Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. szeptember 22 (88. szám) - Tóth Gyula (MSZP) - a belügyminiszterhez - “Megállítható-e a fémtolvajlás Magyarországon?” címmel - ELNÖK (Mandur László): - TÓTH GYULA (MSZP): - ELNÖK (Mandur László): - DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter:
579 abban, hogy - ahogy ön fogalmazta - csűrjükcsavar juk és húzzuk az időt, és semmiféle politikai alkut nem szeretnénk ebben kötni, csak a szakmai vita megoldásaképpen egy átdolgozott üzleti tervet szeretnénk már látni, amit a felügyelőbizottság, illetve a taggyűlés elfogad. Ezek után nem lesz semmi akadály a annak, hogy ez az 53,4 millió forint a béremelésre át legyen utalva. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) Tóth Gyula (MSZP) - a belügyminiszterhez - “Megállíthatóe a fémtolvajlás Magyarországon?” címmel E LNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Tóth Gyula, a Magyar Szocialista Párt képviselője, kérdést kíván feltenni a belügyminiszter asszonynak: “Megállíthatóe a fémtolvajlás Magyarországon?” címmel. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr. TÓTH GYULA (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Asszony! Számos jele van annak, hogy a rendszerváltás óta Magyarországon nem sikerült a fémtolvajlásnak gá tat vetni. Ha odamegy a színesfémkereskedőhöz egy állampolgár, kezében a sétálóutcában letört bronzszoborral, nem azt kérdezik tőle, hogy honnan származik, hanem azt, hogy hány kiló. Vihet a tolvaj sírokról származó vázát, feszületet, KRESZtáblát, elektr omos légvezetéket, vasúti fénysorompó rézkábelét, és még sorolhatnám tovább, tehát bármit. Nem számít a kár, nem számít a kegyeletsértés, nem számít a balesetveszély, csak az számít, hogy napi árfolyamon mit adnak érte forintban. A kár az esetek többségébe n nem térül meg, a rendőrség azt tekinti kényes kérdésnek, személyes adatok védelme alá eső információnak, hogy ki az a fémkereskedő, aki megvette a minden valószínűség szerint lopott bronzszobrot, aki talán naponta vásárol KRESZtáblát, feszületet, soromp ókábelt, elektromos légvezetéket vagy éppen vasúti sínt. Az illető kereskedő jóhiszeműségéhez nyilván nem férhet kétség, nem feladata kutatni, hogy honnan származik, amit eladásra kínálnak neki, és a magyar jogban talán még törvényes lehetősége sem lenne e zt firtatni. Tisztelt Miniszter Asszony! Megállíthatóe Magyarországon a fémtolvajlás, amikor mára már nemcsak a filléres megélhetési bűnözőket gyanúsítják, hanem - erre is van példa - kft.ügyvezetőt meg ügyvédet? Várom tisztelettel a válaszát. (Taps a ko rmánypárti padsorokban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót a miniszter asszonynak a válaszadásra. Parancsoljon! DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képv iselő Úr! Valóban, sajnos hosszú évek óta probléma az, hogy színesfémlopásokkal kapcsolatban nem sikerült teljes körű eredményt elérni sem a hatóságoknak, sem azoknak, akiknek dolguk lenne az ilyen típusú bűncselekmények megelőzésében. Bizonyára a képvisel ő úr gondosan fontolgatta, hogy melyik tárcának tegye fel a kérdést, hiszen ez nemcsak rendőrségi kérdés, hanem más hatóságnak is van ebben dolga és feladata. A színesfémhulladékgyűjtési, forgalmazási, felvásárlási tevékenység szabályszerűségének ellenő rzésében a fogyasztóvédelmi hatóság területi szerveinek és az adóhatóságnak is van feladata.