Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. szeptember 23 (89. szám) - A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szájer József): - HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről:
796 De én továbbmennék ezen az úton: helyesnek tartanám, ha már a nemzetközi szerződés megkötésével kapcsolatos előkészítésnek is nyilvános vitája lenne, és szerintem kívánatos lenne a megfelelő jogi változtatásokat eszközölni azért, hogy ez bekövetkezzen, illetve ennek felelősei legyenek, ennek legyen egy kialakult útja, mert én azért kevésnek tartom azt a lehetőséget, amikor már elénk kerül a szerződés és v alójában egy kész szerződésről vitatkozhatnánk. Ismerjük a saját gyakorlatunkat, és tudjuk azt, hogy ritkán fordul elő olyan, hogy nemzetközi szerződésekről parázs vita alakul ki az Országgyűlésben, általában tudjuk azt, hogy amikor az Országgyűlés beszámo l arról, hogy az évben hozott, mondjuk, 150 vagy 180 döntést és fogadott el törvényeket, annak jelentős része nemzetközi szerződés, amiket az esetek nagy részében, szerintem, 9095 százalékos sűrűséggel vita nélkül dönt el. Tehát én nem azt kifogásolom, ho gy felesleges vagy különösebben nem vitatandó szerződésekről vitatkozunk, de az előkészítésnek a nyilvánossága fontos ahhoz, hogy érdemben azok a szervezetek, például civil szervezetek, amelyek egy adott kérdéssel foglalkoznak, képesek legyenek a nyilvános vitában részt venni, és tudják vitatni a nemzetközi szerződésnek bizonyos tételeit. Tehát én helyesnek tartanám, ha lépéseket tennénk abba az irányba, hogy már az előkészítés folyamatában is a nyilvánosság intenzíven megjelenjen, hiszen ez a modern demokr ácia lényege, ez a jogállamiság egyik alapkérdése, hogyan tudunk a nyilvánossággal élni, és hogyan tudjuk mindinkább a döntések nyilvánosságát biztosítani. Tehát mi a Szabad Demokraták Szövetsége részéről azt tartanánk kívánatosnak a jelenlegi törvényjavas lattal kapcsolatban is, ha egy ilyen lépést a döntéselőkészítés nyilvánosságára vonatkozóan és a nyilvánosság megteremtése érdekében bekövetkezne, és itt a törvényjavaslat rendelkezne elképzelésekkel erre vonatkozóan. Nos, tisztelt képviselőtársaim, tehát még egyszer visszatérve arra, amit bevezetőmben említettem: mi a törvényjavaslatot az előbb általam már elmondott erényei miatt természetesen támogatjuk, és helyesnek is tartjuk, hogy idekerült a Ház elé, de kívánatosnak tartjuk a demokrácia egyik alapköv ének tekintett nyilvánosság erősítése érdekében, ha bizonyos változtatásokat is eszközölnénk rajta. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.) (17.00) ELNÖK (dr. Szájer József) : Köszönöm. Most a Magyar Demokrata Fórum vezérszónoka következik, Herényi Károly fr akcióvezető úrnak adom meg a szót. HERÉNYI KÁROLY , az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is meg kell követnem az elnök urat, hiszen reggel én álltam elő azzal az ügyrendi javaslatta l, hogy a vita időtartamát némiképpen alakítsuk át, de be kell látnom, hogy rosszul ítéltem meg képviselőtársaim hozzáállását, és mindenki bőven kibeszélte a rendelkezésére álló időt, kivéve egykét példamutató, önmérsékletet gyakorló képviselőtársunkat. E lőször is Wiener képviselőtársamnak szeretném mondani, aki most pont nincs bent, de idáig bent volt, hogy mi természetesen ezt a törvényjavaslatot támogatjuk, és támogatnánk. A nagy baj az, hogy ebből a törvényjavaslatból mostanában nem lesz törvény. Hisze n ha a ma reggel 9 óra 40 perckor megkezdett javaslat tárgyalása, amely az alkotmány módosításáról szólt, nem fogadtatik el itt, a Házban, akkor az összes ezt követő törvényjavaslat sem kerülhet elfogadásra. Tehát én tisztelettel azt javasolnám a kormányna k, és azt javasolnám a kormányzó pártoknak, hogy még nincs késő, használják ki azt a kéthárom hetet, ami előttünk áll, és az elmaradt politikai egyeztetést ne spórolják meg, hanem tegyenek kísérletet egy olyan négypárti egyeztetésre, ami esetleg az alkotm ánymódosítás elfogadásának a garanciáját hordozhatja magában, hiszen a mai nap több mint hét órája tárgyalunk, és ez a hét óra veszni megy. Nem az a baj, hogy a mi hét óránk megy veszni, hanem valóban fontos kérdésekről van szó.