Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. december 15 (119. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. ÁDER JÁNOS (Fidesz):
4733 mögött azzal támogatni ezek meghiúsítását, hogy javasolják, hogy forduljunk és más irányt vegyünk, ne ezt a politikát folytassuk. (11.50) Viszont lévén, hogy 19952000 között éppen a liberális gazdaságpolitika teremtette meg az önök regnálásának a lehetőségeit is (Derültség az ellenzéki oldalon.) , ezért fordulunk ide és folytatjuk 2004től a reformok, az adócsökkentés, a kiszámíthatóság és a beruház ók ösztönzésének a politikáját. Beruházók alatt kis- és középvállalatokat éppúgy értünk, mint nagybefektetőket. Ehhez kérek támogatást, mert ez valóban nemzeti ügy. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Áder János frakcióvezető úr, a FideszMagyar Polgári Szövetség képviselőcsoportja nevében, “Otthonteremtési támogatás Medgyessymódra” címmel. Öné a szó, frakció vezető úr. DR. ÁDER JÁNOS (Fidesz) : Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A nyári kis és az őszi nagy megszorító Medgyessycsomag után megérkezett a harmadik, a téli Medgyessycsomag. (Nagy zaj.) Medgyessy Péter két héttel karácsony előtt az otthonteremtés i támogatások újabb jelentős csökkentéséről döntött. Az emberek csak ámulnak és bámulnak, és azt kérdezgetik egymástól, hogyan lehetséges ez. Hogyan lehetséges ez, amikor másfél évvel ezelőtt Medgyessy Péter és soksok szocialista politikus egészen másról beszélt? Medgyessy Péter 2002 tavaszán azt mondta, az MSZP semmit sem akar megszüntetni, semmit sem akar elvenni az emberektől, hanem tovább szeretné bővíteni a kedvezményes lakáshiteltámogatásokat. Így nyilatkozott Burány Sándor, Horn Gyula és Szili Kata lin is. Már a választások után, itt a parlamentben mondta a szocialisták frakcióvezetője - lassan mondom, hogy emlékezzen rá , “megőrizzük a kedvezményes lakáshitelt, csak mellé tesszük, ami szerintünk hiányzik belőle”. (Nagy zaj.) Horváth Csaba pedig a t ámogatások megduplázásáról beszélt. Amikor 2003 májusában szárnyra kaptak az első találgatások a kedvezmények szűkítéséről, Gál J. Zoltán azt mondta, a kormány nem megszüntetni, hanem bővíteni akarja azt a lehetőséget, hogy a lakással nem rendelkezők ottho nt teremtsenek maguknak. A nyári első megszorító csomag után pedig a lakásügyi kormánymegbízott mondta, hogy “vége a meglepetések korának, a lakástámogatási rendszer ezentúl kiszámítható és tervezhető lesz, a kormány nem szigorítja tovább a lakáshitel támo gatási rendszerét”. Tudják, mikor hangzott ez el Csabai Lászlónétól? Október 30án, negyvenöt nappal ezelőtt. (Egy hang az ellenzék soraiból: Mondjon le! Bravó!) No és mi a valóság? Medgyessy Péter 50 százalékkal csökkentette az adókedvezmények mértékét, M edgyessy Péter öt évre csökkentette az adókedvezmény idejét, Medgyessy Péter kétszer csökkentette a kamattámogatást, Medgyessy Péter kétszer csökkentette a felvehető hitel nagyságát. Mi a következménye mindennek? Az otthont teremteni akaró családok terhein ek drámai növekedése. Nézzünk egy példát erre! Mindkét szülő 95 ezer forintos bruttó fizetéssel rendelkezik, egy 50 négyzetméteres lakást 70 négyzetméteresre szeretnének cserélni, ehhez 5 millió forintot vesznek fel kölcsönként tízéves futamidőre. Ezt a cs aládot csak az adókedvezmények csökkentése miatt évi közel 200 ezer forint veszteség éri. Ezt a családot a kamattámogatás csökkentése miatt további közel 100 ezer forint veszteség éri. A szocialisták most sűrűn hivatkoznak az előző kormány rossz gazdaságpo litikájára, a romló külgazdasági környezetre, a költségvetési takarékosság fontosságára. Tisztelt kormánypárti Képviselők! Arra kérem önöket, hogy ne mutogassanak vissza a polgári kormányra, mert önök a kormányzati hatalom birtokában is a támogatások bővít ését ígérték. Ne hivatkozzanak a rossz külgazdasági helyzetre, mert az ma semmivel sem rosszabb, mint amikor önök az ígéreteiket