Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 16 (131. szám) - Határozathozatal kísérlete a mezőgazdasági termékek kereskedelmi többletkészletezésével kapcsolatos intézkedésekről szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátásáról - Döntés önálló indítványok tárgysorozatba-vételéről: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KARSAI PÉTER (MDF): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
1238 az egyik az, hogy tömegpusztító fegyverek találhatók Irak területén, a másik pedig a háború után a béke helyreállítása, a békefenntartás, humanitárius szolgáltatások lennének a magyar kontingens f eladatai. Csak ez a két apró ok hiányzik a további ottléthez, tudniillik hol a casus belli, hol a háborús ok? A tömegpusztító fegyvereket nem találták meg, és nagy valószínűséggel nem is fogják. A másik ok pedig, hogy a humanitárius szolgálatra kiképzett k atonáinkat hadműveleti területen működtetjük, és a szolgálatokat ott végzik, holott nem erre lettek kiképezve. Tehát súlyos felelőtlenség az Országgyűlés részéről, amit velük szemben elkövetünk, hiszen az a határozat nem ilyen feltételekről szólt, amilyen feltételek mellett ők most szolgálatot teljesítenek. (16.50) Tulajdonképpen egy hadüzenet nélküli háború részesei lettünk, részese lett a magyar nemzet, és ezt felül kellene vizsgálni. Felül kellene vizsgálni azt az országgyűlési határozati javaslatot, ame ly nem az Irakban uralkodó tényeknek, nem az ottani helyzetnek felel meg, hanem valami egészen másnak. Arra hívom fel képviselőtársaim tisztelt figyelmét, hogy most nem érdemi döntést kell hozni. Most csak arról kell dönteni, egyáltalán tárgysorozatba vegy üke, hogy mi lesz 300 magyar katona sorsa, hogy helyzetükön javítani akarunke, olyan határozatot akarunke elfogadni, ami az ottani helyzetnek megfelel, vagy pedig veszélyben tartjuk őket. Én ehhez kérem szíves megértésüket, figyelmüket, és kérem, hogy t ámogassák javaslatunkat, és vegyék tárgysorozatba ezt a határozati javaslatot. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Mivel több felszólaló nem jelezte felszólalási szándékát, megkérdezem Karsai Péter urat, kíváne reagálni az elhangzottakra. (Karsai Péter: Igen.) Megadom a szót két percben. KARSAI PÉTER (MDF) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szóba került a nemzeti önérzet és a sunnyogás. Eörsi Mátyás képviselőtársam, hadd ajánljam figyelmébe megint cs ak a magyar történelem egyik példáját, hogy egyszer úgy gondoltuk, hogy a Donkanyarban is a nemzeti érdeket védjük; ennek több százezer ember lett az áldozata. A másik pedig: ha a terrorizmus elleni harc eredményes volna, akkor most már meg kellett volna találni ez alatt a három év alatt ezt a bin Ladent, aki állítólag ennek az egésznek a mozgatója, hovatovább pedig úgy tűnik, hogy katonai eszközökkel ez a kérdés nem oldható meg. Mi ezt így véljük, ezért mondjuk azt, hogy talán át kellene gondolni mind a B iztonsági Tanácsnak, az ENSZnek, hogy valóban eze a kívánatos megoldás. Szerintem ezen gondolkodik most az új spanyol kormány is, hogy ez a fajta ottlét valóban biztosítjae azt az egyébként nagyon támogatható célt, hogy a terroristákat mi sem szeretjük, és természetesen azzal egyetértünk, hogy mindent meg kell tenni, hogy ez a veszély ne fenyegessen se bennünket, se a szomszédainkat, senkit a világon. Köszönöm szépen, ennyit kívántam hozzátenni. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Fere nc) : Tisztelt Országgyűlés! Szavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, tárgysorozatba veszie a Herényi Károly és más képviselők által H/8815. számon benyújtott országgyűlési határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyű lés 31 igen szavazattal, 183 nem ellenében, 85 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba a javaslatot.