Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. szeptember 22 (88. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról szóló törvényjavaslat; az Állami Számvevőszék jelentése a Magyar Köztársaság 2002. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KARAKAS JÁNOS (MSZP):
653 szemben valójában 69 százalékos közalkalmazotti béremelés történt. Ti sztelt képviselőtársam, sajnos ilyen nehéz dolog a matematika. Nem állítottam az Orbánkormányról, hogy tehetetlen volt. Ellenkezőleg, nagyon is tehetséges volt. Nem hiszem, hogy más kormánynak sikerült volna annyi ötletet összeszednie, hogy hogyan lehet s zívlapáttal kiszórni a pénzt, még mielőtt a Medgyessykormány megérkezik. Azt pedig, amit ön mondott, képviselő úr, hogy a polgári kormánynak nincs szégyellnivalója, én egy picit módosítanám: szégyellnivalója még csak lenne, szégyenérzete nem volt. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Ecsődi László úr, az MSZP képviselője. ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm, elnök úr. Lengyel Zoltán képviselőtársam hozzászólására szeretnék két dologban reagálni. Ön azt mondja, hogy ha a szocialistaszabad demokrata kormány jön, akkor mindig valamilyen csomaggal jön. Én inkább egy választói kérdést szeretnék önnel ismertetni: miért van az, hogy a jobboldali kormányok után mindig gazdasági káosz és gazdasági csőd van? A kö vetkező kormánynak miért mindig ezt kell orvosolnia? (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Erre kellene talán inkább válaszolni. Tessék megnyomni a gombot, képviselő úr, és akkor lehet válaszolni. A másik dolog: ön azt mondja, hogy a 65 milliárd, hitelcsökken tésre szánt pénz a téeszek rendbetételére fordítódott. Ez egyáltalán nem igaz, képviselő úr, két szempontból nem igaz. Az egyik, hogy termelőszövetkezetek nincsenek már egypár év óta. Ön nagyon jól tudja, hogy át kellett alakulniuk, és mezőgazdasági szövet kezetek vannak, de ez csak a formai oldala. A tartalmi oldala az, hogy azért nem igaz, mert ezt a támogatást nem alapvetően a mezőgazdasági szövetkezetek kapták, hanem ugyanúgy családi gazdálkodók, magángazdálkodók is részt vettek ebben, és többségében ők vették igénybe ezt a hitelt. Tehát ha valamit állítani tetszik, akkor az a valóságnak feleljen meg. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Karakas János úr, az MSZP képviselője. KARA KAS JÁNOS (MSZP) : Én is csatlakoznék az előttem szólóhoz. Lengyel Zoltán úr előadta, hogy tulajdonképpen az előző kormány mindent nagyon szépen, nagyon jól csinált, ők maguk se értik, hogy miért váltották le mégis őket a szavazók, az állampolgárok. (Kö zbeszólások a Fidesz soraiból: Ezt nem mondta. - Ne tessék ilyet mondani, mert nem mondta!) Másik részről meg előadják azt, hogy ők milyen jól értenek mindenhez. Bennem már lassanként megfogalmazódik az is, hogy ha ennyien értenek a gazdaság helyretételéhe z, a társadalom helyretételéhez, illő lenne most ebben a négy évben, ameddig ellenzéki pozícióba szorultak, menjenek el, mondjuk, Afrikába dolgozni, biztos, fel tudnának virágoztatni egykét országot. Azt tudom én is mondani, hogy ez a 65 milliárdos csomag , amit nehezményez a mezőgazdaságnál, megmentett és működőképesen tartott egy ágazatot, amelyikről tudjuk, hogy az uniós csatlakozás kapcsán amúgy is nehéz helyzetben van. Az, hogy mi célirányosan a családi gazdaságokat akartuk tönkretenni, egyenesen hazug ság. Az viszont tény, hogy önök mindent elkövettek kormányzásuk alatt azért, hogy megfojtsák a szövetkezeteket. Tehát azon túl, hogy fölvásárolták az üzletrészeket, olyan törvényt hoztak, amivel belekényszerítik őket az átalakulásba. Márpedig azokat az üzl etrészeket, amiket fölvásárolt az állam, és most például nem tudnak SAPARDpénzért pályázni, mert 25 százalék feletti az állami tulajdonrész, önök egy ügyes csűrcsavarral eladták volna a klientúrának, akik gyorsanhamarjában részt tudtak volna szerezni, és akkor már kemény részvényrészt tudtak volna szerezni 2005 után ezekből a sokat szidott szövetkezetekből, amik már akkor nem is olyan nagyon káros tevékenységet folytattak.