Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. szeptember 23 (89. szám) - A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szájer József): - DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
793 hisszük, hogy ezek az alcímek valami mást is jelenthetnek. Nem jelentenek mást, de jelenthetnének, ezért gondolok itt a következetlenségre. Ugyanígy nem viszi következetesen végig a dualista felfogást, bár úgy tűnik, hogy annak az irányába hat. Szó volt már erről is és ismert, hogy a két alapvető felfogás a monista és a dualista, és lényegében arról van szó, hogy a monista úgy tekinti, hogy a belső jog és a nemzetközi jog egy és ugyanaz, csak legfeljebb más része, a dualista pedig ezzel ellentétesen szétválasztja, és azt mondja, hogy van a belső jog és van a nemzetközi jog, és a nemze tközi jog csak akkor válik a belső jog részévé, ha ténylegesen részévé teszik; tehát ezen van a fő hangsúly. A bizottsági vita során, de talán itt is több utalás történt arra, hogy a monista felfogást esetleg helyesebbnek vélnék. Erre még egy példát is mon dott az illető előadó, ami úgy hangzott, hogy a dualista felfogás végül is egy látszattevékenység, mert hisz a kormány köti a szerződést, a kormány az előterjesztő, az Országgyűlésben úgyis kormánytöbbség van, tehát nyilvánvalóan el fogják fogadni, akár sz ervilis egy kormány, akár nem - ez is elhangzott , tehát játék az egész, miért ne lehetne ezt rögtön a monista felfogás szerint értékelni. Ezzel szemben én azt mondom, hogy igenis nagy baj. Nagy baj, mert ha az Országgyűlés előtt nincs szó róla, akkor az ellenzéknek még csak az a lehetősége sincs meg, hogy elmondja róla a véleményét. Nyilvánvalóan le fogják szavazni, de mégis valamiféle véleményt alkothat róla. Igaz, hogy a mostani alkotmánymódosításban szerepel az a kitétel, hogy a nemzetközi szerződések ellen akár az Országgyűlés egyötöde is az Alkotmánybírósághoz fordulhat, kikérve egy előzetes normakontrollt, de ez sem gyakorlati dolog, mert hát honnan tudjuk azt, hogy a kormány valamiféle nemzetközi szerződést kíván kötni. Ezt nem tudják a képviselők, vagy csak nagyon ritka esetben, amikor már a sajtó is írja. Szóval nem gyakorlati ez a felvetés, vagyis nem helyettesíti azt, hogy a parlamentben esetleg mégis vita legyen róla. Nem állítom persze, hogy mindig vita van róla, tegnap is három vagy négy ilyen szerződésről szavaztunk, és vita nem volt. Volt azonban az elmúlt tizenkéttizenhárom évben a parlament történetében példa arra, hogy igenis vita volt ilyen kérdésről. Az persze megint más kérdés, hogy milyen jelentősége van ennek a vitának: egyáltalán az , kérem, hogy az ellenzék elmondhassa a véleményét. Ez a dolog lényege. Persze a monista és a dualista felfogás összevetésénél nem az a lényeg, hogy melyik a jó és melyik a rossz, lehet jó is, lehet rossz is, ebben nem is kívánok állást foglalni. Az azonba n lényeges, hogy ha egyszer egy szempont szerint próbáljuk az intézményeinket és a jogszabályainkat megalkotni, akkor következetesen azt a gondolatmenetet kell végigvinni, mi pedig éppen azt hiányoljuk, hogy ez itt talán nem a legszerencsésebb. Ugyanilyen hiba van a meghatalmazások esetében is. A meghatalmazásoknál is a bécsi egyezmény bizonyos pontjait kezdi felsorolni, de nem megy végig, nem sorolja fel mindegyiket, hanem egy bizonyos szinten megáll, és aztán nem beszél olyan meghatalmazási formákról, ame lyek egyébként a gyakorlatban a legmindennapibbak, amit a bécsi egyezmény alapján alkalmaznak. Ez nem jön ki ebből a törvénytervezetből. Itt kell szólni arról a gyakori szokásról, hogy a meghatalmazást adhatja a külügyminiszter, illetőleg felhatalmazása al apján az adott országba delegált diplomáciai képviselet is igazolhatja. Ez mindennapi szokás, élnek vele a mi külképviseleteinkben is, ez azonban a törvénytervezetben nincs benne. Ugyancsak itt kell szólni az ad referendum kérdéséről vagy ennek az aláírási formájáról, ami azt jelenti, hogy egy olyan személy jár el az ügyben, akinek erre a kérdésre nincs meghatalmazása, tehát nem járhatna el. A kialakult helyzet azonban mégis szükségessé teszi, hogy ő a saját állama nevében lépjen és aláírjon. Nem gyakori do log ez, de ismert fogalom a nemzetközi diplomáciában, ezért erről mindenképpen szólni kellene. Aztán szólni kell - és erről már volt is szó - az ideiglenes végrehajtásról is. Jó, ne beszéljünk magáról a szóról, bár nekem változatlanul vannak fenntartásaim ezzel kapcsolatban, de maga a forma is elismert nemzetközi intézmény. Tehát amikor még nem írta alá minden leendő szerződő fél, de egy adott ország aláírta, ám a saját jogrendszerének még nem tette részévé, akkor ideiglenesen már
