Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 16 (131. szám) - Döntés önálló indítványok sürgős tárgyalásáról: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
1228 Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Szanyi Tibor államtitkár úrnak. DR. SZANYI TIBOR földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. T isztelt Képviselő Úr! A kérdésében megfogalmazott kijelentések, azt hiszem, mindegyikét kénytelen vagyok visszautasítani. Először is kénytelen vagyok visszautasítani azt, hogy a magyar állategészségügy soha nem látott mélyponton lenne. Ez lehet az ön vélem énye, ezt természetesen tiszteletben tartjuk, de azok a tárgyalópartnerek - példának okáért hozhatom akár az Európai Uniót, akár pedig az Egyesült Államokat , amelyek ebből a szempontból igencsak irányadó véleményt tudnak formálni, kifejezetten és határoz ottan a korábbi állapotokhoz képest jelentős javulásként értékelik a magyarországi fejleményeket. Ha a nagyvilág jelentős javulásokat tapasztalt az elmúlt két esztendőben, akkor nem tudom, hogy mitől kell ennek soha nem látott mélypontnak lennie. A másik, amit szeretnék a figyelmébe ajánlani a képviselő úrnak, hogy az is egy picit csúsztatás, hogy finoman fogalmazzak, hogy jó pár országban az állategészségügy valami önálló birodalom a kancellárián belül, nagyon nagy autonómiával rendelkező dolog. Képviselő úr, tájékoztatom önt: a világ országainak több mint 90 százalékában a földművelésügyi vagy ahhoz hasonló tárca felügyelete alatt működik. Nyilván van kivétel, de azért általában pontosan az történik a nagyvilágban, mint Magyarországon, hogy az agrártárca a z, amely az állategészségügyet felügyeli. Egyébként meg kell mondjam önnek nagyon világosan, hogy ez ügyben elég világos jogrendszere és törvényei vannak az országnak. Példának okáért: megvalósítottuk a teljes jogharmonizációt e tekintetben. Példának okáér t elmondhatom, hogy még uniós országokat is egy picit - hogy mondjam - zavarba hozó módon előbb hoztuk létre az Élelmiszerbiztonsági Hivatalt, mint ahogy azt nem egy mai tagország tette, és még folytathatnám az eredmények sorát. Mindenesetre azt hiszem, h ogy az írott dokumentumok, amiket egyébként még a hónap hátralévő részében ez ügyben az Európai Unió ki fog adni, ugyancsak rá fognak cáfolni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) a képviselő úr véleményére. Köszönöm szépen. ELN ÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A kérdések végére értünk. Háromnegyed négyig szünetet rendelek el. Háromnegyed négykor folytatjuk munkánkat. Addig jó pihenést kívánok mindannyiuknak! (Szünet: 15.3515.51 Elnök: dr. Wekler Feren c Jegyzők: dr. Füle István és Vincze László) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Kérem, foglalják el helyüket, folytatjuk a munkánkat. Döntés önálló indítványok sürgős tárgyalásáról: ELNÖ K (dr. Wekler Ferenc) : Először négy előterjesztés sürgős tárgyalásba vételéről kell döntenünk. Kérem a képviselő hölgyeket és urakat, foglalják el a helyüket. Salamon László, Répássy Róbert és Kósa Lajos, a Fidesz képviselői, H/8861. számon országgyűlési h atározati javaslatot nyújtottak be az országgyűlési képviselők létszámának csökkentéséről címmel, és kérték a sürgős tárgyalásba vételt. Megkérdezem, hogy az előterjesztők részéről kívánjae valaki indokolni a sürgős tárgyalásba vételt. Úgy látom, Répássy képviselő úr kíván felszólalni, megadom a szót.