Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 9 (130. szám) - Jelentés a kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program megvalósulásáról, az ellátó-intézményrendszer átvilágításáról és hatékonyságvizsgálatáról, valamint a jelentés elfogadásáról országgyűlési határozati javasla... - MESTERHÁZY ATTILA gyermek-, ifjúsági és sportminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
1082 előterjesztést J/ 8624. és H/8625. számon, a bizottságok ajánlásait pedig J/8624/16. és H/8625/16. számon kapták kézhez. Mielőtt a miniszteri expozéra sor kerül, tisztelettel köszöntöm a kábítószerprobléma kezelésében részt vevő szervezetek képviselőit, akik figyelemmel kísérik az előterjesztés vitáját. Megadom a szót Mesterházy Attila gyermek, ifjúsági és sportminisztériumi államtitkár úrnak, a napirendi pont előadójának, 25 perces időkeretben. Parancsoljon, öné a szó, államtitkár úr. MESTERHÁZY ATTILA gyermek, ifjúság i és sportminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az Országgyűlés határozata alapján a kormánynak kétévente kell egy jelentést beterjesztenie, aminek két célja van: egyrészről, hogy áttekintse a kábító szerrel kapcsolatos helyzetet az országban, másrészről pedig a kábítószerellenes stratégiával kapcsolatos kormányzati feladatokról adjon egy számadást, hogy hol állunk, hol tartunk, milyen eredményeket értünk el. Azt gondolom, hogy ezen feladatok végrehaj tásához egy nagyon jó alapot teremt az a 2000ben elfogadott kábítószerellenes nemzeti stratégia, amit az Országgyűlés egyfajta politikai konszenzussal fogadott el, hiszen 2 tartózkodással, egyetlenegy ellenszavazat nélkül, teljes összhanggal fogadta el a Ház. De azt gondolom, fontos megjegyezni, hogy a társadalomban ennek a problémának a kezeléséhez egy kicsit több mindenre van szükség, hiszen szükség van egyfajta társadalmi konszenzusra is. Minden egyes társadalmi problémának van egy életciklusa, ha szab ad ezt mondani, valamikor először a társadalom még csak tabuként kezeli a problémát, aztán kezdi elfogadni, hogy létezik ez a probléma, de még nem nagyon mer vele foglalkozni, aztán egyre természetesebbé válik, és már egy kicsit el is kezd foglalkozni a ké rdéssel, de még nem érti meg, nem fogadja el, és talán az utolsó fázis az, amikor érti is a problémának a lényegét, el is fogadja, hogy ezzel együtt kell élni, és ekkor születik meg talán az az összhang, az a fajta hozzáállás, ami egy empatikus hozzáállást jelent, és ez teszi lehetővé igazán hatékonyan a probléma kezelését. Éppen ezért ez a mostani jelentés tartalmaz egy nagyon fontos állítást ebben a témakörben, ami arról szól, hogy ugyan a magyar társadalom hozzáállása a kábítószerproblémához egy eléggé tartózkodó hozzáállás, ettől függetlenül - és ez az, ami nagyon fontos - az átlag állampolgár a kábítószerfüggő embert, a kábítószerfüggő fiatalt nem bűnözőnek, hanem betegnek tekinti. Ebből viszont azt a következtetést is le lehet vonni, hogy a társadalom fontosnak tartja azt, hogy segítsünk ezeknek az embereknek, és a problémájukból valamifajta kiutat tudjunk mutatni. Tehát mindenféleképpen megértéssel közelít a társadalom ehhez a kérdéshez. Azt gondolom, ebből az is következik, hogy közös a felelősségünk , nemcsak kormányzati oldalról, nemcsak önkormányzati oldalról kell ezzel a problémával foglalkozni, hanem igenis kell a család oldaláról, kell a civil szektor oldaláról, és kell a kortársak oldaláról foglalkozni, hiszen aki jár fiatal közösségbe, az tudja , hogy manapság sokkal nehezebb erre a kihívásra, erre a veszélyre nemet mondani egy adott kortársi közösségben, mint igent, és ezáltal csatlakozni a közösséghez. Éppen ezért azt gondolom, hogy komoly figyelmet kell fordítani nemcsak a családra, nemcsak a civil szektorra, hanem magukra a fiatalokra is, hogy önmagukban is legyen kellő erő, hogy ellen tudjanak állni ennek a kísértésnek. Néhány szót a helyzetelemzésről, hiszen van egykét rossz tendencia, erről kell hogy beszéljünk, hiszen azé rt dolgozunk, hogy ezeket a tendenciákat is visszájára tudjuk fordítani. Talán tételként azt mondhatjuk, hogy a legveszélyeztetettebb korosztály a középiskolás korosztály; ha a '90es évek elejét tekintjük, akkor azt lehet mondani, hogy a kábítószert kipró bálók aránya a középiskola 16 éves korosztályában egészen konkrétan 10 százalék körül mozgott, ez a '90es évek második felére majdnem megduplázódott, 19 százalékra emelkedett. Aztán van egy másik adat, ami a 2003as
