Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. december 15 (119. szám) - Az Európai Parlament tagjainak választásáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - Lázár Mózes (Fidesz) - a miniszterelnökhöz - „Peugeot és a Samsung után most már a Hyundai is, avagy százmilliárdoktól és több ezer munkahelytől esett el az ország” címmel - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - LÁZÁR MÓZES (Fidesz):
4757 soraiban.) Azt is szeretném mondani, hogy ebben a tárgyalássorozatban a hivatalosan hozzánk eljuttatott szándék szerint 600 millió eurós beruházásról, 2800 fős létszámról volt szó. A megkeresés alapján összeállítottuk azt az ajánlatot, amely versenyképes volt az összes többi ország ajánlatához képest is. Világossá tettük azt, hogy a kormány kész a Budapestre látogató KIAdelegációval való tárgyalások során és után egyedi döntéssel segíteni, hogy egy olya n környezet alakuljon ki, amelyben hazánk mellett foglalhat állást a KIA Corporation vezetése. Ebben az ajánlatban világossá tettük azt, hogy rendelkezésre bocsátunk térítésmentesen - a gyár idetelepülése érdekében - infrastruktúrával ellátott telephelyet. Világossá tettük azt, hogy a képzés és a gépi berendezések beszerzésének támogatásához nyújtunk segítséget, és közvetett támogatásokat is rendelkezésre bocsátunk, olyan formában, hogy az alkalmazottak közlekedésének feltételeit, a közigazgatási intézménye kben való gördülékeny ügyintézést, a lakhatáshoz, a lakhatáshoz szükséges pénzügyi feltételeket, az idegen nyelvű iskoláztatást is megteremtjük. (14.00) A mindenre kiterjedő és alapos hatástanulmány alapján készítette el a kormány az ajánlatát, é s juttatta el megfelelő időben, megfelelő határidőben, és kiaknáztuk a diplomáciai csatornák lehetséges összes tárházát. Ezen az alapon is szeretném visszautasítani azt a személyeskedő hangnemet, amit a képviselő úr megütött. Arra nézve nem tudunk pontos v álasszal szolgálni, hogy a Hyundai miért nem részletezte... - mert nem részletezte , miért nem választotta hazánkat. Tény azonban, hogy Lengyelország és Szlovákia munkanélküliségi színvonala hazánkénál sokszorta magasabb. Nem szeretnénk ezen az alapon ver senyezni ezekkel az országokkal, csupán azon az okon, hogy a munkanélküliségünk magasabb. Szeretném azt is elmondani, hogy a magyar gazdaság számára a Hyundai által utóbb követelt támogatási mérték az eljuttatott csomaghoz képest vállalhatatlan többletterh eket jelentett volna, hiszen jóval meghaladhatta volna az Unió által a közösségi szabályok figyelembevételével megállapított 15 százalékos maximumot. A közösségi szabályok figyelmen kívül hagyása súlyos következményekkel járhat hazánkra és a beruházásra né zve is. Éppen ezért olyan lehetőségeket is felkínáltunk a cég számára, ami jogszerűen úgy csoportosította volna a forrásokat, hogy azok közvetve szolgálják a beruházás érdekeit. Ajánlatunk azt a maximumot tartalmazta, ameddig az ország és a térség érdekeit figyelembe véve el lehetett menni. A beruházáspolitikánk fő törekvése (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , hogy meg tudjuk őrizni a beruházók érdekeltségét, ezért a Bosch, a GlaxoSmith és az Elektrolux beruházásait így nyertü k meg. Kérem a válaszom elfogadását. Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Kérdezem a képviselő urat, hogy elfogadjae a miniszteri választ. LÁZÁR MÓZES (Fidesz) : Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Eredetileg a kérdést a miniszterelnök úrhoz intéztem. Megpróbáltam a legmagasabb szintig eljutni, és egy perccel vagy fél perccel előtte kiment a teremből: vélhetően számára néhány ezer munkahely és egy ilyen beruházás nem olyan jelentőségű. (Felzúdulás a kormánypártok padsorai ban. - Közbekiáltás ugyanonnan: Szégyen!) Szeretnék idézni a kormányprogramból, amelynek az a címe, hogy “A nemzeti közép, a demokratikus koalíció kormányának programja”. Ez önmagában is megérne egy interpellációt. A következő van benne: “Előmozdítjuk a vi déki munkahelyteremtést, és segítjük a meglévők megtartását.” Ebben az ügyben - és most már sorozatról van szó - ez egyáltalán nem lelhető fel. Tisztelt miniszter úr! Lehet, hogy ön úgy gondolja, hogy sok mindent megtettek, de a végeredmény az, hogy most m ár nem első, nem második, hanem többedik alkalommal ezek a