Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. december 15 (119. szám) - A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása - ELNÖK (dr. Szájer József):
4854 Aztán kiderült az is, hogy nem állja meg a helyét (Dr. Avarkeszi Dezső: Elnök úr!) az ellenőrizhetetlenség vádja a kormánypártok rész éről. Kiderült, hogy bizony a PSZÁF éves beszámolót készít. (Dr. Avarkeszi Dezső: Elnök úr!) Kiderült az, hogy a kormány ülésein rendszeresen beszámolhat, a kormány ülésein meghívottként ott lehet. (Dr. Avarkeszi Dezső: Házszabály!) Kiderült az, hogy a fel ügyelet gazdálkodását az ÁSZ ellenőrzi. (Dr. Katona Béla: Melyik módosítóról beszélsz?) Kiderült az, hogy a parlament megtárgyalhatja ezeket a jelentéseket. És az is kiderült, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal bármikor vizsgálatot kezdeményezhet a fel ügyelet működésének az ügyében. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tehát kiderült, hogy ezek az alapvető állítások nem felelnek meg a valóságnak. Szeretnék arra emlékeztetni, hogy az elmúlt hetekben több olyan, az Európai Unió részéről érkező figyelmeztetés hangzott el (Közbeszólások az MSZP soraiból: Házszabály!) , amely mindenképpen óvatosságra intené a kormánypárti képviselőket. Szeretném itt idézni Frits Bolkenstein (Dr. Katona Béla: Elnök úr! - Zaj. - Az elnök csenget.) , az Európai Unió bi ztosának levelét, amelyben kifogásolta ezt a módosítást. (Dr. Katona Béla: Módosító!) Jellemző egyébként, hogy Kovács László külügyminiszter úr, amikor számon kérték, hogy hol van ez a levél, kádárista reflexeket alkalmazva letagadta ennek a levélnek a val óságtartalmát. (Felzúdulás az MSZP soraiban. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Házszabály!) Aztán kiderült, hogy a Pénzügyminisztériumban már az a levél bizony ott van, és elmarasztalja a magyar kormányt e miatt a módosítás miatt. A magyar kormány nem vette figyelembe az Európai Parlament külügyi bizottsága elnökének (Dr. Avarkeszi Dezső: Nem általános vita!) , Elmar Brook úrnak azt a véleményét (Dr. Avarkeszi Dezső: Elnök úr!) , hogy felháborítónak tartja ezt a módosítást. Sőt, Kovács Lászlótól ú jra azt hallhattuk, hogy ő beszélt négyszemközt Elmar Brook úrral (Dr. Avarkeszi Dezső: Elnök úr! - Közbeszólások a Fidesz soraiból: Jó reggelt! - Közbeszólások az MSZP soraiból: Miről beszél! - Tárgyra!) , és Elmar Brook bocsánatot kért Kovács Lászlótól. ( Dr. Veres János egy iratot felmutatva: Erről beszéljen, elnök úr!) Mi történt ezután? Elmar Brook tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy semmiért nem kért elnézést, nem kért bocsánatot, és fenntartja a véleményét ebben az ügyben. (Dr. Veres János egy iratot f elmutatva: Erről beszélj!) Szeretném azt a mai levelet is idézni az önök számára, amely az Európai Központi Bank elnökétől érkezett ebben az ügyben. Mit tartalmaz ez a levél, tisztelt Kovács László, tisztelt kormánypárti képviselők? Azt tartalmazza, hogy a z Európai Központi Bankot aggodalommal tölti el ez a módosítás, a változtatások nem felelnek meg a nemzetközi normáknak. (Dr. Avarkeszi Dezső: Elnök úr!) Idézem még egyszer: a változtatások nem felelnek meg a nemzetközi normáknak. Az Európai Központi Banko t aggodalommal tölti el (Közbeszólások az MSZP soraiból: Házszabály!) , hogy a törvényjavaslat olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyeket nehezen lehet az Európai Unió normáival és a nemzetközileg elfogadott normákkal összeegyeztetni. (Dr. Avarkeszi Dezső: Szégyen!) Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! Önök néhány perc múlva szavazni fognak erről a törvényjavaslatról. Kérem önöket, mérlegeljék, hogy Magyarország 2004. május 1je után az Európai Unió teljes jogú tagja kíván lenni. Az Európai Unió rossz név en veszi ezt a módosítást (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , ellenzi ezt a módosítást, felháborítónak tartja. Az a magyar képviselő, aki európai képviselőnek tartja magát, nem szavazhatja meg sem ezt a módosító indítványt, sem pe dig a törvényjavaslat egészét. Köszönöm szépen. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Úgy van! - Bravó! - Taps az ellenzék soraiból.) ELNÖK (dr. Szájer József) :