Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. szeptember 22 (88. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról szóló törvényjavaslat; az Állami Számvevőszék jelentése a Magyar Köztársaság 2002. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KARAKAS JÁNOS (MSZP): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - BABÁK MIHÁLY (Fidesz):
661 ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Karakas János úr, az MSZP képviselője. KARAKAS JÁNOS (MSZP) : A SAPARDországterv kapcsán hadd mondjam, tény és való, hogy a SAPARDországtervet, ami a pályázati feltételeket határozta meg, az önök kormánya akkreditálta, és azt fogadták el Brüsszelben. De ez alapján még egy fillért sem lehetett igénybe venni , hiszen magának a hivatalnak az akkreditációját - amely tehát egyáltalán a pályázatot kiírhatta - már Németh Imrééknek kellett befejezni, és elérni, hogy ezt meg lehessen csinálni. Ennyit a pontosítás kedvéért. A másik: tisztelt képviselőtársaim, tény és való, hogy az üzletrésztémát meg kell oldani. A maradékot is meg kell oldani. Nekem azzal semmi bajom nincs, hogy ha ezt, mondjuk, nem a választások előtt és szinte politikai szavazatnyerés céljából hirdették volna meg. Ma is vallom, hogy ha azt a pénzt, a mely az üzletrészfelvásárlások kapcsán kötelezettségként megjelent a kormányzatnál, fejlesztésre lehetett volna fordítani az uniós csatlakozás előtt, az sokkal, de sokkal jobban szolgálhatta volna a mezőgazdaság egészét. Mert nagyon jó, hogy megkapták az üzletrészek ellenértékét azok, akiknél ez döglött tulajdonrész volt, de abból nagyon kevés ment vissza a mezőgazdaságba. Nekem tehát ez a gondom. És ha akkor történik meg az üzletrészek valamilyen formájú felvásárlása és rendezése - akár a kilencvenes évek elején csődbe jutott szövetkezeti üzletrészek felvásárlása , amikor kicsit már erősebb a mezőgazdaság pozíciója, akkor nem szóltam volna egyetlen szót sem. Én azt a részét bíráltam igazából, hogy rossz időben és megítélésem szerint szavazatnyerési célból indult ez az egész kampány, aminek a terheit megint csak ennek a tárcának kell vinnie. (Szórványos taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Babák Mihály úr, a Fidesz képviselője. BABÁK MIHÁLY (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy gondolom, Szabó Zoltán képviselőtársam nem engem blamál akkor, amikor otrombaságokat mond és sérteget, hanem saját magát. Erről csak ennyit. Nyilvánvalóan bosszantja, ha konkrét számokat mondok , amikor a zárszámadási törvényről és az ezzel kapcsolatos ÁSZmegállapításokról beszélek. Megértem, hogy ez bosszantja, mert már nem tud hátrafelé mutogatni, hiszen ennek nem igazán az elmúlt kormánynál van gyökere. De ha elfogadom azt, kedves Szabó képvi selő úr, hogy ön azt mondta, mi váltottunk gazdasági paradigmát, és ez nem tetszik önöknek, akkor, kedves Szabó úr, mondja már meg nekem, noha eltelt már másfél év, miért nem váltanak már paradigmát, miért nincs valami. Ön csődről beszélt, azt mondta, hogy csőd van. Tisztelt hölgyeim és uraim, meddig kívánnak a csődben pancsolni? Meddig hagyják, hogy a folyamatok kedvezőtlen stádiumban maradjanak, és emiatt rosszul éljünk? Tisztelt képviselő úr, talán a cselekvés ideje lenne itt mostanság, és nem a mellébes zélések meg a visszamutogatás ideje. Tessenek teljesíteni! Én konstruktív szeretnék lenni, de tisztelt Szabó képviselő úr, ön ezt lehetetlenné teszi, mert mindig visszafelé beszél, ahelyett, hogy azt mondaná, ezt tervezzük, ezt akarjuk csinálni, menjünk el őre, haladjunk, hogy jobban éljünk. Ön, kérem, egy retrográd ember, mert visszafelé beszél, ahelyett, hogy a jövőről tárgyalna. (Közbeszólások.) Tisztelt Képviselőtársaim! Nézzük már meg, amiket mondtam, és kérem, ne legyen ideges attól, hogy négy miniszté riumnak nem volt elfogadható a zárszámadása. És miért landolt - annak idején Keller úr nagyon beszélt egykét milliárdról, amikor valahol letéti számlán volt - 52 milliárd forint a költségvetésen kívül, tisztelt hölgyek és urak? Valószínűleg köze van a K&Hügyhöz is annak, hogy ezek az összegek mind a költségvetési fejezeten kívül landoltak. Nos, ezekről kellene beszélni, a zárszámadási törvényről, mert már épp itt az ideje. Köszönöm szépen, hogy szólhattam. (Taps az ellenzéki oldalon.)