Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 16 (131. szám) - Jauernik István (MSZP) - a belügyminiszterhez - “Valóban aggasztó-e a tűzoltók és a tűzoltóság helyzete?” címmel - ELNÖK (Mandur László): - JAUERNIK ISTVÁN (MSZP):
1207 részt, akkor sem nyert, ez az a cég, amelyik beszállít most jelen pillanatban a honvédelmi tárcának 600 millió forintért. Számomra még mindig érthetetlen az, hogy ha az ÁPV Rt. - ahogy az államti tkár úr is fogalmazott - 710 millió forint között értékesít magánszemélyek számára An26os gépet, akkor ezeknek a gépeknek esetleg a nagyfelújítása közel 590 millió forint lehet. Végül Keleti György elnök úr bizottsági ülésen elhangzott szavait szeretném idézni. Volt egy NATOfőtitkár, aki egy helikoptertender, beszerzési ügy miatt kénytelen volt felállni a beosztásából. Ez nem olyan régen történt. Olyan morális helyzetbe került, hogy föl kellett álljon a beosztásából. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) (14.20) Tisztelt Miniszter Úr! Ezek után erkölcsi és morális alapon megtarthatóe (Az elnök ismét csenget.) a miniszteri bársonyszéke? Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Viszontválasz illeti meg az államtitkár urat. Parancsoljon! IVÁNCSIK IMRE honvédelemi minisztériumi államtitkár : Tisztelt Képviselő Úr! Mély meggyőződésem, hogy a miniszter úrnak semmi oka nincs arra, hogy az ön felszólítására reagáljon, ugyanis az ön által említett tár saság még az előző kormányzat idején került be a képbe, ők már akkor is szállítottak hajtóműveket és alkatrészeket a Honvédelmi Minisztérium számára. Hadd mondjam el most számszerűen is, hogy mindenki számára végképp meggyőző legyen, hogy mi a helyzet. Az előző kormány által megrendelt két An26os nagyfelújítás 2001ben 646 millió forintba került, 2002ben pedig 609 millió forintba. Kizárólag öregebb gép nagyfelújításának az összegéről van szó. Érdekes módon három, illetve két évvel később új tulajdonba eg y sokkal jobb műszaki állapotú gép kerül olcsóbban. Kérdezem, képviselő úr, mi itt a probléma. Hiszen arról van szó, hogy jobb üzletet csináltunk, olcsóbban, mint az előző kormány. Ez a valóság. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) Jauernik István (MSZP) - a belügyminiszterhez - “Valóban aggasztóe a tűzoltók és a tűzoltóság helyzete?” címmel ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Jauernik István, a Magyar Szocialista Párt képvi selője, kérdést kíván feltenni a belügyminiszter asszonynak: “Valóban aggasztóe a tűzoltók és a tűzoltóság helyzete?” címmel. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr. JAUERNIK ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtá rsaim! Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese vizsgálatot rendelt el Gyula város hivatásos önkormányzati tűzoltóságán. A vizsgálat célja a tűzoltók munkakörülményeinek, a szakmai működésük feltételeivel kapcsolatos alkotmányos jogok érvényesülésének, valamint a riasztási rendszer megfelelő működésének ellenőrzése volt többek között. Az ombudsmani vizsgálat a sajtóban igen nagy teret kapott. Számos, a sajtóban megjelent megállapítás nem egyszerűen elgondolkodtató, hanem igen aggá lyos is, mert arról olvashattak, hogy a tűzoltók munkakörülményei az átlagostól indokolatlanul rosszabbak, mindemellett több alkotmányos joguk is sérül. A tűzoltók munkavédelmi felszerelése hiányos, feszített munkarendben