Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. december 8 (116. szám) - A mozgóképről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - LEZSÁK SÁNDOR (MDF): - ELNÖK (Harrach Péter): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP):
4439 kiindulnunk. Nyilvánvaló, hogy azt az autonómiát, amit szakmai kérdésekben biztosítani kell a szakma képviselőinek, módosító javaslatokkal nem gondolom csorbítani. De azt nem tehetjük meg, hogy a zt mondjuk, ismerjük ennek a pénzkezelési technológiának a problémáit, és annak ellenére, hogy az Állami Számvevőszék teljesen világosan állást foglalt - sőt sokkal kritikusabban foglalt állást, mint ahogy arról most itt beszélek , az Állami Számvevőszék javaslatával szemben megszületik ugyanabban a konstrukcióban a törvény, és az egész pénzkezelési technológiát úgy hagyjuk, ahogy azt egyébként nem szabad hagyni. Nagyon örülnék annak, ha a kulturális bizottság tagjai meggyőznék a szakmai grémiumot arról, h ogy ez egyébként az ő érdekük is, és az ő szakmaiságuk ne sérüljön azzal, hogy mindenféle olyan dologgal kelljen nekik foglalkozni - s adott esetben ezt rosszul teszik , ami nem az ő feladatuk. Ha már létrejött a filmtörvényben az említett filmiroda, akko r kifejezetten államigazgatási, államháztartási szempontból kezelhető módon azokkal a pénzekkel ők tudnak bánni, noha nem ők osztják a pénzt, hanem a kuratórium, és ő dönt a filmszakmai kérdésekben. Tehát jó lenne, ha az elkövetkezendő napokban abban a sze llemben tudnánk előrelépni, ahogy erről most vitázunk. Köszönöm szépen. ELNÖK (Harrach Péter) : Halász János két percben kért szót? (Halász János: Nem, hanem normál felszólalásra.) Normál felszólalásra. Akkor először Lezsák Sándoré a szó, MDFfrakció. LEZSÁ K SÁNDOR (MDF) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Keller Képviselő Úr! Arra kéri a kulturális bizottságot, hogy győzze meg a szakmai testületeket a gondolatairól, javaslatairól. Én viszont úgy gondolom, hogy előbb önnek kellene meggyőznie a f rakcióját, illetve a frakción belül azokat, akik itt, a parlamentben képviselik a törvénytervezetet. És meg kellene győznie önnek az előterjesztőt, aki nem támogatta ezt a módosító indítványt. Egy kicsit majdnem úgy érzem magam, hogy mi vagyunk a felelősök , hogy egy kormánypárti javaslat egyharmad támogatást sem kapott a bizottsági ülésen. Arra kérem illő tisztelettel, jó szándékát egyáltalán nem megkérdőjelezve, hogy győzze meg először a saját frakcióját és annak szakmai hátterét. Köszönöm szépen. (21.50) ELNÖK (Harrach Péter) : Szintén két percben Keller László képviselő úré a szó, MSZP. KELLER LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Lezsák Képviselő Úr! A felelősséget semmiképpen nem akarom önökre hárí tani, hanem itt voltam az általános vita jelentős szakaszában, és úgy értelmeztem ennek a törvénynek a megalkotását, hogy egy nagyon jelentős szakmai előkészítő munka alapozta meg. Ezért nyilvánvaló, hogy különböző irányokba mondom el az én megállapításoma t, észrevételemet, és nyilván itt azt azért figyelembe kell venni, hogy az idő fogságában vagyunk, tehát viszonylag gyorsan tárgyaljuk ezt a törvényt. Miután ez a finanszírozási kérdés azon a bizonyos kormányülésen merült fel, ahol a döntés megszületett ar ról, hogy tárgyalja az Országgyűlés és párhuzamosan gondolkozzunk erről is, ezért azt gondolom, az is egy értelmes dolog, ha azokat a kulturális bizottsági tagokat próbálom megnyerni az ügynek, akik egyébként elkötelezetten dolgoztak és dolgoznak azért, ho gy ez a filmtörvény, mozgóképtörvény megszülessen. Tehát nem felelősségáthárítás, nem csak és kizárólag ebbe az irányba mondom el az észrevételeimet, hanem más irányba is, de tekintettel arra, hogy itt a parlamentben van a helye annak többek közt, hogy pró báljuk egymást meggyőzni, így kénytelen vagyok itt is elmondani és valóban kérni az önök együttműködését, mert sokkal jobb, ha közösen belátjuk azt, hogy ezen tényleg indokolt változtatni, mint hogy, mondjuk, a szocialista frakciót sikerül meggyőzni és akk or ők