen. Elnök úr! Tisztelt Ház! Viszonylag békésen indult ez a részlete s vita, de úgy látszik, hogy egyre képtelenebb felvetésekre kerül itt sor.