Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. szeptember 17 (87. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - „Mit hoz a jövő, avagy mennyi pénzt vesz ki a Medgyessy-csomag a családosok pénztárcájából” címmel politikai vita - ELNÖK (Mandur László): - SZABADOS TAMÁS oktatási minisztériumi államtitkár:
469 társadalombiztosítás gyógyszerelőirányzatát. Tettük ezt úgy, hogy az elmúlt 15 hónapban, és ez így lesz az év végéig is, a betegek terhei a támogatott gyógyszerek tekintet ében nem vagy csak minimális mértékben növekedtek. Ezek, tisztelt képviselőtársaim, tények és letagadhatatlan tények. (Varga Mihály: Lassan mondd!) Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! Még egyszer szeretném mondani, hogy a mai politikai vitanap címe k önnyen megtévesztő, de lehet, hogy ez is a szándék; lehet, hogy ellenzéki képviselőtársaimat nem a családokért való aggódás izgatja, hanem sokkal inkább valami politikai hátsó gondolat, hogy kerüljük ki a jelent, és tegyük zárójelbe a múltat. Én szeretném, ha ezen a vitanapon a tényekről, a családokról beszélnénk, a családok valódi életkörülményeiről; azt hiszem, hogy ez az, ami a bennünket figyelő rádióhallgatókat és tévénézőket érdekli. Ehhez felelősségteljes nyilatkozatok és olyan tények, olyan adatok sz ükségesek, amelyek a valóságot tükrözik. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, miniszter úr. A kormány részéről végezetül megadom a szót Szabados Tamás oktatási minisztériumi államtitkár ú rnak - valamivel több mint 17 perc áll a rendelkezésére. Parancsoljon, öné a szó, államtitkár úr. SZABADOS TAMÁS oktatási minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kormányprogramban az oktatás hangsúlyos szere pet kapott. Úgy gondoltuk és úgy gondoljuk, a jövő nemzedékének esélyt kell adni ahhoz, hogy az Európai Unióban megállják a helyüket; hogy a XXI. század követelményeinek megfeleljenek; esélyt adjunk azért, hogy a jövő nemzedéke a mi nemzedékünknél jobb és boldogabb életet élhessen. Ez a hangsúlyos szerep, amit az oktatás a kormányprogramban kapott, megtestesül abban, hogy a szaktörvényeket olyan módon módosítjuk, hogy ennek a követelménynek, hogy esélyt nyújtsanak, megfeleljenek. De természetesen az esélyte remtéshez anyagi forrás is kell. Vissza kellett adni a pedagóguspálya megtépázott tekintélyét, és abból a megalázott helyzetből, amelybe az évtizedek alatt a pedagógustársadalom jutott, ki kellett onnan húzni. Ezért osztatlan elismerést okozott a pedagógus társadalomban, a közalkalmazotti szférában, a közoktatásban és a felsőoktatásban egyaránt az új kormány azon intézkedése, amelyben 50 százalékkal felemelte a béreket. Lehet ezt azóta, kedves ellenzéki képviselőtársaim, negligálni (Varga Mihály: Háromszáz i skola bezárása!) , de azért legyünk realisták: ez volt a rendszerváltozás azon két éve, ahol ebben a szférában a reálkeresetek a legjobban emelkedtek. Ezt lehet mindenfajta bűvészmutatványokkal (Varga Mihály: Az előbb Veres János ezt bírálta! - Az elnök cse nget.) , mindenfajta lekicsinylő véleménynyilvánítással negligálni, a tények azonban tények: 2002ben az oktatás az illetmények alapján a tizenkét társadalmi rétegből a nyolcadik helyen állt, ez az intézkedés a negyedik helyre hozta fel. Még mindig van mit tenni, de azért ezt nem lehet letagadni, és aki ezt letagadja, az a saját szavazatait is letagadja, kedves képviselőtársaim, mert hál' istennek voltak annyira bölcsek, hogy annak idején ezt önök is egyhangúlag támogatták. Remélem, hogy ezt az intézkedést ö nök is - úgy, ahogy mi - történelmi hatású intézkedésnek tartják. De természetesen, ha oktatásról van szó, akkor elsősorban a gyerekekről van szó, akiket tanítunk, a szülőkről, akiknek a gyerekeiről szó van, és a pedagógusokról, akik ezt a folyamatot a saj át munkájuk során végzik. Ezért nemcsak a pedagógusokon kellett segítenünk, hanem elsősorban a gyerekeken. Hiszen milyen iskolarendszerrel volt dolgunk 2002ben? És nemcsak akkor, mert a mai napig is így van ez. Olyan iskolarendszerrel van dolgunk, ahol az esélyegyenlőség nemhogy javulna az iskolában, hanem tovább csorbul. A gyerekek között amúgy is meglévő esélyegyenlőtlenségek tovább nőnek a magyar iskolában. Ez természetesen nemcsak anyagi kérdés, és nincs most idő annak taglalására, hogy ezt milyen módo n lehet megváltoztatni, ezt a szaktörvények által diktált változások
